15 éves a Nemzeti Vágta

Nemzetivagta2022 og

Május 28-án a Vajdasági Vágtával kezdetét veszi a Nemzeti Vágta 2022-es évada. A tizenötödik alkalommal megrendezett versenysorozat évadnyitóján részt vett Lázár Vilmos, a Vágta elnöke, Szotyori Nagy Kristóf, a Vágta versenyigazgatója és Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.

"Büszkék vagyunk rá, hogy a Nemzeti Vágta Európa legnagyobb amatőr lovas eseményévé nőtte ki magát. ... A Vágta a múltból táplálkozik és a jövőbe mutat. A jövő generációjának adunk lehetőséget és példakápet" - mondta Lázár Vilmos. Ennek jegyében a 15. évforduló alkalmából 150 fiatal lovas kap lehetőséget, hogy felvonuljon a Hősök terén. Összeállt az előfutamok listája is, egy-egy ilyen helyszínen is legalább olyan parázs küzdelmek várhatóak, mint a Hősök terén, emelte ki az elnök.

Szotyori Nagy Kristóf elmondta, nagy dolog, hogy a Nemzeti Vágta szünetek, elmaradások nélkül eljutott a 15. évébe és kiemelte, mindez nem jöhetett volna létre sporttársaink, a lovak nélkül. Az idei eseménysorozat május 28-án a Vajdasági Vágtával indul. Az elővágták sorában idén új helyszín Abony. Hatvan település lovasa kap majd lehetőséget, hogy megmérkőzzön a Hősök terén, a kishuszárok közül pedig 25 induló jut majd be a budapesti döntőbe.

Idén is lesz kocsitoló verseny és jótékonysági sztárfutam. A nemzetközi futamhoz ismét a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok biztosítja a lovakat, a méneshajtáson pedig az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad lipicai lovait csodálhatja majd meg a közönség. "Mindenkinek azt kívánom, hogy nagyszerű Elővágta és Nemzeti Vágta szezonon vegyünk részt. Nem az a fontos, ki lesz a bajnok, hanem maga a részvétel, az élmény, ami semmihez nem hasonlítható érzés" - mondta Szotyori Nagy Kristóf.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója elmondta, a manufaktúra kulturális missziója az értékek megőrzése és átadása a jövő generációknak - ez a kapocs a Nemzeti Vágtával, ami szintén értéket hordozó közösség. "Ez a verseny egy valódi ünnep, amikor a lószerető közönséget, a lovas embereket, a türelmet és a kitartást ünnepeljük, valamint a porcelánt, ami évezredek óta embereket, városokat köt össze." A Herendi Porcelánmanufaktúra 64 millió különböző terméket felvonultató repertoárjának különleges darabja az a pengéjét néző huszár (vagy ahogy sokan ismerik, Hadik huszár), amit a Nemzeti Vágta győztese kézbe vehet majd a Hősök terén. "Büszkék vagyunk arra, hogy amikor célba ér a versenyző és megvan a győztes, végül mégis a herendi porcelánt emelik a legmagasabbra" - mondta.

Herendi S Andras
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója kezében a pengéjét néző huszárral 2021-ben

2022. Elővágták:

  • Szabadka, 2022. május 28.
  • Vácduka, 2022. június 11.
  • Sepsiszentgyörgy, 2022. június 17-18.
  • Dunaszerdahely, 2022. június 25.
  • Iván, 2022. július 2.
  • Hortobágy, 2022. július 16.
  • Érd, 2022. július 23.
  • Abony, 2022. augusztus 6.
  • Hernádkak-Belegrád, 2022. augusztus 7.
  • Muravidéki Vágta 2022. augusztus 20.
  • Gyenesdiás, 2022. augusztus 21.
  • Kecskemét, 2022. augusztus 27.
  • Sarkad, 2022. szeptember 10.

Döntő:

  • Budapest, 2022. október 1-2.
Nemzeti vagta 2022 Lazar Vilmos

Múlt és jövő találkozása a 15. Nemzeti Vágtán

150 tehetséges gyermek lovas felvonulásával indul idén a kétnapos rendezvény - sajtóközlemény.

15 éves a Nemzeti Vágta! A jeles évforduló alkalmából rendhagyó sajtótájékoztatón jelentették be a szervezők, hogy idén a múltidézés, a 15 év legszebb pillanatainak felelevenítése mellett, a jövő lovas generációjáé lesz a főszerep. Az idei Vágta a gyerekeket, fiatalokat helyezi középpontba, a hagyományaink továbbörökítését, a lovassportok, a lovaglás népszerűsítését a következő nemzedék számára. Szerencsére évről-évre egyre nagyobb érdeklődés övezi hazánkban a lovas szabadidős sportokat, a Kishuszár Vágta pedig mára az egyik legnépszerűbb, legrangosabb versennyé nőtte ki magát a fiatalok körében. Az előfutamokról a közmédia több csatornája is hírt ad.

