Dobrovitz József és Dani Marcell az élen az akadályhajtás előtt

A nemzetközi fogathajtó sport élvonalának képviselői érkeztek Szilvásváradra, a hétvégén zajló Masters Nemzetközi Fogathajtó Versenyre.
A kettesfogatok mezőnyében Dani Marcell, a négyesfogatoknál Dobrovitz József nyerte a díjhajtást.
A lovak idomítottságáról, elengedettségéről, hajlékonyságáról, a négy ló együttes munkájáról, a jármódok szabályosságáról és a feladatok pontos végrehajtásáról számot adó díjhajtásban a négyesek világkupa-fordulója során a 2004-ben csapatban világbajnok vecsési hajtó bizonyult a legjobbnak, őt csak a ketteseknél csapatban világbajnok Osztertág Kristóf tudta megközelíteni, akinek hátránya kevesebb, mint két hibapont volt. A harmadik Váczi István.
A kettesfogatoknál ugyan az osztrák David Hötsch kapta a legalacsonyabb hibapontot, de őt szabálytalan szerszámzat miatt kizárták. Diszkvalifikálása miatt Dani Marcell lett az első 50,16 hibaponttal. Másodikként Farkas József, harmadikként a csapatban világbajnok ifj. Fekete György, negyedikként pedig Kákonyi Norbert zárt. Ez a kvartett kiemelkedett a 21 fogatot felvonultató mezőnyből, mert mindössze 3,69 hibapont választja el őket egymástól.
"Mindhárom számban stabil teljesítményre vagyok képes, de talán a díj- és az akadályhajtás számít az erősségemnek. Ezúttal maradt a lovaimban néhány pont, arra viszont kifejezetten büszke vagyok, hogy az öt pontozó közül kettő ott lesz a világbajnokságon, és éppen ők értékelték a legjobbra a díjhajtásomat" - mondta a lipicai lovakat hajtó Dani Marcell, aki két éve versenyez szilvásváradi színekben.
Állás a díjhajtás után:
Kettesfogatok:
- 1. Dani Marcell 50,16 hibapont
- 2. Farkas József 52,50 hp
- 3. ifj. Fekete György 52,56 hp
Négyesfogatok:
- 1. Dobrovitz József 52,97 hibapont
- 2. Osztertág Kristóf 54,44 hp
- 3. Váczi István 61,83 hp
Dani Marcell és Dobrovitz József is megőrizte vezető helyét a szombati maratonhajtásban.
Dobrovitz József a maratont a nagyedik helyen zárta, de összetettben sikerült megőriznie vezető helyét. Ifj. Dobrovitz József fantasztikus teljesítményt nyújtott a tavalyi világbajnokságra épített technikás akadályokban, a hétből hatban ő érte el a legjobb időt, ennek köszönhetően 1,45 hibapontra megközelítette édesapját.
A kettesfogatok között Osztertág Kristóf bár maratonhajtásban ötödik lett, hátránya így sem érte el a három hibapontot, ami azt jelenti, hogy az utolsó versenyszám, az akadályhajtás előtt az élen álló hajtókat egy verőhibánál is kisebb különbség választja el egymástól.
A kettesfogatoknál ifj. Fekete György második lett a maratonban, így két hibapont alá csökkentette a lemaradását Dani Marcell mögött, aki ezúttal harmadikként zárt. Összetettben a harmadik helyre a román színekben versenyző Rákóczi Gergő jött fel, de hátránya több mint kilenc hibapont.
Állás a maratonhajtás után:
Kettesfogatok:
- 1. Dani Marcell 143,02 hibapont
- 2. ifj. Fekete György 144,55 hp
- 3. Rákóczi Gergő (romániai) 152,29 hp
Négyesfogatok:
- 1. Dobrovitz József 164,75 hibapont
- 2. ifj. Dobrovitz József 166,20 hp
- 3. Osztertág Kristóf 167,23 hp
"Lassan a végére érünk a válogatóversenyeknek. Nagy az elvárás, tekintve, hogy sorozatban hatszor csapatban és egyéniben is magyar arannyal zárult a világbajnokság. A négy-négy egyéni és csapat vb-címnél tartó Hölle jó formát mutat, de csapaton belül gyarapodnak a kihívók, ezúttal kifejezetten nehéz lesz kijelölni a háromfős csapatot" - értékelt Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, 12-szeres világbajnok. "Ifj. Fekete Györgynek a maraton- és az akadályhajtás az erőssége, de egy nappal korábban megmutatta, hogy díjhajtásban is sokat lépett előre. Dani Marcell pedig az egyik legszimpatikusabb fiatal versenyző, aki lipicai lovakat hajt és maga építette fel a karrierjét, ő is várományos a csapatba kerülésre. Mindketten fiatalok, de helyén van az eszük. Jó főpróba lesz számukra, hogy kiélezett helyzetben mire képesek".
A négyesfogatok számára ez a verseny a főpróbát jelenti a németországi Lähdenben szeptember elején sorra kerülő Európa-bajnokságra, míg a kettesfogatok az augusztus 21-24. között esedékes beekbergeni világbajnokságra készülnek.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Kommentek