Újabb Szuhai győzelemmel folytatódott a verseny a Nemzeti Lovardában

20210522og

A Nemzeti Lovardában megrendezett országos minősító szombati napján 266 start került lebonyolításra a 10 megrendezett versenyszámban, így most is korán reggeltől egészen sötétedésig tartott a verseny.

A fiatal lovak versenyszámaiban ismét Faluhelyi Ádám hozta el mind a két aranyérmet, hiszen Struppi nevű 5 éves lovával 8,1 stílusponttal, CO 2 Z nevű lovával pedig 8,4 stílusponttal nyerte a 6 éves versenyszámot, megelőzve a Fábiáncsics Horses SE másik lovasát, Lehotai Mátét Kaaij CHS-val, valamint Búza Krisztiánt és Midnightot.

1 PC faluhelyi

Az 5 évesek között Kovács Roland végzett a második és harmadik helyen Golden Sky-C és Katerina PSZ nevű lovaival.

Az ifjúsági versenyszámban most is repkedtek a magasabbnál-magasabb stíluspontok, a győztes lovaglást Gabala Luca mutatta be Chiaraval, Both Petra és a pénteki győztes, H. Nagy Emma előtt. Az amatőrök között pedig Szabó Krisztina volt a leggyorsabb, szoros versenyben maga mögé utasítva Márki Zoltánt és Kamerman Monát.

A 120 centiméteres nyitott versenyszámban 46 lovaglást láthatott a közönség, így rendkívül izgalmas volt a verseny ezen Karádi László által épített, technikás fordulatokkal tűzdelt pályán. A Cseszterlint LKE versenyzője, Búza Krisztián végzett az élen Erlina nevű lovával, második Kiss Anett Natália, harmadik pedig Bohák- Debreczeni Éva lett ebben a népes mezőnyben.

2 PC búza

Rövid szünet és 5 centiméteres emelés után folytatódott a verseny, és további 44 lovas mérte össze tudását immár 125 centiméteren. Az előző napi győztes, Göttler Vilmos szombaton is állva hagyta maga mögött a mezőnyt, hiszen 3 másodperces fölénnyel ért célba, a szintén fantasztikusan lovagló ifj. Szuhai Gyula és a kiskunhalasi amatőr GP bajnoka, Bozsóky Zsófia előtt.

3 PC göttler

A nap zárásaként megrendezett 135 centiméteres hibaidős versenyszámban 25 páros állt rajthoz, ahol most a tervérpáros másik tagja, ifj. Szuhai Gyula volt a legjobb Perthy Jacksonnal, hiszen Rodrigo verőhibát vétett az utolsó akadályon, így hiába volt a leggyorsabb, ezúttal a hatodik hellyel kellett beérnie.

4 PC ij szuhai

Ifj. Máté István ezúttal is remekelt fiatal lovával, a 6 éves Chacco SZ gyors hibátlannal a második helyet hozta el.

5 PC ifj máté

Harmadik pedig Técsy Attila lett és Nikidam Breaker.

6 PC técsy

A fiatal lovasok között egy hibátlan lovaglás született, amit Bosits Boglárka mutatott be Caremosszal, megelőzve Csibi Zsófiát és Jármy Vincét.

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikk
Kommentek