Szilvásváradon szinte már minden készen áll a világbajnokságra

443940931 851545533671391 7402762330328535153 n

Az utolsó simításokat végzik a szervezők a Szilvásváradon, a kevesebb mint egy hónap múlva kezdődő négyesfogathajtó-világbajnokság helyszínén.

"Fogathajtásban mindig a maratonpályát övezi a legnagyobb figyelem, ahol próbáljuk a jelenlegi kész állapotot fenntartani, már csak festési munkálatok vannak hátra, de akár holnap is lehetne versenyt rendezni" - mondta az MTI-nek Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója. A korábbi világkupákra ugyan elég volt hét akadály, de a vb-re egy nyolcadikat is ki kellett alakítani, a közönség legnagyobb örömére pedig egy második vizes akadály épült, mert a szurkolók a víz körüli helyeken szoktak lenni a legnagyobb számban. Hozzátette, a versenyzők és a lovak kényelmét szolgálja, hogy faszerkezetű bokszok épültek a lovak elhelyezésére.

"Az elmúlt években fogathajtásban és az olimpiai szakágakban egyaránt alaposan leteszteltük a központi helyszínt, a díj- és az akadályhajtásnak otthont adó Lipicai Lovasközpontot, ahol két év alatt 5000 ló és lovasa járt több mint harminc nemzetből. Amire épült, azt a célt elérte. A létesítmény készen áll a vb-re, már csak dekorálási munkák és takarítás van hátra" - jelentette ki a vb versenyigazgatója, aki kifejtette, a vb-nek köszönhetően Eger és Szilvásvárad között teljes egészében megújult a 25-ös főút, illetve a Szarvaskő-Vadna összekötő út, ami a jövőben még népszerűbbé teheti a ménesgazdaságot.

Szeptember 4-én 18 órától kezdődik az ünnepélyes megnyitó, amelyen szerepet kap a honvéd huszár díszegység és a nemzeti lovas díszegység, illetve bemutatkozik a műsorszámokban a lipicai ló. Nagy hangsúlyt fektetnek az 1984-es szilvásváradi vb ünnepelt hajtóinak bemutatására is.

A díjhajtás után pénteken 19 órától hungarikum lovas gála szerepel a programban, amelyben nemcsak a lipicai ló, hanem az egész magyar lovaskultúra bemutatakozik.

A csütörtökön és pénteken sorra kerülő díjhajtásra, valamint a végeredményt eldöntő vasárnapi akadályhajtásra 4990 és 6990 forintért lehet jegyet váltani, míg a leglátványosabb versenyszám, a szombati maratonhajtás ingyenes lesz. A bérletek 12 990 és 18 990 forintba kerülnek. Tovább a jegyvásárlásra »

A szeptember 4- 8. között sorra kerülő szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokságot a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezi, a szakmai hátteret a Magyar Lovassport Szövetség, az infrastruktúrát az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad adja.

Forrás: MTI
Grafika: Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad

Kapcsolódó cikkek
Kommentek