Őcsény lovasa nyerte az érdi Elővágtát

Erdi Vagta og

Sivatagi forróságban álltak rajthoz a lovasok július 23-án a simonpusztai Nemzeti Lovaskultúra Központban. A település idén negyedszerre rendezett Elővágtát.

A nagy érdeklődés övezte Elővágtát a kishuszárok versenye nyitotta meg. Ez azért is volt kiemelkedő, mivel rekordszámú nevezés érkezett ebben a kategóriában: 16 kishuszár állt rajthoz ezen a napon. A futamon a tavalyi kishuszár győztes Hajdu Fanni ezúttal is diadalmaskodott Nárcisz nevű lovával, az ő párosuk Orosházát fogja képviselni a budapesti döntőn. A második Juharos Jadviga lett Érd képviseletében, aki Mirza hátán indult. A harmadik helyen Jessika Kisova, Inárcs képviselője, míg a negyediken Molnár Molli (Berente) futott be a célba.

A Nemzeti Vágta érdi előfutamán az Őcsényt képviselő Németh János és lova, Galaxy bizonyult a legjobbnak. A dobogó második fokára Marina lovasa, Vörös Tamara állhatott, aki Ácsteszért képviselheti az októberi döntőn a Hősök terén. A harmadik helyen Kétegyháza településről Prágai Márk jeleskedett Maja nevű lovával, így már ő is biztosan ott lesz Budapesten. Végül negyedikként Hetényi Evelin és Licino Leonidasz vágtatott a célba, ők Naszályt képviselik majd a versenyen.

Az Érdi Vágta többféle lovas bemutató, könnyűzenei koncertek és számos gyermekprogram kíséretében zajlott. A rendezvényen a látogatók találkozhattak a Jótékonysági Sztárfutam két lovasával, Széchenyi Krisztián táncművésszel, valamint Krajnik-Balogh Gábor színművésszel is.

Forrás és fotó: vagta.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek