Magyar lovas a dobogón Katarban

Drexlervirginia900

Az Fegentri Amatőrlovas Világbajnokság első idei futamában, Katarban Drexler Virginia a harmadik helyen végzett, ami nagyon jó kezdésnek számít a decemberig tartó sorozatban. A magyar világbajnoki futamra a Kincsem Parkban július 1-jén, a Magyar Derby napján kerül sor.

Február 23-án indult a női lovasok számára az idei Fegentri Amatőrlovas Világbajnokság, amelyben idén - 2016 után ismét - Drexler Virginia képviseli a magyar színeket.

Az első 2018-as futamon Katarban 1600 méteren, arab telivéreken versenyzett tíz hölgy lovas a 30.000 dollárnyi (7,6 millió forint) összdíjazásért. Az indulók között ezúttal a magyar amatőr mellett cseh, amerikai, francia, svájci, ománi, svéd és katari lovasok álltak starthoz.

Virginiának a helyi tenyésztésű és a francia Pierre Deymonaz tréningjében, illetve a katari uralkodó család tulajdonában álló, ötéves E’zaazt sorsolták ki. A szép szürke mén eddig még nem nyert versenyt, azonban az utóbbi futásai során jól szerepelt és a 3-4. helyen végzett, így bízni lehetett a jó szereplésében.

A verseny gyorsan indult, E’zaazt Virginia a tréner kérése szerint várásra lovagolta, majd a befutóegyenesben nagyon jól finiseltek, egy pillanatig még nyerőnek is látszottak, azonban a svájci zsoké lova a befutóegyenes közepén nagyon könnyen hagyott ott mindenkit és a végén három hosszal győzött. Virginia lova a végére egy kicsit elfáradt és a svéd lovas utolérte őket éppen a célban, így ha csak egy hajszállal is, de a harmadik helyre szorultak.

Ezzel a magyar hölgy, aki 2015-ben magyar amatőrlovas sampion címet is szerzett, 8 ponttal kezdte az idei szezont. Két évvel ezelőtt szintén a harmadik helyen végzett itt Katarban, habár akkor még angol telivéreken versenyeztek a meghívottak.

A katari futamról:

LONGINES WORLD FEGENTRI CHAMPIONSHIP

Táv: 1.600 m

Talaj: Turf

Összdíjazás: 30.000 USD

A Fegentri Amatőrlovas Világbajnokságról:

A Fegentri (Fédération Internationale des Gentlemen-Riders et des Cavalières vagyis Férfi és Női Amatőrlovasok Nemzetközi Szövetsége) a legjelentősebb nemzetközi amatőrlovas szervezet és az 1950-es évek óta szervezi egész évessé bővült világbajnoki sorozatát női, férfi, valamint ugrólovas kategóriában, illetve a gazdagabb országok számára még Nemzetek Kupája csapatverseny formájában.

Az egész éves versenynaptár a következő hetekben alakul majd ki, de azt már tudjuk, hogy a következő állomás március 4-én Pisa. Ide azonban Virginiát sajnos nem hívták meg. Azért ezen a hétvégén sem maradunk izgalmak nélkül, mert idén, hosszú szünet után ismét lesz magyar férfi Fegentri lovasunk Kovács Milán személyében, aki viszont Pisában minden valószínűség szerint nyeregbe fog szállni.

A hölgyek számára tavaly több mint 25 világbajnoki futamot rendeztek elsősorban Európában, de az Amerikai Egyesült Államokban is négy helyszínen szálltak nyeregbe, illetve több ázsiai ország is az állomások között szerepelt.

Jelenleg azt már tudjuk, hogy az amerikai versenyekre, ahova hat lovast hívnak meg, Virginiát is kisorsolták. Emellett a magyar futam időpontját is sikerült egyeztetni a versenyszervezővel, így a hagyományok szerint a július 1-jei Magyar Derby napján ülnek lóra a női lovasok, míg a fiúkat május 27-én láthatjuk majd a Kincsem Parkban.

A hölgy zsokék 2018-as szezonja várhatóan decemberben zárul majd Mauritiuson, ahova a döntő futamra a pontverseny első nyolc helyezettjét hívják majd meg.

Írta: Vonczem Gabriella

A világ legfrissebb lovas hírei egyenesen a postafiókodba:

Kommentek