Hölle Martin és a magyar kettesfogathajtó csapat ismét világbajnok!

Drebkau OG

Hölle Martin, illetve az ifj. Dobrovitz Józseffel és Osztertág Kristóffal kiegészülő magyar csapat egyaránt megvédte címét a németországi Drebkauban rendezett kettesfogathajtó világbajnokságon. Így sorozatban negyedszer lett mind a két aranyérem Magyarországé.

Hölle Martin pénteken kezdte meg szereplését a VB-n, kimagaslóan a mezőny legjobb díjhajtó programját (32,39 hibapont) bemutatva. Majd másnap is győzelmet aratott, miután a maratonhajtás nyolc akadályából háromban is a leggyorsabbnak bizonyult, további háromban pedig a legjobb öt között volt.

2019 Drebkau fogat VB 8

Hölle Martin így több mint 15 hibapontos előnnyel várta záró napon az akadályhajtást, amit azonban nem sikerült igazán jól teljesítenie: 12 hibapontot érő négy verőhibája mellett időtúllépése is volt, azaz 14,49 hibaponttal zárt, de így is meg tudta őrizni első helyét.

A pálya nehézségét jól jellemzi, hogy a 82 fős mezőnyből mindössze hárman hajtottak hibátlanul és limitidőn belül, viszont köztük volt a Hölle mögött a második helyen álló Sandro Koalick is, így a magyar hajtó előnye kevesebb mint egy hibapontra csökkent német riválisával szemben. A harmadik holland Stan van Eijk is megtartotta dobogós helyét egy verőhibájával, illetve három hibaponttal.

"Nagyon büszke vagyok arra, hogy a győzelmemmel hozzájárultam a magyar fogathajtósport újabb rekordjához. Nehéz verseny volt, kiváló ellenfelekkel, ezért külön örülök a győzelemnek. Most egy rövid pihenés következik nekünk és a lovaknak is, de utána folytatjuk a munkát, készülünk a következő évadra" - nyilatkozta a hajtó.

2019 Drebkau fogat VB 12

A másik két magyar csapattag közül Osztertág Kristóf a középmezőnyben végzett a zárószámban, emiatt 12 pozíciót rontva csak 25. lett. Mivel a csapatversenyben a legrosszabb eredmény kiesik, így a hátralévő két magyarnak jól kellett hajtania, ezt ifj. Dobrovitz József teljesítette is egy verőhibával és némi időtúllépéssel, teljesítményével pedig hetedikről az ötödik helyre jött fel összetettben. Bár Hölle többször hibázott, de a tetemes, közel 15 hibapontos előnyből több mint három megmaradt a magyar csapatnak is, azaz ismét dupla siker született, immár negyedszer.

2019 Drebkau fogat VB 4

"A magyar fogathajtásban a nagy elődök nyomában felnőtt egy újabb generáció. Ígéretes, fiatal, tehetséges gárda, amely már most bebizonyította, hogy ugyanolyan sikeres, mint az előző generációk" - fogalmazott Szilágyi Zsolt csapatmenedzser.

A két vb-újonc közül Tóth Andrea 45., Szabó Roland pedig 64. lett, Hódi Károly az 52. helyen végzett.

A végeredmény:

Egyéni eredmények:

  • 1. Hölle Martin 148,81 hibapont
  • 2. Sandro Koalick (GER) 149,49
  • 3. Stan van Eijk (NED) 155,33
  • ...5. ifj. Dobrovitz József 160,59
  • ...25. Osztertág Kristóf 172,84
  • ...45. Tóth Andrea 182,90
  • ...52. Hódi Károly 188,40
  • ...64. Szabó Roland 200,78

Csapat:

  • 1. Magyarország (Hölle Martin, ifj. Dobrovitz József, Osztertág Kristóf) 307,22 hibapont
  • 2. Hollandia (Geert Dijkhof, Stan van Eijk, Antonie ter Harmsel) 310,32
  • 3. Németország (Arndt Lörcher, Lars Schwitte, Sandro Koalick) 312,55

2013. Topolcianky, 2015. Fábiánsebestyén, 2017. Lipica után ez volt sorozatban a negyedik kettesfogathajtó világbajnokság, amikor magyar hajtó és a magyar csapat nyerte meg az aranyérmet.

Gratulálunk a hajtóknak, segédhajtóiknak és edzőiknek!

Forrás: MTI, Fogathajtó Szakbizottság
Fotó: Magdolna Dobrovitz-Osztertág, Horváth Krisztina - Hoefnet

Kapcsolódó cikkek
Kommentek