Jégeső verte szét az összevetést Kiskunhalason

Fazekas walter2 gudmon fu

Három napon át követték egymást a versenyszámok a Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató Versenyen az elmúlt hétvégén. Ezúttal már közönség biztatása mellett szálltak nyeregbe az ország legjobb lovasai a Hirling József Lovasparkban és a füves arénát is kipróbálták a lovasok. A legrangosabb, 140 centiméteres vasárnapi számban holtversenyben hat első helyezés született a hirtelen jött égszakadás és jégeső miatt.

Június 5-7. között ismét országos minősítő díjugrató verseny helyszíne volt Kiskunhalas. Ezúttal már az ország valamennyi részéről nevezhettek lovasok és nézők is látogathatták az eseményt a távolságtartási szabályok betartásának kötelezettségével. Több mint 300 start történt a hétvégén.

A füves pályán szombaton léptek közönség elé a lovasok. A legrangosabb, 135 centiméteres számot egy helyi sportoló, a Határőr Dózsa SE lovasa, Fazekas István nyert Walterrel. A páros egy héttel korábban is elsőséggel bizonyította jó formáját. A füves pályát egy Franciaországban már bevált módszerrel készítették fel a szervezők. A lovasok pozitív visszajelzései biztatóak a két hét múlva sorra kerülő Országos Minősítő és Grand Prix fordulóra.

A 135 cm-es (füves) szám végeredménye:
  • 1. Fazekas István, WALTER, Határőr Dózsa SE, 0,00 hp, 64,15
  • 2. Nagy Sándor, E-INCEPTION, Határőr Dózsa SE, 0,00 hp, 64,90
  • 3. Czékus Zoltán, CASTRO, Kisteleki Lovas Egyesület, 0,00 hp, 66,90

Hatos holtverseny 140 centiméteren

A hétvége legrangosabb száma a vasárnap délutáni, 140 centiméteres magasságon megrendezett kör volt a filces pályán. Huszonegy nevezett lovasból tizenkilenc teljesítette az alappályát, közülük hatan hibátlanul. Az összevetésre azonban nem kerülhetett sor, mert egy hirtelen jött, mindent elsöprő, jégesővel kísért zivatar tette lehetetlenné a további versenyzést. Így a zsűri úgy döntött, hogy hatos holtversenyt hirdet az első helyen.

A 140 centiméteres szám végeredménye:
  • 1. Weinhardt Virág, CHICLANA 10, Kiskunhalasi LTSE,
  • 1. Ódor Enikő, JASON STATHAM, Equitania LC
  • 1. Fazekas István, WALTER, Határőr Dózsa SE
  • 1. Jován Richárd, PLOONA, Mezőhegyesi Ménes KH SE
  • 1. Füzér Gábor, JE T'AIME, Kiskunhalasi LTSE
  • 1. Czékus Zoltán, RICOLA, Kisteleki Lovas Egyesület

Tovább a három nap versenyszámainak részletes eredményeire >>

A Hirling József Lovaspark legközelebb a 2020. június 18-21. között megrendezésre kerülő OM és GP I. fordulóra várja a lovasokat és lovasbarátokat.

Szöveg: Kovács Iván
Fotó: Kovács Iván és Gudmon Kata

Kapcsolódó cikk
Kommentek