Hét nagy lovasverseny 2021-ben Kiskunhalason

Kkhalas szakagiules 2021 2

Kibővített elnökségi ülés keretében tartott találkozót a Díjugrató Szakág kedden Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban. A lovasok és a közönség is eseményekben gazdag esztendőre számíthatnak – természetesen a járványügyi szabályok betartása mellett. Kiskunhalas nemzetközi, országos és regionális rendezési lehetőségeket is kapott.

Kiskunhalason ülésezett a Díjugrató Szakág vezetése és a nagyobb versenyhelyszínek képviselői január 12-én. Az egyeztetés során elosztották egymás között a képviselők, hogy hol milyen szintű program várja majd a lovasokat és rögzült az idei év versenynaptára.

Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke azt nyilatkozta, hogy az elmúlt év tapasztalatai szerint a pandémia ellenére nagy a versenyzési kedv a lovasok körében. A szigorú járványügyi szabályok betartása mellett az elmúlt évi startszámok megközelítették az előző esztendeit. A versenyhelyszínek képviselői megegyeztek, amit a szakág jóváhagyott, a 2021-es versenynaptár elkészült. Az elnök hozzátette, hogy a most következő fedett pályás időszakban biztosan zárt kapus eseményeket rendeznek a díjugratók, de a szakvezetés bízik abban, hogy ha javul a helyzet, akkor él a Szövetség az enyhítési lehetőségekkel.

Kkhalas szakagiules 2021 4

Juhász Tibor, a Díjugrató Szakág elnökségi tagja, egyben a kiskunhalasi szervezők egyik képviselője is azt nyilatkozta, hogy a lovasok biztonsága és az ezzel járó járványügyi korlátozások maximális betartása az elsődleges. A halasi lovasaréna, a Hirling József Lovaspark hét nagy verseny helyszíne lesz, ezek közül az egyik nemzetközi, a hagyományos május elsejei díjugrató verseny.

Juhász Tibor hozzátette, hogy Halas nyitott más szakágak felé is versenyrendezés tekintetében. Egyúttal bejelentette, hogy a szabadtéri szezonban három nagy előadást is bemutatnak majd a lovasparkban a Nemzeti Lovas Színház közreműködésével.

A halasi lovasbázison a tavaly novemberben indult Kincsem Ház beruházás jó ütemben halad. Már a tető felhelyezésének fázisa előtt állnak az építők és jó esély van rá, hogy május elsején üzemelni fog a közösségi és kulturális centrum - nyilatkozta Juhász Tibor.

Kkhalas szakagiules 2021 6

Szöveg és fotó: Kovács Iván

Kapcsolódó cikkek
Kommentek