Ókori római hajtó a világtörténelem legjobban fizetett sportolója

Romai Kocsihajto1200

Míg napjainkban a sportvilág legjobban fizetett sztárjai rendre a futballisták, ökölvívók vagy baseball játékosok közül kerülnek ki, történelmi kontextusban egy ókori római kocsihajtó, Gaius Appuleius Diocles minden idők legjobban fizetett sportolója.

A kocsiverseny az ókori Rómában a legveszélyesebb sportágak közé számított: a két, négy, esetenként akár tíz vágtató ló által húzott kocsikból könnyedén ki lehetett esni, ami egyenlő volt a biztos halállal, különösen, mivel a szár a hajtók derekához volt erősítve. A legjobbakat viszont busásan megfizették.

Gaius Appuleius Diocles, ókori római kocsihajtó 35,8 millió sestertiust nyert versenykarrierje során. Ebből az összegből egymaga etetni tudta volna Rómát egy teljes évig, vagy akár fizetni tudta volna a legnagyobb méretű római hadsereget több mint két hónapig.

Diocles nem egyszerűen túlélő, vagy szerencsés flótás volt, hiszen a vonatkozó feljegyzések alapján 4.257 indulásból 1.462 kocsiversenyt nyert, és további 1.438 futamon ért el második vagy harmadik helyet.

Diocles igencsak figyelmesen választotta ki, hol áll rajthoz: leginkább azokon a versenyeken indult, amik jobban fizettek a többinél. 1.462 győzelméből több mint ezret kifejezetten magas díjazású versenyeken aratta, így gyűlhetett össze a tekintélyes, 35.863.120 sestertiusos össznyeremény. Diocles viszont csak a kereseti listán végzett az élen: Scorpus 2.048, Pompeius Musclosus pedig 3.559 győzelemmel zárta pályafutását.

És míg az életveszélyes futamokban résztvevő hajtók átlagéletkora 24 év volt, Diocles 24 évig versenyzett, majd végül 42 éves korában, a sporttól visszavonulva hunyt el, míg a 3.559 győzelmet jegyző Scorpus mindössze 27 évesen távozott az élők sorából.

Forrás: Index
Borítókép: Wikipedia

Kapcsolódó cikkek
Kommentek