2021-ben ismét a lovasok fővárosa lesz Budapest

Fogathajtas illusztracio1200

Jövőre hazánk adhat otthont a XII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságnak, ami különleges jubileumot jelent, hiszen ötven évvel ezelőtt, 1971-ben az első Európa-bajnokságot is Budapesten tartották. A fogathajtás mellett a lovastorna elitje is összeméri tudását, mégpedig világbajnokság keretében. A rangos sportesemények helyszíne a Kincsem Park és a Nemzeti Lovarda lesz.

Az eseményeket az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként szervezik meg. A szervezők már 2018 eleje óta dolgoznak a nagyszabású nemzetközi sportesemények előkészítésén, hogy a lehető legmagasabb színvonalon tudják lebonyolítani a versenyszámokat.

A jubileumi évforduló különleges sportsikereknek is emléket állít: 1971-ben szintén a magyar fővárosban rendezték az I. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot az I. Vadászati Világkiállítás társrendezvényeként. A versenyen a dobogó mind a három fokára magyar versenyző állhatott fel: Abonyi Imre, Fülöp Sándor és Papp József. Az esemény díszvendége a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke, Fülöp herceg, a későbbi fogathajtó világbajnok volt, aki kitűnő lovas lévén a Mátyásföldről induló maratonszakaszon lóháton kísérte nemzetének fogatát a mai Hungexpo területen lévő célig. A herceg adta át a tiszteletdíjakat a hajtóknak, többek között a bravúros hajtással első helyet megszerző Abonyi Imrének is, akivel mély sportbarátságot ápolt.

Az Európa-bajnokságot kereken három évtizednyi szünet után a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, a tizenkétszeres fogathajtó világbajnok, Lázár Vilmos kezdeményezésére 2011-ben indította ismét útjára a Nemzetközi Lovas Szövetség.

"Megtiszteltetés és komoly felelősség számunkra, hogy lehetőséget kaptunk a Négyesfogathajtó Európa-bajnokság és a Lovastorna Világbajnokság megrendezésére. A rangos verseny kiváló alkalom lesz arra, hogy szakmailag fejlődjünk, a program pedig kulturális szempontból is igen jelentős. Az eseményre a lovassportok legjobbjait várjuk, az esemény sportdiplomáciai szempontból is kiemelt fontossággal bír." – emelte ki Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke.

Magyarország az eddigi fogathajtó világ- és Európa-bajnokságokon 105 érmet, köztük 48 aranyat nyert. A szervezők nem titkolt szándéka a többnapos programmal, hogy a magyarországi fogathajtás megőrizze pozícióját és tovább erősödjön. A sportesemények megszervezésénél az ország komoly előrelépést tesz annak érdekében, hogy a hazai lovas szakágak a világ élvonalába kerüljenek.

Forrás: Fogathajtó Szakág
A borítókép illusztráció. Fotó: Horváth Krisztina / Hoefnet.com

Kapcsolódó cikkek
Kommentek