Őzse László második a Future Champions Nagydíjában

Az idei esztendőben is Hagenben került megrendezésre a Future Champions, a fiatal díjugratók és díjlovasok egyik legnívósabb nemzetközi találkozója, ahol nemcsak az egyéni teljesítmény, hanem a csapatversenyek is kiemelt szerepet kapnak. Az európai utánpótlás lovasok egyik legkomolyabb megmérettetése, ahol rajthoz állt a teljes nemzetközi élmezőny.
Őzse László két lovával (Falika VA és Coden VA) utazott Németországba. Hat pályát teljesített a négynapos megmérettetésen, ebből ötször lovagolt hibátlanul és ötször jutott a helyezettek közé.
A hétvége csúcspontja a rendkívül erős mezőnyt felvonultató nagydíj volt, ahol 42 lovas állt starthoz. A Klaus-Wilhelm Holle által épített alappályát 16 versenyző tudta hibátlanul teljesíteni, így ők jutottak tovább az összevetésbe. Őzse László, Coden VA nevű lovával az alappályán végig magabiztos teljesítményt mutatott be, így kvalifikálta magát az összevetésbe. A rövidített pályán sem hibáztak, villámgyors és pontos lovaglással az öt hibátlan összevető között a második legjobb időt érték el, amivel végül ezüstérmet szereztek.
Szladek Róbert tanítványának ez a hageni hétvége volt az utolsó komoly állomás a korosztályos Európa-bajnokság előtt, amelyet szintén Németországban, Riesenbeckben rendeznek majd, Ludger Beerbaum lovasközpontjában.

Forrás és kép forrása: Díjugrató Szakág
A borítókép illusztráció. Kép forrása: Pixabay
Kommentek