Startol a 104 éves Sorozat

Megkezdődött az újjászervezett Nemzetek Díja sorozat a díjugratóknál. A Nemzetközi Lovas Szövetség Furusiyya néven, négy éven keresztül közel 16 millió euróval támogatott sorozata Al Ainban holland győzelemmel kezdődött. Kilenc csapat vett részt az Egyesült Arab Emirátusokban, ahol 4 hibaponttal, a Van der Vleuten család vezetésével kétség sem fért a narancssárgák győzelméhez. A második helyet pedig Robert Smith dupla nullájával az olimpiai bajnok angolok szerezték meg, megelőzve a németeket, ahol Patrick Stuhlmeyer lovagolt két hibátlant. Nem sikerült a korábbi kétszeres magyar bajnok Szentirmai Ferencnek a Nemzetek Díjában való debütálása, hiszen az ukrán csapat a kizárás sorsára jutva az utolsó helyen végzett. A Furusiyya Nemzetek Díja sorozat hat régiójában tehát elindult a küzdelem a minősítő pontokért, ami a 18-csapatos szeptember végi döntőig tart. Az európai kettes számú divízióban szerepel Magyarország is, és fontos pontokat lehet szerezni a július 11-14. közötti budapesti CSIO-n.

 

Kommentek