Weinhardt Virág és Dieter Köfler fej-fej mellett

WV DK kiemelt

A CSI**-W Világkupa zárónapjának legrangosabb versenyszáma a 145 centiméteres magasságon megrendezett nagydíj volt, ahol Weinhardt Virág és az osztrák Dieter Köfler között igazán izgalmas közdelemben dőlt el a győzelem sorsa. Összehasonlító videónkban másodpercről-másodpercre követheted a két lovast.

A nagydíjban 39 párost láthatott az online közvetítés közönsége. A korábbi kategóriákkal ellentétben itt a lovasok csupán egy-egy lóval versenyezhettek, így mindenki egyenlő eséllyel lépett pályára. Az alappályán sok kiváló lovaglást láthattunk, tízen jutottak be az összevetésbe, köztük hárman hazánk képviseletében.

Az összevetésben elsőként induló Dieter Köfler nehéz helyzetben volt, hiszen nem tudhatta, hogy az őt követő lovasok milyen iramot fognak diktálni, vagy hogy milyen nyomvonalat választanak. Így mindent egy lapra téve befordult az összes lehetséges helyen, ami kis híján be is jött neki, egyedül az utolsó akadály előtti éles visszafordulónál akadt el a lova, és veszített kicsit a lendületéből, de így is remek időeredménnyel ért célba. Az őt követő párosok már nem merték ezt a rövidítést bevállalni, egyedül Weinhardt Virág volt az, aki tökéletes pályát bemutatva a többi helyen tudott annyi időt nyerni Köflerhez képest, hogy övé legyen a jobb időeredmény, így a nagydíjban a magyar himnusz szólalt meg a díjátadó során.

Weinhardt Virág megannyi sikert szerzett már a magyar díjugrató sportnak, számtalan versenyen képviselte hazánkat kimagasló eredménnyel. Viszont az idei szezonban nem volt olyan sikeres, mint ahogy megszoktuk korábban, így ez a nagydíj győzelem, és a tegnapi negyedik hely a Világkupa Kvalifikációs számban remek lezárása az évnek. Hatalmas gratuláció illeti, hiszen ezek tekintélyt parancsoló eredmények a hazai díjugrató sportnak.

Videó: Urbán Zoltán

Kapcsolódó cikkek
Kommentek