Íme az Abonyi és Borsodi Vágta győztesei

Abonyi vagta 2022

Augusztus 6-án rendezték meg az első Abonyi Vágtát az Abonyi Parkerdőben és a mellette lévő Vágta Téren. Augusztus 7-én, vasárnap pedgi tizedik alkalommal rendezett előfutamot Hernádkak-Belegrádon a térség.

Helyi győzelem: abonyi lovas nyerte az Abonyi Vágtát

Augusztus 6-án rendezték meg az első Abonyi Vágtát az Abonyi Parkerdőben és a mellette lévő Vágta Téren. A nagyszabású rendezvényt és a futamokat a meleg ellenére több ezer érdeklődő szurkolta végig a helyszínen.

A felnőtt versenyzők közül végül négyen jutottak az októberi döntőbe. A Hősök terén már biztosan ott lesz az első helyen célba érő abonyi Zboray Viktória Vicces nyergében, a második helyezett Farkas Ábel és Tip-Top Nyárádszeredát képviselve, a harmadik befutó Vámos Mercédesz és Déva Jutka nevű lova Mezőberényből, és a negyedikként végző Krupiczáné Mucsi Enikő Kocsér színeiben.

A kishuszárok is szoros versenyben mérték össze tudásukat. Közülük elsőként a felsőpakonyi Nagy Regina jutott a fináléba BT Silver Moon nyergében, második helyen Vozár Vilma és Puszta ért célba Göd képviseletében, harmadikként pedig a fülöpszállási Látos Lili és Charlie végzett.

Itt került sor a Jótékonysági Sztárfutam első edzőversenyére is, ez alkalommal a mezőny három lovasa, Széchenyi Krisztián táncművész, valamint Bács Péter és Krajnik Balogh Gábor színművészek pattantak nyeregbe. Közülük végül Bács Péter bizonyult a leggyorsabbnak, megnyerve a futamot. A színész egyébként a tavalyi budapesti döntőben is győzedelmeskedett.

A kocsitoló versenyben is helyi győzelem született, Abony csapata bizonyult a legjobbnak.

A versenyek mellett csikós és pusztaötös bemutató, kombinált fogathajtó verseny, zenés programok, koncertek, kirakodóvásár, főzőverseny, valamint pónilovaglás és bábszínház várta a kicsiket és nagyokat. A szombati nap zárásaként Geszti Péter lépett fel ’Best of Geszti’ című műsorával.

Megvannak a Borsodi Vágta győztes települései és lovasai

Augusztus 7-én, vasárnap tizedik alkalommal rendezett előfutamot Hernádkak-Belegrádon a térség, ahol sokféle színes kísérőprogrammal is készültek a szervezők. A budapesti döntőbe három felnőtt lovas és három kishuszár jutott tovább.

A korábbi hőség is mérséklődött vasárnapra, így tökéletes időben álltak a rajthoz a települések lovasai. A futamok rendkívül izgalmason alakultak. A felnőttek között végül Földes Bence futott be elsőként a célba Nagyhalász település képviselőjeként Messina nevű lován. A második helyet Hatvan településről Vaka István érdemelte ki Tenkes hátán, harmadikként pedig Szebellédi Andrea állhatott fel a dobogóra Tiszaladányból.

A kishuszároknál első helyen a váci Cziráky Zsombor, második helyen Simon Bori Bőcsről, míg harmadikként Tátrai Gréta Boglárka Kakucs képviseletében került be a döntőbe, és lehet ott október 1-2. között a Hősök terén.

A látogatókat többek közt csikós és puszta ötös bemutató, a Győri Ördöglovasok produkciója, fűnyíró traktor verseny, a gyerekeket bábszínház, népi játszóház, lufihajtogató, bungee trambulin és meseiroda várta.

Borsodi Vágta

Forrás és fotó: Vágta.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek