Szuhai Péter szenzációs krakkói szereplésével megváltotta belépőjét a díjugratás egyik legrangosabb versenyére, a FEI Világkupa-döntőre
Magazin
Lovasbemutató, ügyességi játékok és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket az ünnepi hétvégén a Huszáros napok keretében a Skanzenben.
Február közepén zajlott a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének (MAPE) tisztújító közgyűlése. Ezzel egy korszak lezárult és egy új időszak kezdődött.
Idén az ún. két nagy, vagyis Dubawi és Frankel vezeti a legdrágább angol telivér fedezőmének globális listáját 350 ezer angolt fonttal (400 ezer euró, illetve 158,5 millió forint). Mindkét mén Angliában állomásozik Newmarket közelében.
Elhunyt a nemzetközi díjugrató sport elmúlt évtizedeinek egyik legmeghatározóbb pályaépítő szakembere, a német Werner Deeg.
A Magyar Lovassport Szövetség elnökségi határozata alapján a Fogathajtó Szakág tisztújító szakági gyűlést hirdet.
Az MTA megalapításának 200. évfordulójához kapcsolódó rendezvénysorozat részeként a lógyógyászat is helyet kap a magyar tudományos élet központjában.
Exkluzív szakmai betekintés egy különleges helyszínen. Gyakorlati és elméleti programok egy helyen!
ovastorna pályafutása elismeréséért az aktív versenyzéstől visszavonuló Bohácsi Melinda és Basa Máté a Magyar Lovassport Szövetség Lovastorna Szakágának díját vehette át.
2026. február 11-én került sor a II. Lovastusa Díjátadó Gálára, ahol a 2025. évi szabadtéri szezon Championatusainak helyezettjei, a ranglistákon legtöbb pontot gyűjtő lovasok, az év egyesülete, az év edzője és utánpótlás edzője, az év lovasa díjak, valamit díszoklevelek kerültek átadásra.
