Bemutatkoztak az első dióspusztai Silver Frost csikók

Diospuszta2020 11200

Nagy érdeklődés mellett zajlott augusztus 29-én a nyílt nap Dióspusztán, az angol telivér ménesben. A 25 felvezetett yearlingből hét kivétellel mindegyik új tulajdonosra vagy bérlőre talált. Emellett az Eminens személyében Magyar Derby-nyerőt is adott Silver Frost első Magyarországon született csikóit is megcsodálhatták az érdeklődők.

Tíz másféléves mént és 15 kancát vezettek fel a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Dióspusztai Angol Telivér Ménesének nyílt napján augusztus utolsó szombatján. A múlt évi lanyha érdeklődés után idén ismét egymásra licitálva versengtek a futtatók és trénerek a legjobb yearlingekért. Ez nem is csoda, hiszen a múlt évvel szemben idén olyan kancák utódait is felvezették, akik már bizonyítottak és kimagaslóan eredményes utódokat adtak.

Elsőként említhető a Magyar Derbyt, majd Kincsem Díjat nyert, valamint Németországban Listed versenyben másodikként célba ért, illetve négyévesen komoly összegért Ausztráliába eladott Esti Fény húga, Esti Szél. Ő végül Zala Csaba idomárhoz került, aki Esti Fényt is készítette. Rajta kívül a kétévesen remekelt Panda és a Magyar Derbyben második, illetve Kancadíjat nyert Messerschmitt első yearlingjeit is felvezették, valamint a néhány napja Buccaneer Díjat nyert Cirfandli testvére, illetve a Magyar Kancadíjban győztes Köln Isfahantól származó másfélévese is a vételre kínált lovak között szerepelt. A többség (11 yearling) apja a tavaly meghalt Anabaa Blue volt, míg hat ló Bully Pulpittól, öt Move Your Visiontól, kettő a már a Telivér Farmnál fedező Akabaatól, egy pedig Isfahantól született.

Diospuszta2020 masamod
Masamód (pej kanca, Anabaa Blue-Messerschmidt)

Aki lovat vásárolt, annak a ménes feltételrendszere szerint legalább 1,5 millió forintot kellett ajánlania alapárként. Akik pedig inkább a bérlést választották, azok a vásárlások után megmaradt lovak közül válogathattak és kancák esetében minimálisan a megnyert versenydíj 20, méneknél pedig 30 százalékát kitevő bérleti díjjal kellett számolniuk. Amelyik lóra többen is érdeklődtek, ott a magasabb árat, illetve százalékot kínálók nyerték a licitet. Végül a 25 felvezett lóból 18 a helyszínen gazdára talált.

Diospuszta2020 3
Tubicám (pej kanca, Bully Pulpit-Tunic)

A yearlingek mellett az idei születésű csikókat is szemügyre vehette a közönség. A 32 kis jövevény közül a legtöbb, azaz 11 apja a ménes saját fedezőménje, Silver Frost. A gyönyörű küllemű, szürke ménnek 2020-ban születtek meg Magyarországon az első csikói (korábban Franciaországban fedezett), amit nagy várakozás előzött meg, hiszen ilyen verseny- és tenyészkarrierrel rendelkező fedezőmén rég nem állt Magyarországon. A szakemberek egy része úgy gondolja, hogy a mén utódai az igazán jók. Ezt a véleményüket arra alapozzák, hogy a Kincsem Parkban két mén utódja, Mágnás és Eminens kimagasló képességekkel rendelkezett, illetve legjobb francia utódja, a Group 1-et nyert Silverwave is az erősebbik nemhez tartozik. Jövőre már ők is szerepelnek a yearling-felvezetésen, majd pedig a versenyistállókba kerülnek és ezután hamarosan megmutathatják a tudásukat is a pályán.

Diospuszta2020 2

Az idei csikók második legnépesebb tábora (nyolc ló) Bully Pulpittól született, illetve három-három kiscsikó mondhatja apjának Anabaa Blue-t, valamint Innovatort, kettő Move Your Visiont és egy Akabát. Rajtuk kívül néhány vemhesen vásárolt, jó származású kanca csikója is idén született meg a ménesben. Ide tartozik a Mastercraftsman apaságú This Girl csikója Gutaifantől, Danehill Dancer lányának utódja az ír Ardadtól (Kodiak), Kodiak lányának, Anytimeatallnak a csikója Fast Companytól, illetve Twilight utódja a Galileo apaságú Mondialiste-tól. A karámban többen érdeklődtek még Esti Fény idei húga, a Silver Frost apaságú Esti Mese, Mont Master testvére, Marionett, Messerschmitt második, Akabától született csikója, Mesetár iránt, de például még Eltham, Chiaraluna és Sky Diver utódja is érdekesnek mutatkozott.

Diospuszta2020 estimese
Esti Mese (Silver Frost-Ejtihaad), Esti Fény 2020-as születésű kishúga

A ménes fedezőménjeit sajnos nem vezetik fel, így csak a ménistálló bokszaban nézhetik meg őket az érdeklődők. Jelenleg három mén áll Dióspusztán: az említett Silver Frost, a Magyar Derby- és Kancadíj-nyerőt is adott Pigeon Catcher, illetve a korai sprinter Mokarris, akinek az első csikói jövőre fognak megszületni.

Fotó: Gabriella Vonczem Photography

Kapcsolódó cikkek
Kommentek