Bemutatkoztak a jövő bajnokai a 39. Díjugrató Tenyészversenyen

Tv2022 v og

1984-ben Kiskunhalason rendezték meg a díjugrató tenyészversenyt, ekkor még 6,7 és 8 éves lovak számára, a korszakhoz képest magas pénzdíjért. Az idei Tenyészverseny pénzdíjazása is kiemelkedő, 6,4 millió forint. A péntektől vasárnapig zajló esemény helyszíne a Nemzeti Lovarda volt.

A pályákat Karádi László nemzetközi pályaépítő építette, a stíluspontokat Krucsó Balázs és Szebényi Dániel stílusbírók adták. A programban a 4 éves, 5 éves, 6 éves és az utánpótlás (7,8 éves) korosztály lovai versenyeztek.

A négyéves lovak mezőnyében dr. Pusztai Zsuzsanna pej ménje, az Eldorado van de Zeshoek apaságú Neorado T szerezte meg a győzelmet Eszes Ferenccel (8,40). Hubai István és K2 zárt másodikként 8,20 stílusponttal, harmadik László Gabriella és Cavalier Cool Star.

Eszes Ferenc Neorado T2
Eszes Ferenc - Neorado T

A Fábiáncsics Horses SE győzelmét hozta az öt- és a hatéves lovak elődöntője is. Az ötévesek 43 indulót számláló mezőnyében a Faluhelyi Ádám által lovagolt Diasandro Blue kiemelkedő eredménnyel, 8,70 stílusponttal utasította maga mögé a versenytársakat. Kovács Henri és Rádiháza Nike 8,40-es eredménnyel lett második, ifj. Petrik Béla és Robin Hood Baboskert (8,10) harmadik.

Faluhelyi Ádám Diasandro Blue2
Faluhelyi Ádám - Diasandro Blue

32 ló indult a hatévesek kategóriájában. Itt 8,60 stílusponttal a Budai Virág által bemutatott Don Diablo HX apaságú kancának, Lady In Red HX-nek szólt a taps. Eszes Ferenc és a rendszeresen sikeresen szereplő Kansas VL, valamint Buza Patrik Zoltán és For Cornettina-ZS szerezték meg a dobogós helyeket.

Budai Virág Lady In Red HX2
Budai Virág - Don Diablo HX

A nap utolsó versenyszámában, az utánpótlás lovak döntőjében a Kannan apaságú H-Secret by Boris és ifj. Szabó Gábor vezették a tiszteletkört. Második helyen zárt a szezonban rendkívül sok győzelmet ünneplő páros, Burucs Borbála és saját tenyésztésű kancája, Miami de Garder, harmadik Unger Fanni és Petra HA.

Ifj Szabó Gábor H Secret By Boris2
Ifj. Szabó Gábor - H-Secret by Boris

Eszes Ferenc és Neorado T nyerték a négyéves lovak döntőjét

A 39. Tenyészverseny első fináléja szombat délután 105 centiméteres magasságon zajlott 33 indulóval, 500 ezer forint kiemelt összdíjazásért. A négyéves lovak a hozott pontszámuknak megfelelő fordított sorrendben mutatkoztak be, a végső helyezésekről pedig a két pálya összesített pontszáma döntött.

Az első helyet Neorado T szerezte meg Eszes Ferenccel. A ló tenyésztője H.A. van Triest, tulajdonosa dr. Pusztai Zsuzsanna. A második helyen a Kovács Henri által lovagolt, Vigo D’Arsouilles apaságú Ameko Vitalijnak (E.M Vigo) szólt a taps (tenyésztő: Mártha József, tulajdonos: Krausz Csaba István), harmadik ifj. Szabó Gábor és Nibolensky. Az Ibolensky – Heartbreaker származású mén tenyésztője a Van Geel Horses, tulajdonosa Kórusz Szofia.

Az eredményhirdetésre szólították még Kovács Henrit Cloudberryvel, Páli Dávidot Checkpoint Plus nyergében, valamint a hatodik helyen holtversenyben a Füzér Zsófi – Helga La Bombae De Preost és Szentirmai Péter – Entre Nous Van ‘T Coseveld Z párosokat.

A versenyzőknek Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke, Abay Pál, a versenybíróság elnöke, valamint Krucsó Balázs stílusbíró gratulált.

Eszes Ferenc Neorado T
Eszes Ferenc - Neorado T

Az ötéves lovak mezőnyének 44 indulója szombaton reggel lépett pályára. A Kabala Ménes által tenyésztett szürke Rádiháza Nike-nak és Kovács Henrinek ezúttal sikerült megszereznie az első helyet 8,40 stílusponttal. A ló nagyapja Agropoint Cassiloc. A második helyen a Lovaskadémia SC párosát, Tátrai Blankát R-Sáripuszta Nancy nyergében szólították az eredményhirdetésre, harmadik a Fábiáncsics Horses Kft. lova, Chabluerino Kovács Rolanddal.

Kovács Henri Rádiháza Nike
Kovács Henri - Rádiháza Nike

A hatéves lovak középdöntőjében is javított eredményén a pénteki második helyezett páros, így a tiszteletkört Eszes Ferenc és Kansas VL vezette, teljesítményüket a stílusbírók 8,60 ponttal értékelték. A ló tenyésztője Vincze László, tulajdonosa dr. Pusztai Zsuzsanna. Krucsó Szabolcs és a Chacco-Blue II (e.Choccapic) apaságú Chesterfield zárt másodikként. A harmadik és negyedik helyet a Babinszki László által lovagolt Gago Z és Meru szerezték meg.

