Már épül a 2021-es Négyesfogathajtó EB pályája a Kincsem Parkban

Kincsem00 1024x767

Komoly építési munkák kezdődtek el a Kincsem Park versenypályájának belső részén. A látványos beruházás már a 2021-es Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra való felkészülés része.

Mint köztudott, hazánk elnyerte a XII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság rendezési jogát, melyet a Kincsem Parkban tartanak a 2021. szeptember 25. és október 14. között megrendezésre kerülő Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként.

„A ló- és agárversenyek mellett, a rögbi és az öttusa világversenyei után újabb sportág, a lovassport is megérkezett a Kincsem Parkba” – mondta Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója. A Budapest szívében fekvő lóversenypálya lesz ugyanis a helyszíne 2021. augusztus 23. és szeptember 5. között a Négyesfogathajtó Európa-bajnokságnak. A kontinensviadal egyben különleges jubileumot is jelent, mivel ötven évvel ezelőtt 1971-ben Budapesten tartották az első Európa-bajnokságot a Kincsem Park szomszédságában. A fogathajtás mellett a lovastorna elitje is összeméri tudását a szakági Világbajnokság keretében a Nemzeti Lovardában.

Kincsem 1 1024x683

A díjhajtás és az akadályhajtás helyszíne az agár és rögbi stadionban lesz kialakítva, míg a maraton versenyszám gyönyörű akadályai a lóversenypálya közepén kerülnek felállításra. A világon egyedülálló módon a leglátványosabb akadályok a fedett tribünről is jól láthatóak lesznek, de természetesen testközelből is szurkolhatnak a fogatoknak a nézők. Mindez néhány percre a metrómegállótól valósul meg, amire szintén nem volt még példa a sportág történetében. A maraton akadályok mellett két automata öntözőrendszerrel szerelt füves bemelegítő pálya is épül a területen, amelyeknek köszönhetően a jövőben is lehet majd nemzetközi fogatversenyeket rendezni a Kincsem Parkban.

Kincsem0 1024x767

A fejlesztés összhangban áll az ingatlan tulajdonos a Kincsem Nemzeti Kft. hosszú távú stratégiájával, amelyben a Kincsem Park a tervek szerint a ló és agárversenyek mellett a verseny- és szabadidősportnak, a lovas hagyományokra épülő szabadtéri szórakoztatóiparnak, a lovaskultúrának és az ahhoz kapcsolódó oktatásnak is helyszínt biztosít.

Kincsem1 1024x767

2021. szeptember 25. és október 14. között zajlik majd a Vadászati és Természeti Világkiállítás, melynek mottója: egy a természettel. A 20 nap alatt – az 1971-es világkiállítás 50. évfordulóján újra mértékadó módon – Magyarország bemutatja saját tudását a vadgazdálkodás, a fenntartható környezetgazdálkodás és a vadon élő állatok védelme területén, valamint a világ különböző országai és vadászati szervezetei is elhozzák a saját tapasztalataikat.

A grandiózus központi kiállítás helyszíne a Budapest központjában található HUNGEXPO Kiállítási Központ lesz, ahol a különféle vadászati és természetközeli témákat közel 75 ezer négyzetméteren tekinthetik meg az érdeklődik. A résztvevők megtekinthetnek majd többek között magyar és nemzetközi trófeakiállítást, amely a vadak élőhelyét bemutató diorámáktól egészen világrekord trófeákon át hozza közelebb a látogatókat a természet eme értékeihez. Egyik fő attrakció a központi magyar kiállítás lesz, amely a Kárpát-medence 1000 éves történelmét öleli fel. Ugyancsak látványosnak ígérkezik a hal, a víz és az ember kapcsolatát bemutató csarnok, valamint a hagyományos vadászati módok pavilonja is.

Forrás: Fogathajtó Szakág
Fotó: Váraljai Zoltán

Kapcsolódó cikk
Kommentek