Egymást követték a döntők vasárnap a Nemzeti Lovardában
A döntőkről szólt a vasárnap. Először a Small Tour, majd a fiatal lovak, az U25 korosztály és a Big Tour döntője követték egymást.
Lehotai Máté a Small Tour finálé győztese
A hétvége utolsó napját a Small Tour döntője nyitotta meg. Ez egy fokozatos nehézségű pontgyűjtő versenyszám volt: a lovasok az akadályok sorszámával megegyező számú pontot gyűjtöttek, verőhiba esetén viszont nem járt pont. A pálya utolsó ugrása választható volt: egy 135 centiméteres meredek 10, vagy a 145 centiméteres joker akadály 20 pontért. A nagyobb haszon ugyanakkor nagyobb kockázattal is járt, mivel a joker akadályon vétett verőhiba következménye 20 pont levonása volt.
A 32 versenyzőből 18 szerezte meg sikeresen az elérhető maximális, 65 pontot, köztük a végső sorrendről az időeredmény döntött. A győzelmet Lehotai Máté szerezte meg Tob-Ker Toscanával. Második Tóth László és Chacco Kid. Harmadik helyen zárt az első forduló győztese, a szlován Urh Bauman és Tonka UB. A további sorrend: Hegyi Panna - Caroberto, Krucsó Szabolcs - Copacabana, Füzér Gábor - Million Blue.
A győztes lovasnak és a helyezetteknek Stróbl Dorottya versenyigazgató és Kunné Fekete Alexandra, a versenybíróság tagja gratulált. A döntő összdíjazása 1200 euró volt.
Jármy Vince és Livelli-KL nyerte a fiatal lovak döntőjét
A nap második versenyszámában ismét a fiatal lovaké volt a pálya. A kategória döntője 130, illetve 135 centiméteres magasságon zajlott egyszeri összevetéssel, 1100 euró összdíjazásért. Az alappálya 12 számozott akadállyal 15 erőkifejtésből állt. Ezt a 32 induló páros közül tíznek sikerült teljesítenie. Az összevetésbe a fiatalabb korosztályból hét, a hétéves lovak közül pedig három került be.
A rövidített pálya alaposan megrostálta a mezőnyt, négy lovas tudta hibátlanul teljesíteni. A döntő győztese a szürke, Livello × Nekton származású Livelli-KL és Jármy Vince lett. A dobogós helyeket Tóth László szerezte meg. Második lett az I M Special de Muze × Voltaire származású mén, Pearl Jam G. és harmadik Celebrate With Picobello Z (Conthargos × Tinka's Boy) nyergében. Az összevetés negyedik hibátlan versenyzője Csontos Zsuzsa volt Pocahontas van de Muggenhoek nevű kancájával. További helyezettek: ifj. Szuhai Gyula - Doha Z, Buza Patrik Zoltán - Maxi-Million
A díjakat Stróbl Dorottya versenyigazgató és Juhász Dóra versenybíró adták át a lovasoknak.
Petes Maja az U25 korosztály bajnoka
Hiba-idős elbírálással rendezték meg a 25 év alatti lovasok döntőjét 135 centiméteres magasságon. A 27 fiatal tehetség közül tízen teljesítették hibapont nélkül a pályát.
A kiváló formában lévő Petes Maja ötödikként indult és Let It Be Conference nevű ménjével maga mögé utasította a mezőnyt, megszerezve a győzelmet. A lovas pont egy hete nyerte meg Ausztriában az ifjúsági CSIO nagydíját. Edzője Nevelits Laura és Pirik Zsolt. A második helyen zárt Szuhai Péter, aki áprilisban sikeresen helyt állt a FEI Díjugrató Világkupa-sorozat texasi döntőjén. Ezúttal My Concept PS nevű ménjét lovagolta. Harmadik H. Nagy Emma, a fiatal lovas válogatott tagja és Elasko Hero. A páros ez előző két napon is dobogós helyen végzett, mindkét alkalommal másodikként zártak. A további sorrend: Dömse Tamás - Panthera-C, Tóth Panna Sára - Con Passione, Milkovics Kata - Color It Blue.
A lovasoknak Stróbl Dorottya versenyigazgató és Schlezák Melinda, a versenybíróság elnöke gratulált.
Az U25 korosztály döntőjének összdíjazása 1000 euró volt.
Fotó: CSIO Budapest / Kovács Petronella


Kommentek