2022-től bejárható Magyarország első lovasturisztikai útvonala

Pilis ride 1200

A Kincsem Nemzeti Lovas Programban felvázolt terveknek megfelelően hazánkban hamarosan négy lovasturisztikai útvonal lesz bejárható. Az EuroHorse névre keresztelt útvonalak közül az első, amely Észak-Magyarországon halad keresztül, 2022-től várja a lovasokat. Edelényben a túraút egyik fogadópontját adták most át.

Magyarország egész Európában egyedülálló lehetőségeket nyújt a lovas turizmus számára. Nyugat-Európához képest Magyarországon kevesebb a lezárt magánterület, így a magyar táj kiváló célpont azok számára, akik lóháton szeretnék felfedezni a régiót. Ezeket a körülményeket felismerve indult útjára 2012-ben a Kincsem Nemzeti Lovas Program, amelynek egyik célja, hogy Magyarországon szabályozott kereteket alakítson ki a turisztikai célú lovaglásnak, valamint az útvonalak kijelölésével és az infrastruktúra kialakításával belovagolhatóvá váljon az ország.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda közleménye szerint a programban a következő években négy útvonalat jelölnek ki az országban a lovasok számára, amelyek közül az első, az EuroHorse 1 már elkészült, és 2022-től a nagyközönség számára is bejárhatóvá válik. Az országot északon végigjáró útvonal mentén 31 lovas fogadópontot alakítottak ki, ahol el lehet látni és szállásolni a lovakat. A pihenőpontokat interneten keresztül lehet majd lefoglalni.

Az EuroHorse 1 egyik ilyen fogadópontját az edelényi Városi Sport- és Szabadidőközpontban a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség alakította ki. A GINOP forrásból megvalósult helyszín különlegessége, hogy a lovas turisták mellett a helyi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjait is kiszolgálja majd, hiszen az iskolásoknak lovasoktatásokat tartanak majd.

Forrás: MTI
A borítókép illusztráció, 2018-ban a Pilis Ride erdei lovastúra úthálózat első szakaszának átadásakor készült. Fotó: Pilisi Parkerdő / Vajda Bertalan

Kapcsolódó cikkek
Kommentek