Edwina Tops Alexander a prágai Super Grand Prix győztese

Edwinaalexandertops Lgct Supergp2018

Több mint tízezer néző előtt zajlott a Longines Global Champions Tour történetének első Super Grand Prix versenye a prágai O2 arénában. Az esemény bővelkedett drámai fordulatokban, hiszen az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, kié lesz a győzelem.

Ebben a kétfordulós számban az a tizenhat lovas vehetett részt, akik az év során nagydíjat tudtak nyerni, így olyan világsztárokból állt a mezőny, mint a többszörös olimpiai bajnok Ludger Beerbaum, a többszörös LGCT győztes Edwina Tops Alexander vagy a világranglistát vezető Harrie Smolders.

Hatalmas tétje volt a versenynek, hiszen eddig soha nem látott pénzdíjakért indultak a lovasok. A döntőben 1.250.000 eurót osztottak szét a helyezettek között, ami megközelítőleg 400 millió forint.

Uliano Vezzani első fordulóra tervezett pályája rendkívüli nehézségűre sikerült még ennek a mezőnynek is, hiszen mindössze két lovas, Edwina Tops Alexander (a borítóképen) és Harrie Smolders tudta hiba nélkül teljesíteni. Viszont a legrosszabb lovaglás is csak kilenc hibapontot ért, így ekkor még nem dőlt el semmi.

Lgct Supergp 2018 Praga

A második fordulóban sokan inkább nem kockáztattak, és próbálták megőrizni az addig szerzett hibapontjaik számát, de a legtöbb esetben ez sajnos nem sikerült. Az aktuális holland bajnoknak, Frank Schuttertnek viszont igen, így bebiztosította magát a legjobb négy közé. Viszont utána Ludger Beerbaum a nagy nyomás ellenére egy villámgyors hibátlannal megőrizte négy hibapontját, és feladta a leckét az utána következőknek.

Utolsó előttiként indult a versenyszám favoritja, a világranglistát vezető Harrie Smolders, aki egyike volt a két hibátlanul álló lovasnak. A remek kezdés ellenére sajnos becsúszott egy verőhiba, így megpróbált taktikát váltani és nagyobb sebességre kapcsolni. Viszont ennek meglett a böjtje, hiszen lova, Zinius megállt és mindenki legnagyobb megdöbbenésére Harrie Smolders leesett. Szerencsésen megúszta a dolgot, hiszen talpra érkezett, de erre senki sem számított.

Ezzel viszont megkönnyítette Edwina Tops Alexander dolgát, hiszen utolsó indulóként egy biztos hibátlannal garantálhatta volna magának a győzelmet. De nem sokkal a pálya vége előtt California hibázott, így mindenki készpénznek vette Ludger Beerbaum győzelmét, mivel Edwinának már nem volt elég ideje behozni a különbséget. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy a világ egyik legjobb párosáról van szó, és az utolsó két kanyarban nagyot kockáztatva behozták a behozhatatlant, ezzel pedig megnyerték a Longines Global Champions Tour Super Grand Prix versenyét.

A Longines Global Champions Tour Super Grand Prix végső sorrendje tehát:

  1. Edwina Tops-Alexander - California 4 hp 61.08
  2. Ludger Beerbaum - Casello 4 hp 61.56
  3. Frank Schuttert - Chianti's Champion 4 hp 64.91
  4. Daniel Deusser - Tobago Z 8 hp 59.20
  5. Ben Maher – Explosion W 8 hp 59.40
  6. Lorenzo de Luca - Ensor de Litrange LXII 8 hp 59.45

Fotó: Longines

Kapcsolódó cikk
Kommentek