Minden, amit csikód köldökéről tudnod kell
A köldökzsinór fontos feladatot lát el, hiszen tápanyagot és oxigént szállít a magzatnak. A születés után ez a szerepe megszűnik, azonban a köldökcsonk az első pár hétben így is nagy figyelmet igényel, ugyanis a nem megfelelő köldök higiénia számos baj forrása lehet.
Mi a köldökzsinór szerepe?
A köldökzsinór biztosítja az összeköttetést a méhlepény és a magzat között. Az oxigén és a tápanyagok az anyai vérből a méhlepényen keresztül a köldökzsinórba majd onnan a magzatba jutnak, a folyamat során a magzati és az anyai vér nem keveredik. A köldökzsinór négy struktúrából áll, ezek a következők:
- köldökvéna
- 2 db köldökartéria
- húgyinda
A felnőtt állattal ellentétben a magzatban a véna, pontosabban a köldökvéna szállítja az oxigénben és a tápanyagokban gazdag vért a méhlepénytől a májon keresztül a szívbe, onnan pedig a szövetekbe. Az oxigénben szegény és bomlástermékekben gazdag vér pedig a két köldökartérián keresztül távozik a magzatból vissza a méhlepénybe majd a kanca keringésébe. Ezt nevezzük magzati keringésnek. A húgyinda feladata a magzati vesék által kiválasztott anyagcseretermékeket az allantoisba (vízhólyag) valamint a kanca szervezetébe visszajuttatni.
Mi történik, amikor a csikó megszületik és elszakad a köldökzsinór?
A köldökzsinór elszakadása egybeesik a csikó első légvételeivel és a magzati keringés megszűnésével. A köldökcsonk a születés után csak napok múlva szárad be. Egészséges csikóban a köldökvéna elzáródik és az egyik máj szalaggá alakul, a köldökartériák és a húgyinda szintén elzáródik és a húgyhólyag szalagjaivá alakulnak át. Ezen képletek átalakulása szintén napokat vesz igénybe, addig pedig számos veszély forrásai lehetnek.
Milyen problémák forrása lehet a köldökcsonk?
Ha az előbb említett köldök struktúrák átalakulási folyamata rossz irányba megy el, akkor ezeken keresztül kórokozók juthatnak a csikóba, és benne vérmérgezést, illetve a baktériumok szóródása révén ízületgyulladást, tüdőgyulladást és egyéb szervek megbetegedését okozhatják. A köldökgyulladás többféle lehet: érintheti csak a köldökvénát vagy köldökartériákat vagy akár a teljes köldökcsonkot.
A köldökcsonk befertőződése három fő esetben fordul elő:
- a köldökcsonk fertőtlenítése nem megfelelő
- a csikó föcstej ellátottsága nem volt megfelelő, ezáltal immunrendszere gyengébb a külső behatásokkal szemben
- a köldököt valamilyen extra trauma érte, mint például egy elhúzódó nehézellés, vagy egy gyenge és sokat fekvő csikó esetén
Hogyan tudod megelőzni a problémákat?
A legfontosabb teendőid:
- Gondoskodj arról, hogy a csikó hozzájusson a megfelelő mennyiségű és minőségű föcstejhez és ellenőriztesd az immunglobulin ellátottságát.
- Figyelj a megfelelő köldök higiéniára! Az Equi-Med Kft. állatorvosai azt javasolják, hogy a köldökcsonkot 3-4 napon keresztül napi 2-3 alkalommal 0,4-0,5%-os klórhexidin oldattal fertőtlenítsd. A csikó számára a procedúra nem jár fájdalommal, hiszen a köldökcsonkban nem találhatók idegvégződések. Klórhexidint vásárolhatsz humán gyógyszertárban koncentrátum formájában, itt ügyelj arra, hogy pontosan 0,5 százalékosra higítsd! Állatpatikában is hozzájuthatsz 0,45 százelék klórhexidin tartalmú gélhez, amelyet kutyák bőrgyulladásának kezelésére használnak, ez tökéletesen működik csikóknál, az Equi-Med Kft. állatorvosai is ezt használják praxisukban.
Mivel számos betegség okozója lehet a köldökcsonk befertőződése, ezért gondolj a problémára, ha csikódon a következő tüneteket észleled:
- láz vagy hőemelkedés
- kitelt ízületek, hirtelen jelentkező súlyos sántaság
- megvastagodott, meleg, fájdalmas vagy váladékozó köldökcsonk
- köhögés, nehezített légzés
Mit tegyél ha mégis baj van?
Ha felmerül a gyanú, hogy csikód köldökével probléma van, azonnal hívj állatorvost! Sajnos a köldök megtekintése és tapintása sokszor nem elégséges diagnosztikai szempontból, ezért kérd állatorvosodtól a köldök ultrahangvizsgálatát! A vizsgálat elvégzéséhez nagy gyakorlat és speciális felbontóképességű ultrahangfej szükséges. A ultrahanggal 4 hetes korig állapíthatók meg a belső köldök struktúrák (köldökartériák, véna és a húgyinda) és azok elváltozásai.
A legtöbb köldökgyulladással rendelkező csikó jól reagál a gyógyszeres kezelésre, amennyiben az elváltozás lokalizált, kisméretű, és időben megkezdődik a kezelés. Ez azonban hosszú időt vesz igénybe, akár 2-6 hétig is eltarthat. Fontos azonban 7-10 naponta az aktuális állapot újraértékelése ultrahangvizsgálattal, valamint a vérkép monitorozása, mely a hatásos kezelés eredményeként normalizálódik.
Azoknál a csikóknál, akik nem javulnak kielégítően a gyógyszeres kezelésre, vagy az elváltozás nagyméretű és kiterjedt, sebészi beavatkozásra is szükség lehet. A köldök eltávolítása rutinműtét gyakorlott lósebészek számára; a kockázatot az jelenti, hogy klinikai körülmények között inhalációs anesztéziában (tehát altatásban) kell elvégezni a műtétet egy beteg fiatal állaton.
Az Equi-Med Kft. állatorvosai mindent megtesznek azért, hogy a csikók magas színvonalú ellátásban részesüljenek, éppen ezért rendelkezünk a köldök ultrahangvizsgálatához szükséges speciális ultrahangfejjel és a megfelelő tapasztalattal is.
Az Equi-Med Kft. egyik legfontosabb feladatának tartja a kancák vemhesség gondozását és az újszülött csikók ellátását. Amennyiben ezzel kapcsolatos kérdésed van, az Equi-Med Kft. állatorvosai rendelkezésedre állnak:
- dr. Horti Klára: +36 (30) 360-11-18, horti.klara@equimed.hu
- dr. Tóth Balázs: +36 (30) 181-38-87, toth.balazs@equimed.hu
Cikk szerzője: Equi-Med Kft., dr. Horti Klára és dr. Tóth Balázs
Fotók: Equi-Med Kft.
Borítókép: Pixabay
Kommentek