Alasztics Alíz a díjugrató Future Star

A Lasztics A Future Stars og

A balatonvilágosi Pulai Lovaspark német mintára idén először rendezte meg a Hungarian Future Starst. A verseny harmadik napja a Nagydíjakról szólt minden korosztályban.

Szoros és izgalmas versenyt hozott az U25-ös korosztály Nagydíja. A Németh Zoltán által épített 140 centiméteres alappályát tíz páros tudta hibapont nélkül teljesíteni. Az összevetés ismét hozta a tőle elvárt izgalmakat, hiszen gyorsabbnál gyorsabb hibátlanokat lovagoltak a versenyzők. A győztes azonban az utolsó páros, Pirik Zsolt tanítványa lett. Az ifjúsági válogatott erőssége, Alasztics Alíz ismét bizonyította kivételes képességét és kancájával, Concordia HB-val megnyerte a Hungarian Future Stars U25-ös Nagydíját. Második helyen az édesapja nyomdokaiba lépő ifj. Szuhai Gyula végzett Lawisangosszal, megelőzve a pályafutása eddigi legnagyobb eredményét elérő Budai Virágot, aki szebbnél szebb pályákat lovagolt Baileys-zel. A Nagydíj negyedik helyezettje a tavaly Európa-bajnoki döntőt lovagló Hollé Sára ezúttal Dzsangóval, míg ötödik Kalán Eszter Garezával. A hatodik hely is Budai Virághoz került, Petrik Béla tanítványa hibátlanul lovagolta az összevetésben a sárga Duchét is.

PC alasztics concordia hb 1
Alasztics Alíz és Concordia HB

Az ifjúsági korosztály 130 centiméteres Nagydíjában is az utolsó lovaglásból került ki a győztes. Janik Anna nagyszerűen lovagolta szürke kancáját, Georgie’s Georgina Von Calidót, és meg tudta előzni a villámgyors ifj. Szuhai Gyula - Chacco Boy párost. Harmadik helyen a mórahalmi Kiss Lizanna végzett, aki Agropoint Cojanót lovagolta, míg negyedik lett Kovács Dóra tanítványa, Bognár Dóra Rádiháza Bohókással. Öt lovas lovagolt az ifjúsági nagydíj összevetésben hibátlanul, így került az ötödik helyre két hibátlannal az airventes Hóman Gréta és PM Lindberg.

PC janik anna Georgies Georgina Von Calido
Janik Anna és Georgie’s Georgina Von Calido

A gyermek Nagydíjban nem született meglepetés, egy héttel a kiskunhalasi Grand Prix-győzelem után Kiss Maja ott folytatta, ahol abbahagyta, ezúttal Quipara Z nevű kancájával nyerte meg a Hungarian Future Stars első gyermek nagydíját. Második helyen végzett a Sion Security lovasa, Magyar Balázs Balerina nevű kancájával, míg harmadik lett a szemtelenül fiatal Szuhai Rodrigo Qualina nyergében. Kiss Majáé lett a negyedik hely Chaccóval, míg ötödikként zárt a hódmezővásárhelyi Kéktói Ménes lovasa, Bacsa Rajmund Linzerrel, hatodik Hóman Lili az Airvent Lovasclub színeiben Isterrel.

PC kiss maja quipara z
Kiss Maja - Quipara Z

A póni Nagydíj a Gubicza testvérpár sikerét hozta, győzött Gubicza Dorottya, a Varga Ménes lovasa, a magyar utánpótlás díjugratás nemzetközi szinten eddigi legeredményesebb pónijával, Zorro Van Den Vossentippel. Második lett Tortuga nyergében Gubicza Sarolt. A harmadik Németh István tanítványa: Bodnár Anabell Aida nevű pónijával. Negyedik helyen végzett Gubicza Dorottya másik lovával, Quint Van De Groenheuvel, míg az ötödik és hatodik helyet a Connemara lovasklub lovasa, Sáli Csenge szerezte meg két pónijával, Fee Devottal és Shanbo Morninggal.

PC póni eredmény 768x512
A póni Nagydíj eredményhirdetése

A Pulai Lovascentrumban a nagydíjak mellett megrendezték minden kategória kiskörét is. Vasárnap reggel a pónik hiba-idős számát a Varga Ménes lovasa, Csizmadia Csenge nyerte Silver Angellel, megelőzve a Némethy Bertalan Alapítvány lovasát, Bodnár Annabellt Bugával és Egervári Attila tanítványát, Nyúl Veronikát, aki Vilit lovagolta.

PC csizmadia cs silver angel 768x531
Csizmadia Csenge és Silver Angel

A gyermek kiskörben taroltak a kelet-magyarországi lovasok. Ezúttal is győzött Duc De La Cour Furioso 17 nyergében Pecsora Amira, megelőzve a GSH Team lovasát, Fábián Johannát és Katinkát, valamint a hajdúböszörményi Szabó Dorinát és Waldot.

Ötvenhárman lovagoltak az ifjúsági kiskör 120 centiméteres hiba-idős záró számában, ahol a kenesei Tamás Jázmin győzött Carismóval, megelőzve Bertók Viktor tanítványát, Gulyás Dominikot. A harmadik helyen Szotyori Nagy Kristóf lovasa végzett: Demeter Zsófia a rutinos, szürke Lamborginivel.

PC tamás jázmin carismo m
Tamás Jázmin - Carismo

A verseny záró száma volt az U25-ös 130centiméteres kiskör. A győzelmet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szuhai Péter szerezte meg a szürke Capulettel, négy tizedmásodperccel megelőzve a castiliás Kovács Rolandot és Limited Edition C-t. Harmadik helyen a pénteki győztes páros, a kalafarmos Nagy Júlia végzett Királyhágóval.

PC szuhai péter capulet 768x541
Szuhai Péter - Capulet

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Hajdu Krisztina, lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek