Cartoon Hero a bajnok a 4 éves lovak között

Cartoonhero Kiemelt

A XXXV. Tenyészverseny második napján három korosztály középdöntője után a négyéves lovak döntőjére került sor. A mezőny huszonnégy lovának egy tíz ugrásból álló, 105 centiméteres magasságú pályát kellett teljesíteniük, amit lovagolhatóságuk, ugrás felett mutatott stílusuk és képességeik szerint értékelt a Szebényi Dánielből és Krucsó Balázsból álló bírói kar.

A két nap alatt a legjobb összteljesítményt a Bujtor Roland által lovagolt Cartoon Hero nyújtotta. A Kovács Beáta tulajdonában álló magyar tenyésztésű mén 16,5-es pontszámmal tudott nyerni korosztályában.

Cartoonhero
Bujtor Roland és Cartoon Hero

Második helyen csupán egy tizeddel lemaradva a Szikriga Kft. lova, Quidditch végzett, Horváth Balázzsal a nyergében.

Quidditch Horvathbalazs
Horváth Balázs és Quidditch

Harmadik helyen szintén egy kiváló mén, Messi 4 zárta a versenyt, mindkét nap 8 feletti stílusponttal, Faluhelyi Ádám által bemutatva.

Messi4 Faluhelyiadam
Faluhelyi Ádám és Messi 4

Negyedik helyen Burucs Barna és Cossack, ötödiken pedig egy helyi lovas, Fazekas István és a Lévai Csilla tulajdonában álló Róza végeztek. Hatodik a Jakli Norina által lovagolt Janieta VDL lett. A Lázár család lova, Casper Török Sándorral a nyergében végzett a hetedik, és az MSLT Champion ménje, Aranykapu Qualitano pedig Andirko Benjáminnal a nyolcadik helyen.

A középdöntő további helyezettjei:

Öt éves lovak középdöntő, lovak stílusversenye 120 centiméteren

  • 1. Kovács Henri, TAMBOURINO, Morris Lovas SE, összpont: 8,50
  • 2. ifj. Máté István, NAVADA VAN 'T KLAVERTJE VIER, Gyula Farm Miskolc LSC, összpont: 8,30
  • 3. Hugyecz Mariann, KATERINA, Hetényegyházi Hullám, összpont: 8,10

Hat éves lovak középdöntő, lovak stílusversenye, 125 centiméter

  • 1. Sándor Balázs, MON AMI, Sándor Lovasfarm Kft., összpont: 8,40
  • 2. Máriás Sára, MEDÁLL, Debreceni LA KH, összpont: 8,30
  • 3. Füzér Flóra, CHIARA, Kiskunhalasi LTSE, összpont: 8,20

Utánpótlás lovak középdöntő 135-140 centiméteren

  • 1. ifj. Néveri Imre László, CASPARK, Pirik Farm, 0,00 hp, 70,51 mp
  • 2. ifj. Szabó Gábor, LORD CLASSIC, Timpex Nyíregyh. LK, 0,00 hp 74,68 mp
  • 3. Kovács Henri, CHANEL IC, Morris Lovas SE, 0,00 hp, 74,86 mp


Fotó: Halasmédia

Kapcsolódó cikkek
Kommentek