Film készül a hortobágyi vadlovakról

Przewalski Kiemelt

A Hortobágyon élő Przewalski lovakról forgat egész estés természetfilmet Török Zoltán rendező-producer. A Hortobágyi mesét várhatóan 2020-ban láthatja majd a közönség - addig is megmutatjuk az előzetest.

Több év tervezés és előkészítés után 2017 őszén, pontosan egy éve kezdte el Török Zoltán rendező-producer és stábja a vadlovakról szóló film forgatását. A nagyszabású természetfilm a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és magyar-német-osztrák-svéd koprodukcióban készül. A Hortobágyi mese a tervek szerint 2020-ban lesz először látható, a mozifilm verzió mellett egy rövidebb tévéfilm változat is készül.

A Hortobágyi mese operatőre Jan Henriksson és a rendező-producer Török Zoltán, a vágó Hargittai László, a hangmérnök Várhegyi Rudolf. A csapat immár 140 napot forgatott a hortobágyi pusztán és legalább ennyi van még hátra a terepen ahhoz, hogy bemutassák a főszereplő vadlovak és a körülöttük élő vadállatok életét.

A film története egy Przewalski ló életét követi végig a születéstől kezdve, az ő szemén keresztül láthatja majd a közönség a csapatában lejátszódó drámákat, valamint a puszta változását évszakról évszakra.

Török Zoltán és alkotótársai újszerű természetfilmes látásmódjukkal és lenyűgöző képi világukkal 2011-ben nagy sikert értek el Vad Magyarország - A vizek birodalma című alkotásukkal.

A Hortobágyi Nemzeti Park magterületén helyezkedik el a Pentezugi Vadlórezervátum, ahol a Przewalski lovak és rekonstruált őstulkok élnek félvad körülmények között. A park a legszigorúbb védelmet élvezi, látogatóktól elzárt terület, ahol az érzékeny faunát és flórát veszélyeztető bármilyen mezőgazdasági tevékenység végzése is tilos.

A pentezugi a világ legnagyobb Przewalsk ló populációja. A világon élő összesen 1900 vadlóból több mint 300 a pentezugi tenyészállományban illetve a Hortobágyi Vadasparkban található kisebb bemutató állományban él. Az első lovak 1997-ben érkeztek ide.

Forrás: MTI, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Borítókép: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Kommentek