Eszes Ferenc 6é Kansas VL
Eszes Ferenc - Kansas VL

Az utánpótlás lovak középdöntője zárta a versenynapot 28 indulóval. A pálya alaposan feladta a leckét a párosoknak, versenyt többen is feladták. A középdöntőt mindössze egyetlen ló zárta dupla hibátlannal, mégpedig a Fekete György által lovagolt Kahuna. A ló nagyapja Calato, tenyésztője R.M. Thoben. A második helyen zárt és mindössze az előző körből hozott egy hibaponttal várja a döntőt Kovács Roland és a Szikriga Kft. tulajdonában álló Messloubeta. A kancát a Lewitzi ménesben tenyésztették, nagyapja Baloubet du Rouet. A harmadik helynek örülhetett Füzér Flóra és a Valkai Zoltán tulajdonában álló, Baloubet du Rouet apaságú Baluna Blue PS.

Fekete György Kahuna
Fekete György - Kahuna

A Kovács Roland által lovagolt Messloubeta az utánpótlás lovak legjobbja

120 centiméteres magasságon zajlott vasárnap az ötéves lovak döntője 1,5 millió forint összdíjazásért. A lovak hozott pontjaik szerinti fordított sorrendben léptek a pályára, összesen 29 lovaglást láthatott a közönség. Az összevetésbe négy páros jutott be, közülük háromnak sikerült hibátlanul teljesítenie a rövidített pályát is. A győzelmet ennek megfelelően Bujtor Roland és a Cornet Obolensky apaságú Cornet Champion-N szerezte meg, a ló tenyésztője és tulajdonosa Németh Zsolt. Második lett Kovács Henri és Rádiháza Nike (tenyésztő és tulajdonos: Kabala-Ménes Kft.). Harmadik ifj. Petrik Béla és az Elvis Ter Putte apaságú pej mén, Robin Hood Baboskert (tenyésztő: Fugli Károly, tulajdonos: Szombati Gábor).

A további helyezettek: Kovács Roland – Chabluerino, Csontos Zsuzsa – Luton, ifj. Szabó Gábor – Genius Conference, Füzér Flóra – Zidane, Debreceni Fanni – DB Cassbhan, Páli Dávid – Livia De Vy, Szász Attila – Napóleon M.

Bujtor Roland Cornet Champion N
Bujtor Roland - Cornet Champion-N

26 páros indult a hatéves lovak döntőjében, közülük heten jutottak az összevetésbe, ahol hat hibátlan lovaglást láthatott a közönség. A bajnoki címet Kovács Henri szerezte meg Queen Of Zuccero nyergében. A szürke kanca nagyapja Contender, tenyésztője Makay Tamás, tulajdonosa Tóth Péter. Második lett a Krucsó Lovasklub színeiben Buza Patrik Zoltán saját kancája, For Cornettina-ZS nyergében. A ló nagyapja Cornet Obolensky, apja For Feeling, tenyésztője Biczó Zsolt. A harmadik helyezett Eszes Ferenc és a Kannan apaságú Kansas VL, akit a másik két dobogóshoz hasonlóan gyakran láthattunk a tiszteletkörökben az idei szezonban. A ló tenyésztője: Vincze László, tulajdonosa: dr. Pusztai Zsuzsanna.

Az eredményhirdetésre ezúttal is tíz lovat szólítottak: 4. Babinszki László – Meru, 5. Debreceni Fanni – DB GI Citsun, 6. Búza Krisztián – Marshmallow M, 7. Kovács Roland – Corno D’oro, 8. Lengyel Róbert – Cazera TSH, 9. Füzér Gábor – Cassandra-E, 10. Fazekas István – Maximus.

A hatéves lovak döntője a Díjugrató Szakág kétmillió forintos díjazásáért zajlott.

Kovács Henri Queen Of Zuccero V
Kovács Henri - Queen Of Zuccero

A 39. Tenyészverseny utolsó versenyszáma a 7-8 éves, azaz utánpótlás lovak döntője volt húsz indulóval. A tét tekintélyes volt, a Díjugrató Szakág 2,4 millió forint összdíjazást ajánlott fel a helyezetteknek.

Az első hely sorsa nem volt kérdéses: a Kovács Roland által lovagolt Messloubeta három napon át teljesített verőhiba nélkül, mindössze egy hibaponttal. A kanca nagyapja Baloubet du Rouet, a Gestüt Lewitzben tenyésztették, tulajdonosa a Szikriga Kft. A második helyről összevetés döntött, itt végül ifj. Szabó Gábor és a Kannan apaságú H-Secret By Boris szerezte meg az előkelő helyezést. A ló tenyésztője: Vincze László. A harmadik helyen zárt Fekete György Kahuna nevű ménjével. A ló apja Etoulon Vdl, tenyésztője R.M. Thoben.

A további helyezettek: Budai Virág – Ecstasy D, Jakab Áron – CO2Z, Burucs Borbála – Miami de Garder, Mráz Tamás – El Conthero, Faluhelyi Ádám – Cordiss, Weinhardt Virág – London’s Chagana, Piroska Zoltán – Lorina M.

A döntők helyezettjeinek Abay Pál, a versenybíróság elnöke, valamint a Díjugrató Szakbizottság nevében Bazsó Gergely gratulált.

Kovács Roland Messloubeta
Kovács Roland - Messloubeta

Fotó: Kovács Petronella/petronellafoto.com

Kapcsolódó cikkek
Kommentek