„A Nemzeti Vágta a múltból építkezik, de a jövőbe tekint” – mondta el köszöntőjében Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke, aki hangsúlyozta: végre ismét felpezsdült a lovas élet az elmúlt csendesebb időszak után, és így megint egyre szélesebb réteghez juthat el nemcsak a Nemzeti Vágta, de a lovassportok híre is.

Október első hétvégéjén, immár 15. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágta döntőjét, ahol az ország legjobb amatőr lovasai mérhetik össze tudásukat. A budapesti fináléra kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlanak 9 magyarországi – és 4 határon túli helyszínen. Május 28-án a Vajdasági Vágtával veszi kezdetét, és szeptember 10-én a Viharsarki futammal zárul az Elővágták sorozata. Az immár hagyományosan, hosszú évek óta előfutamot szervező települések sorához idén Abony csatlakozik, ezzel újabb térség lovasai kapcsolódnak be az egyedülálló eseménybe.

„Van a lovassport, van a lósport, és van a Nemzeti Vágta!” – mondta Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvényen. „Egyedülálló verseny ez, egy igazi magyar lovas ünnep, ahol nem az a legfontosabb, hogy ki lesz a bajnok. Semmihez sem fogható élmény a Hősök terén lovagolni, és együtt lenni, ünnepelni minden évben” – tette hozzá. Az eseményen beszédet mondott a Vágta kiemelt partnerének, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek képviseletében Dr. Simon Attila, a cég vezérigazgatója is. A vezető a Herendi és a Nemzeti Vágta közös értékeiről, hosszútávú együttműködéséről emlékezett meg, valamint a csodás fődíjról, a Hadik huszár szoborról is mesélt a résztvevőknek.

A vidéki és határon túli Elővágta rendezvényein nemcsak a felnőttek, hanem a 16 éven aluli lovasok is részt vesznek: a Kishuszár Vágtán. Az ifjúsági verseny annál is fontosabb idén, mert a 2022-es évet a szervezők a gyermekeknek, a lovas utánpótlás ügyének szentelik. A 15. évforduló alkalmából a magyar lovasiskolák 150 legtehetségesebb növendékének ünnepélyes felvonulásával kezdődnek a budapesti futamok.

Szintén a jeles évforduló okán, három rendkívül bátor 15 éves gyermek hősről emlékezik meg a Vágta, akik 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről: Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Simig Rezső tüzér hadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje, és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos emléke előtt tiszteleg a verseny.

Az októberi döntőn nem marad el az izgalmas Nemzetközi Futam sem, amelyet 2022-ben a ’48-as forradalom és szabadságharc legifjabb tábornoka, a 27 éves Czetz János emlékének ajánl a Nemzeti Vágta, a hős születésének 200. évfordulója alkalmából. A közkedvelt kocsitoló versennyel is készülnek a szervezők a Hősök terére, sőt három Elővágta helyszínen is találkozhatnak a nézők ezzel a programmal. Újra startol a nagy népszerűségnek örvendő Jótékonysági Sztárfutam, melyen Barabás Kiss Zoltán, Sipos Imre, Nagy Ervin, Krajnik Balogh Gábor, Széchenyi Krisztián és a tavalyi győztes, Bács Péter áll rajthoz. Újdonság, hogy több év után visszatér a Jótékonysági Fogatvágta is. Ennek során történelmi ménesbirtokaink legeredményesebb hajtói mellé magyar hírességek is felpattannak a fogatra, hogy versenyezzenek az első helyért. A résztvevők listáját hamarosan megosztjuk.

Természetesen az Andrássy úti Vágta Korzó is újra megnyitja kapuit a hétvégére, ahol az induló települések mutathatják be népviseletüket, gasztronómiájukat, a tájegységükre jellemző iparművészeti alkotásokat, szakmákat és kulturális, valamint lovas örökségünkhöz kötődő hagyományaikat.

A szervezők egy fontos döntést is bejelentettek, amelyet a magyar lótenyésztés támogatása érdekében hoztak: 2023-tól a Nemzeti Vágtán magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. Az Elővágtákon és a Nemzeti Vágta döntő futamain a lovak azonosításában a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének hivatalos területi felügyelői is közreműködnek. Az előfutamokról és a budapesti programról is beszámol a közmédia több csatornája.

A rendhagyó eseményen jelen volt Vaka István, a Nemzeti Vágta mezőnyének rutinos, veterán versenyzője is, aki egyetlen kivétellel minden Vágtán indult az elmúlt 15 év alatt. Elmondta, hogy számára a legfontosabb a barátság, és az a lovas közösség, amelynek a része lehet a verseny által: „A lovak, a lovaglás szeretete egy olyan el nem múló érzés, ami egy életen át elkísér!”

Nemzeti vagta 2022 Szotyori Nagy Kristof
Kapcsolódó cikkek
Kommentek