Megérkeztek az első lovak a Világjátékok helyszínére

Weg Legi Kiemelt

A történelem legnagyobb volumenű légi lószállítása zajlik: 6 kontinens 70 országból összesen 550 ló érkezik a Lovas Világjátékok helyszínére, az észak-karolinai Tryonba.

"Ez a történelem legnagyobb légi lószállítása, amit volumenét tekintve csak a háborús idők lószállításaihoz lehet hasonlítani, és hasonlóképpen katonai precizitást kíván" - mondta Ingmar De Vos, a FEI elnöke. "A lovak élsportolók, akik nem csak rendkívül értékesek, de csúcskondícióban kell megérkezniük, hasonlóan, mint lovasaiknak."

A Világjátékokra érkező lovak szállítását az Emirates SkyCargo végzi, a cég világvezető a prémium lovak légi szállítása terén. A rendkívül összetett logisztikát a Peden Bloodstock és a The Dutta Corp koordinálta.

Tryo18N1571

Az első járat lovai egy speciálisan kialakított Boeing 777-es gépen utaztak, kifejezetten a légi lószállítás céljaira kialakított konténerekben.

Tryo18N1804
Tryo18M1496

A raktérben egymástól függetlenül temperálható, légkondicionált zónákban helyezik el a konténereket.

Tryo18M1348

Igencsak súlyos a szállítmány, hiszen a könnyebb reining és távlovak 450 kilogrammot, a jól megtermett voltizslovak pedig akár 840 kilogrammot is nyomhatnak. A lovakkal együtt utazott természetesen felszerelésük is, tehát minden, amire csak a Világjátékok ideje alatt szükség lehet: nyergek, kantárak, lótakarók, ápolóeszközök, talicskák, vasvillák, patkók. A repülőgép mindemellett 51 tonna takarmányt, és lovanként 20 liter vizet is szállított.

Tryo18M1138

A lovakat szállító 23 repülőgép Liège-ből (Belgium), Dubajból, valamint 11 dél-amerikai városból (többek között Buenos Airesből, Sao Paolo-ból and Montevideo-ból) száll fel. A járatok egy része az észak-karolinai Greenville-Spartanburg Nemzetközi Repülőtéren landol, de lesznek gépek, amelyek a floridai Miamiba érkeznek majd.

Tryo18M0891

A repülőtérről lószállító kamionokkal viszik tovább a versenyek főszereplőit a Lovas Világjátékok helyszínére, a Tryon International Equestrian Centerbe.

Weg Horses Day Arrivals 2

Az 550 légi úton érkező ló mellett 270 négylábú atléta közúton érkezik majd a Világjátékokra.

A Lovas Világjátékok szeptember 11-23. között zajlik, a lovassport nyolc szakágának (díjlovaglás, díjugratás, military, fogathajtás, lovastorna, reining, távlovaglás, para-díjlovaglás) világbajnoksága, ahol a lovasok a 2020-as tokiói olimpiára és paralimpiára is minősülhetnek.

Magyar lovasok a Világjátékokon

Lovas Világjátékokon magyar díjugratóknak és lovastornászoknak is drukkolhatunk majd. A díjugratók közül Horváth Balázs, Krucsó Szabolcs és ifj. Szabó Gábor képviselik majd a magyar színeket. Lovaik vasárnap indulnak útnak, gépük Belgiumból száll majd fel. A magyar lovak szállítását az Inter Horse Truck és a Horse Trans Cargo támogatta.

Szintén ott lesz Tryonban favorit lovastornászunk, Bence Balázs, aki egyéniben indul majd. A hölgyek közül Németh Blanka és Somogyi Eszter egyéniben, Németh Blanka és Pakot Anna pedig párosban szerepelnek majd. A magyar lovastornászok egy, a helyszínen bérelt lovon mutatják majd be programjaikat.

Forrás és fotó: FEI

Ingmar

Kommentek