Minden idők legjobb négyesfogathajtó világbajnoksága lesz Szilvásváradon
A honi lótenyésztés ikonikus jelképének számító Szilvásváradon rendezik szeptember 4-8. között az INEOS FEI Négyesfogathajtó Világbajnokságot, ahol éppen 40 évvel ezelőtt tartottak mára legendássá vált világversenyt. Szilvásváradra a világ 14 nemzetének közel félszáz hajtója érkezik hamarosan. Hazánk a rendező jogán 9 versenyzőt indíthat. Az előnevezések alapján 8 világbajnok is ellátogat a Bükkbe, ebből 3 magyar kiválóság. A világeseményen több mint 250 ló indul.
A fogathajtó szakág hazánkban nagy népszerűségnek örvend, amely három versenyszámból áll. A díjhajtás leginkább a ló és ember összhangjáról, a fogat külleméről és harmóniájáról szól. A maratonhajtás összegzi a fogathajtás lényegét, izgalmas, látványos, amelyhez kitartásra, erőre és jó idegállapotra van szükség. Az akadályhajtás pedig a pontosság és a gyorsaság tesztje. Mindhárom versenyszámba bepillantást nyerhetnek azok a laikusok és fekete öves lovassport-szeretők, akik szeptember 4-8. között kilátogatnak az INEOS FEI Négyesfogathajtó Világbajnokságra.
Magyarország az ideivel együtt 17 fogathajtó világbajnokságot rendezett; többet, mint bármely más ország. Fogathajtóink a világ- és Európa-bajnokságokon a tavalyi évig 109 érmet, ebből 52 aranyérmet nyertek.
Sokan úgy tartják, hogy a négyesfogathajtás lehet a világ egyik legbonyolultabb sportja, amelyhez elengedhetetlen a négy ló, a hajtó és a két segédhajtó közti folyamatos összhang.
Ezt az összhangot mutatják be a sportolók minden négyesfogathajtó versenyen, így a szeptember 4-8. között, a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban megrendezendő világversenyen is, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt garantáltan hatalmas élményt nyújt.
Szilvásvárad a honi lótenyésztés ikonikus jelképe, amelytől nem messze lipicai ménest telepítettek. Ezeket a lovakat szokás „a Bükk fehér szikláinak” is nevezni. A település már másodszor ad otthont négyesfogathajtó világbajnokságnak. Az 1984-ben itt megrendezett világverseny ma már legendás: kiemelkedő volt a szervezés, az esemény fényét pedig tovább emelte, hogy II. Erzsébet királynő férje, Fülöp herceg is indult az angol csapat tagjaként a versenyen, arról nem is beszélve, hogy 11 fogatban 27 magyar tenyésztésű ló startolt, főként lipicai. (A lipicairól még annyit, hogy 20 évvel ezelőtt nemzeti kinccsé nyilvánították.)
Szeptember 5-6-án rendezik a díjhajtást, 7-én a maratonhajtást, 8-án pedig az akadályhajtást. Jegyeket és bérletet a www.jegymester.hu oldalon lehet vásárolni. A helyszínen színes kísérőprogramok is szórakoztatják az érdeklődőket, a Szalajka-völgy, a Fátyol-vízesés, a többi csodaszép helybéli látnivaló pedig barangolásra bíztat.
Bővebb információ az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad honlapján, és az INEOS FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság Facebook és Instagram oldalán találhatók.
Legyen Ön is tanúja a hajtók és a lovak összhangkeresésének és drukkoljon a magyar hajtóknak!
A világversenyre történt sikeres magyar pályázat eredményeként, a Nemzetközi Lovas Szövetséggel kötött rendezési szerződés alapján a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. készíti elő és látja el a sportesemény rendezési feladatait a Magyar Lovassport Szövetség sportszakmai közreműködésével. Az eseményhez az infrastruktúrát az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad biztosítja.
- Helyszín: Szilvásvárad, Lipicai Lovasközpont
- Időpont: 2024. szeptember 4-8.
- Weboldal »
- Facebook oldal »
- Jegyvásárlás »
- Letölthető programfüzet »
Kommentek