Championokat avattak Bábolnán

Mm champi babolna og

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok pályáján zajlott a MoodyMares Championátus második fordulója.

A bajnokságok pályáit Fodor István építette, a versenybíróság elnöke Bönde Ferenc volt, a stíluspontokat Bazsó Gergely osztotta, a versenyigazgatói feladatokat pedig Sáringer Ferenc látta el.

Az Alföldre került a csapat champion cím

A kiskunhalasi forduló után Bábolnán dőlt el a 2024. évi csapat championátus, ahol tizenöt együttes szállt nyeregbe az aranyéremért.

A pontok összeadása után viszonylag nagy előnnyel, tizenhét ponttal a Máchánszky Gyula Régió Antal Péter által vezetett csapata lett a champion. Csapattagok: Bodrogi Kata Hanna, Kiss Laura, Tolnai Hanna és Ódor Enikő.

Tizenhárom ponttal a Némethy Bertalan Régió 7-es csapata lett az ezüstérmes, míg a Kelet-magyarországi Platthy József Régió csapata szerezte meg a bronzérmet.

A dobogós csapatoknak a versenybíróság nevében Szalai Klaudia és Sáli Gábor, a rendezőség képviseletében Rozmán Ferenc, valamint Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakbizottság vezetője gratulált.

Alfold

Gubicza Kamilla a póni champion

Vasárnap reggel dőlt el championátus póni kategóriájának végeredménye. A championi címet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Varga Zoltán tanítványa, a Varga Ménes lovasa, Gubicza Kamilla szerezte meg, aki Cristót lovagolta. A lovasnak Szotyori Nagy Kristóf és Sáli Gábor adta át az érmet. A győztestől egy ponttal lemaradva Szabó Miklós tanítványa, Virágh Petra lett az ezüstérmes, harmadik a bábolnai döntő győztese, Bodnár Alexa 61 ponttal. A póni championátus további helyezéseit Gelányi-Balog Panna, Papp Boglárka, Márkus Noa és Tolnai Hanna szerezték meg.

Gubicza K

Maximális pontszámmal Krucsó Karolina a gyermek champion

Nem hozott meglepetést a gyermek championátus, hiszen a Krucsó Lovasklub 11 éves versenyzője, Krucsó Karolina mind a hat versenyszámot meg tudta nyerni, így maximális pontszámmal, 60 ponttal állhatott fel a dobogó tetejére. A gyermek championátus ezüstérmese Grózner Szilárd tanítványa, Erdős Nóra, míg Szekeres Ágota versenyzője, Ábrahám-Csengeri Luca lett a bronzérmes.

Krucso Karolina

Susán Hanna a Serdülő A champion

125 centiméteren rendezték a serdülő A kategória hatodik, döntő fordulóját. A győzelmet és a championi címet jelentős előnnyel, 79 ponttal Búza Krisztián tanítványa, Susán Hanna szerezte For Cornettina Zs nevű lovával. 52 ponttal a championátus második helyén a kiskunhalasi Frányó Csenge végzett Diorinával, harmadik a Connemara LSE versenyzője, Sáli Csenge 41 ponttal a mezőhegyesi tenyésztésű Jácint nyergében. A Serdülő A championátus további helyezettjei: László Elizabeth, Szalai Vivien Kitti és Miskei Léna.

Susan Hanna

Babos Gréta megvédte címét

Vasárnap a MoodyMares Championátus utánpótlás kategóriájában Babos Gréta mindent vitt. A Badacsonyi Lovasklub versenyzője összevetés után megnyerte a versenyszámot, így 68 ponttal idén is az utánpótlás korosztály championja lett. A kategória ezüstérmese 64 ponttal a Medinplus Lovasiskola versenyzője, Braunitzer Enikő tanítványa, Marozsi Eszter lett, bronzérmes Benőcz Tamás lovasa, a prosperes ifj. Varga Rezső 53 ponttal. A championátus negyedik helyén Zólyomi Emma végzett, ötödik Jármy Kinga, hatodik Fabó Dorka.

Babos Greta

A négy ezüstérem után Réti Dávid a felnőtt champion

Az Equitania LC versenyzője, Réti Dávid és Nicon egyedüli párosként tudta a pályát hibátlanul teljesíteni a felnőtt kategória 135 centiméteres döntőjében. Négy ezüstérem után 73 ponttal 2024-ben Réti Dávid végre megszerezte a champion címet a felnőtt kategóriában. A győztes tanítványa és klubtársa, Ódor Enikő 70 ponttal végzett az ezüstérmes helyen a sárga Jason Stathammel. A bronzérmet a Hajdú-Bihar vármegyei Fekete Antal Sportegyesület lovasa, Fekete Antal nyakába akasztották, aki La Baule nyergében 60 pontot összegyűjtve szerezte meg a harmadik helyet. Negyedik Tóth Ferenc Dávid, ötödik Kiss Nikoletta, hatodik Fekete Zsanett.

Reti David

Fergeteges összevetés serdülő B fináléban

Húsz pontra volt szüksége Levente Lénának, a Carlo Lovassport Egyesület versenyzőjének, hogy megnyerje a MoodyMares serdülő B championátust. Kormos János tanítványa a nyolc fős összevetés leggyorsabb hibátlanját lovagolva megnyerte a hatodik pályát, így 51 ponttal övé lett a championi cím. Nógrád vármegye is ünnepelhetett, hiszen ezüstérmes helyen végzett Molnár László lovasa, Rebmann Hanna Atlanta nevű szürkéjével a Vilimi Lovassport Egyesület színeiben. A Békés vármegyei Potocska Lovas Egyesület versenyzője, Such Lilla Laura 38 ponttal zárt a harmadik helyen. Somogyvári Gréta a negyedik, ötödik Patkó Zselyke, Kiss Laura végzett a hatodik helyen.

Levente Lena

Ismét Bandi Barbara az amatőr champion

Nem hozott meglepetést a 2024. évi MoodyMares Championátus amatőr döntője. A diósgyőri Bandi Barbara Quinadore nyergében meg tudta nyerni a hatodik pályát. Csuka Balázs tanítványa így az összesítésben 57 ponttal ismét amatőr champion lett. Ezüstérmes Dér Szintia, aki Shakirát lovagolva meg tudta előzni Szapper Imre tanítványát, Pál Vivient Q-Sáripuszta Milton nyergében. Az amatőr championátus negyedik helyén Sári Viktor lovasa, Pándorfalvi Zita végzett, megelőzve a Kardos Lovas Egyesület versenyzőjét, Buzás Blankát, valamint a Horváth Lovassport Egyesület indulóját, Mischler Zille Annát.

Bandi Barbara

A 2024. évi MoodyMares championátus végeredménye »

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikk
Kommentek