Átadták az új Lipicai Lovasközpontot Szilvásváradon

Szvarad Kiemelt

A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban – mondta dr. Nagy István agrárminiszter a létesítmény látványos programokkal és lovas bemutatókkal kísért átadóünnepségén.

Nagy István hangsúlyozta: a Kincsem Nemzeti Lovasprogrammal, illetve a most átadott beruházással sikerült megteremteni a dicső múltra és nagyszerű eredményekre visszatekintő magyar lótenyésztés jövőjének feltételeit. Hozzátette: a Szilvásváradon a Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretében mintegy 6,8 milliárd forintból megvalósult beruházássorozattal elindul egy folyamat, melynek középpontjában a ló és a lovaglás megszerettetése, és a lovassport tömegbázisának szélesítése áll.

Szilvásvárad a honi lótenyésztés ikonikus jelképe, a lipicai pedig a világon egyedülálló lófajta – mondta. A magyar lovassport sikerei e lófajtának is köszönhetők, így megérdemli, hogy méltó és a jövő sikereit megalapozó infrastruktúrát kapjon – tette hozzá az agrárminiszter.

Nagyistvan Szvarad2018 08

Dr. Nagy István azt is elmondta az MTI-nek, hogy az agrárminisztérium olyan tervet készít, amely nem csupán a lipicai fajta fenntartására, de a lovassportokhoz való hozzáférés bővítésére is biztosítja a szükséges forrásokat.

Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója elmondta: a lovasközpont fejlesztése három ütemben, négy év alatt valósult meg közel 10 hektáron. A fejlesztéssorozat első ütemében megújult és kibővült az immár 650 néző befogadására alkalmas, 15 bokszos istállót is magában foglaló fedett lovardakomplexum. Ezt követte a felvonulási terület, majd a lelátókon 6500 néző számára helyet biztosító nagy lovaspálya nemrégiben befejeződött, 3,6 milliárd forintos korszerűsítése.

Szilvasvarad Atadas2018 08
Dallos Andor, a ménesgazdaság igazgatója, dr. Nagy István agrárminiszter, Dallos Gyula, a lovassport örökös magyar bajnoka és Horváth László, a térség országgyűlési képviselője

Az országszerte hat telephelyen mintegy 300 lovat tenyésztésben tartó, a takarmányt saját területein maga termelő ménesgazdaság alapvető célja, hogy Szilvásvárad a lovasoktatás és -kutatás hazai központja legyen. A Lipicai Lovasközpont minden lovas szakág számára ideális felkészülési és versenyzési lehetőséget biztosít, egyúttal növeli a régió és a település idegenforgalmi vonzerejét, így a térség gazdaságát is erősíti. A létesítményegyüttes többfunkciós kialakítású, így nem csupán lovas, de egyéb kulturális programok megrendezésére is alkalmas.

A Lipicai Lovasközpontot látványos programokkal és lovasshow-val kísért családi nap keretében adták át.

Szilvasvarad Ejszaka2018 08Mti

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter/MTI, Botár Gergely/kormany.hu

Kommentek