Lengyel győzelem a Pettkó-Szandtner Tibor Emlékversenyen

Lengyel gyozelem babolna og

Magyarországon talán minden idők legnépesebb mezőnye állt starthoz a Bábolna Nemzeti Ménesbirok által szervezett nemzetközi díjugrató versenyen. Közel 260 lovas 350 lóval nevezett a csütörtöktől vasárnapig rendeztt utánpótlás és felnőtt nemzetközi megmérettetésre.

A Szuhai fiúk mindent vittek Bábolnán

Közel egy évtizede rendeztek Bábolnán ifjúsági korosztálynak CSIO nagydíjat, de most június első vasárnapján ismét a legrangosabb nemzetközi kategóriájú versenyszámot írtak ki a 14-18 év közötti korosztálynak.

A 135 centiméteres alappályát kilencen teljesítették hibapont nélkül, majd következhetett az összevetés. A gyorsabbnál gyorsabb hibátlan pályák után papírforma eredmény született: a győztesnek járó kupát ifj. Szuhai Gyula vehette át, a győztes lónak járó dísztakarót Perthy Jacksonra helyezték fel.

Iszuhaigy babolna
Ifj. Szuhai Gyula - Perthy Jackson

Az ifjúsági CSIO nagydíj második helyezettje Kiss Lizanna lett Cloéval, míg a szoros versenyben pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve Búza Krisztián tanítványa, Gorzó Eszter Arwennel végzett a harmadik helyen. A magyar ifjúsági válogatott további tagjai is szépen szerepeltek, hiszen negyedik helyen végzett Gáncsos László tanítványa, Kisgergely Kata Csenge Bizar VDL nyergében, ötödik H. Nagy Emma Hopefullyval, hatodik Ferencz Dalma Mercédesz Corradával, nyolcadik Bencses Réka Arania Z-el.

Kora este a gyermek korosztály került a figyelem középpontjába. Itt a nagydíjban heten teljesítették hibapont nélkül a 125 centiméteres alappályát. Az összevetésben kérdést nem hagyva, Szuhai Rodrigo Cornettel magabiztosan megnyerte a versenyt.

Szuhair babolna
Szuhai Rodrigo - Cornet

Második helyen végzett a szlovén Lina Rojko, harmadik Prince of Persia nyergében Janik Attila tanítványa, Pichovszky Dalma. Az eredményhirdetésen negyedikként Nagy Zsófia állhatott fel Victory Blue PS-el, ötödikként Krepcsik Lara és Hermitage De Motte, hatodik a szlovén Gaia Pihler, hetedik Petes Maja Cortezzel, nyolcadik Csizmadia Csenge Chavoltusszal.

A póni kategória nagydíjában hárman teljesítették hibapont nélkül az alappályát. A győzelmet a német Leni Hansen szerezte meg, második lett honfitársa, Edgar Reichart-Eisenhardt, míg harmadik legjobb magyarként Gubicza Dorottya Quint Van De Groenheuvel nevű pónijával.

A négynapos nemzetközi verseny legmagasabb versenyszáma vasárnap délután a 145 centiméteres Pettkó-Szandtner Tibor Emlékverseny volt. A negyvennégy fős mezőnyből öt párosnak sikerült mindössze nulla hibaponttal teljesíteni az alappályát. Jöhetett rövidített pályán a mindent eldöntő összevetés, ahol mindösszesen huszonegy századmásodperces előnnyel a lengyel Klaudia Siarkiewic megszerezte a győzelmet a sárga Jackpot B nyergében.

Lengyel gyozelem
Klaudia Siarkiewic - Jackpot B

Minimális idővel lemaradva a győztes lengyel lovastól a második helyen végzett a Pataki Ménes első számú versenyzője, Lehotai Máté és pej kancája, PM Quintera, mögötte harmadikként a magyar felnőtt válogatott erőssége, Czékus Zoltán, ezúttal Castro nyergében.

Lehotai
Lehotai Máté - PM Quintera
Czekus
Czékus Zoltán - Castro

Az összevetés leggyorsabb pályáját Mráz Tamás mutatta be a szépszámú közönségnek, de Viva Centtel négy hibaponttal a negyedik helyen végzett. Ötödik lett a szlovák Radovan Sillo, hatodik az egy hibapontos osztrák Katrin Pfingstl, míg a hetedik és a nyolcadik helyen az alappálya leggyorsabb négy hibapontos lovasai végeztek, Kovács Roland és Osztovits Péter.

A pályaépítő Erdélyi Magdolna, a versenybíróság elnöke Schlezák Melinda, a verseny külföldi bírója a lett Dainis Livmanis volt.

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikk
Kommentek