Indul a Longines EEF Nemzetek Díja sorozat 2026-os szériája

Longines 2026video og

Néhány nappal a sorozat idei első regionális minősítője előtt megjelent a Longines EEF Nemzetek Díja sorozat 2026-os szezonjának beharangozó videója, ezzel hivatalosan is megnyitva a 2026-os versenysorozatot.

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Longines EEF Nemzetek Díja sorozatot, amelyet az Európai Lovas Szövetség (EEF) azzal a céllal hozott létre, hogy áthidalja a nemzeti versenyek és a nemzetközi események közötti szakadékot, fejlődési lehetőséget biztosítva a fiatal lovasoknak és lovaiknak. A Longines EEF Nemzetek Díja sorozatot az teszi igazán különlegessé, hogy a tehetséges fiatal lovasok szenzációs teljesítményt nyújtanak és izgalmas utat járnak be, miközben hazájukat képviselik.

A svájci csapat történelmet írt, amikor 2025 szeptemberében hazai földön, Avenches-ben először emelhették magasba a trófeát, és mindent meg fognak tenni, hogy idén is megismételhessék ezt a bravúrt. Kezdetektől fogva kemény versenyre számíthatnak, mivel a sorozat első etapjának otthont adó Németország (a tavalyi döntő harmadik helyezettje), a 2023-as bajnok Ausztria, valamint Hollandia lovasai mind jelen lesznek Mannheimban. A helyszínt biztosító Reiter-Verein Mannheim Club pedig ezzel a rangos eseménnyel alapításának századik évfordulóját is méltókép ünnepelheti.

A május 3-án, vasárnap Mannheimban megrendezésre kerülő forduló az első a május és június folyamán megrendezésre kerülő nyolc regionális minősítő közül. A versenyen négy régió vesz részt, és mindegyik két fordulónak ad otthont:

Regionális minősítők

  • CSIO3* Mannheim (GER) 2026. április 29. - május 5.
  • CSIO3* Lier (BEL) 2026. május 6-10.
  • CSIO3* Scuderia La Caccia (ITA) 2026. május 13-17.
  • CSIO3* Martofte (DEN) 2026. május 20-24.
  • CSIO3* Deauville (FRA) 2026. június 3-7.
  • CSIO3* Thessaloniki (GRE) 2026. június 3-7.
  • CSIO3* Drammen (NOR) 2026. június 10-14.
  • CSIO3* Budapest (HUN) 2026. június 24-28.

Elődöntők

  • Északi és nyugati régió - CSIO3* Peelbergen (NED) 2026. július 2-5.
  • Déli és középső régiók – CSIO3* Samorin – Pozsony (SVK) 2026. július 8-12.

Döntő

  • CSIO4* Avenches (SUI): 2026. szeptember 3-6.

A minősítők legjobbjai jutnak tovább a két elődöntőbe, az egyes elődöntőkből pedig az első öt helyezést elért csapat kap indulási jogot a döntőben. A minősítőket és az elődöntőket CSIO3* szinten rendezik.

Minden verseny ugyanazon a formátum szerint zajlik. A négyfős csapatok két fordulóban versenyeznek azonos pályákon. A három legjobb lovas pontszáma számít bele a csapat eredményébe. Ha a két forduló után az állás döntetlen, csapatonként egy-egy lovas vesz részt a mindent eldöntő összevetésben.

A sorozat döntője CSIO4* szinten zajlik majd. Az eseményt másodjára fogják megrendezni svájci Avenches-ben szeptember 6-án, vasárnap. A házigazda potenciálisan a 11. csapatként vehet részt a döntőben. A létesítmény 2027-ig szerezte meg a döntő rendezési jogát, ami azt jelenti, hogy a győzelemért folyó küzdelem nem csak idén, de jövőre is a magas színvonaláról és kiváló létesítményeiről ismert, jól bevált helyszínen zajlik majd.

Idén is sok ország legkiválóbb lovasai igyekeznek megszerezni a rangos trófeát, így újabb izgalmas versenyszezonra készülhetünk.

A Longines továbbra is a verseny névadó partnereként és hivatalos időmérőjeként lesz jelen minden egyes fordulóban.

A sorozat a francia lovasruházati márkát, a Harcour-t üdvözli hivatalos beszállítójaként. A Harcour 2026-tól a Longines EEF sorozat hivatalos textiltermékeinek kizárólagos beszállítója lesz. Ez magában foglalja a versenyhez és a díjátadóhoz kapcsolódó termékeket, mint például a lótakarókat, a lovasok szalagjait, nyeregalátéteket, sapkákat, valamint a szurkolók számára a helyszíni standokon és online elérhető termékeket.

Hivatalos start- és eredménylisták »

Kapcsolódó cikkek
Kommentek