Díjugratás: 10 millió euró volt a GCL Szuper Kupa tétje Prágában

Lgct Supergp 2018 Praga1200

Minden idők egyik legnagyobb pénznyereményéért, a 10 millió euró díjazású Szuper Kupáért versengtek a Global Champions League legjobb csapatai a hétvégén Prágában. A verseny rendkívül kiélezett volt, hiszen a megszokottól eltérő módon most csak három főből álltak a csapatok, ami azt jelentette, hogy nincs kieső eredmény, minden lovas teljesítménye egyformán számít, és egy csapattag kizárása esetén az egész csapatnak búcsúznia kell.

Hogy mi az a Global Champions League? Egy különleges díjugrató csapatverseny, mely a Forma 1-hez hasonló módon a világ legnagyszerűbb városaiban turnézik, úgy mint Monaco, Shanghai, London, Párizs vagy Róma. Első alkalommal a díjugratás történetében különböző országok top lovasai állnak össze egy csapattá, hogy izgalmas taktikai csatákban mérkőzzenek meg a kiemelt pénzdíjakért. Minden város, aki fordulót rendez az év folyamán csapatot állíthat ki. A csapatok négy vagy öt főből állhatnak, ebből legalább két lovas van a világ élvonalából és egy feltörekvő 25 év alatti tehetség.

A sorozat döntő megmérettetése zajlott Prágában. A kétkörös elődöntő után nyolc csapat maradt versenyben, akik a döntő két pályája alatt szerzett hibapontjaik és időeredményük összege szerint voltak értékelve.

Hatalmas volt a tét, még ezek, a világ elitjébe tartozó lovasok sem lovagolnak nap mint nap ilyen pénzdíjakért. Ez meg is látszódott sok esetben a lovaglásokon, sokan nem a tőlük megszokott formájukat nyújtották. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a döntő első pályáján a nyolc csapatból rögtön az első kettőt ki kellett zárni. A Montreal Diamond versenyzője, a feltörekvő belga tehetség, Jos Verlooy egy mintapályát mutatott be egészen az utolsó ugrásig, ahol is lova megállt, ő pedig megfürdött a vizestálcában. Nem volt jó hétvégéje csapattársának, Harrie Smoldersnek sem, aki a Super Grand Prix-ban bekövetkezett malőrje után ebben a versenyszámban még csak pályára sem tudott lépni. Hasonlóképpen pórul járt a London Knights is, mivel az olimpiai bajnok Ben Maher lova kétszer is ellenszegült a kőfalnál, így a pályát nem tudta befejezni.

Viszont a Valkenswaard United és az elődöntőben egyedüli hibátlan Madrid in Motion fej-fej mellett 8 hibaponttal zárták az első fordulót.

A második körben már csak négyen maradtak versenyben. A Scandinavian Vikings versenyzői hiába lovagoltak bravúrosat a fejenként egy hibapontjukkal, mégsem tudták megelőzni a Paris Pantherst, aki jobbat ment az első körben, így mindössze egy hibapont különbséggel, de megerőzte bronzérmes pozícióját. A Valkenswaard United versenyzői közül Alberto Zorzi és Marcus Ehning is hibáztak, így lemaradtak az elődöntő után ismét verőhiba nélkül lovagló Madrid in Motion mögött. A győztes csapatban Eduardo Álvarez Aznar, Marc Houtzager és Maikel van der Vleuten lovagolt, utóbbi a nemrégiben a KWPN fajtában az év lovának választott Verdi nyergében.

Prága 2018 - GCL Super Cup - végeredmény:

  1. Madrid in Motion
    1. Maikel van der Vleuten - Verdi TN
    2. Marc Houtzager - Sterrehof's Calimero
    3. Eduardo Álvarez Aznar - Rokfeller de Pleville Bois Margot
  2. Valkenswaard United
    1. Bertram Allen - Harley vd Bisschop
    2. Marcus Ehning - Comme Il Faut
    3. Alberto Zorzi - Contanga 3
  3. Paris Panthers
    1. Yuri Mansur Guerios - Ibelle Ask
    2. Gregory Wathelet - MJT Nevados S
    3. Darragh Kenny - Balou du Reventon
  4. Scandinavian Vikings
    1. Christian Ahlmann - Caribis Z
    2. Leopold van Asten - VDL Groep Miss Untouchable
    3. Evelina Tovek - Dalila de la Pomme
  • London Knights (kizárva)
    1. Martin Fuchs - Clooney 51
    2. Ben Maher - Explosion W
    3. Olivier Philippaerts - H&M Legend of Love
  • Montreal Diamonds (kizárva)
    1. Harrie Smolders - Don VHP Z N.O.P.
    2. Jos Verlooy - Igor
    3. Danielle Goldstein - Lizziemary

Fotó: Longines

Kapcsolódó cikkek
Kommentek