Hatvan település részvételével rendezik a 14. Nemzeti Vágtát

Nemzeti Vagta2021 og

Májustól kezdve 11 elővágtát rendeztek, a magyarországi települések mellett a Vajdaság, Muravidék és Erdély lovasai részvételével – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató kedden az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A Nemzeti Vágta szombati napján ötfős előfutamokat tartanak, a döntő pedig vasárnap délután lesz.

A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, bemutatót tart a nemzeti díszegység, lesz fogatvágta, méneshajtás, négyesfogatok üldözéses versenye, hagyományőrző felvonulás, kocsitoló verseny, díjugratás, és visszatér a jótékonysági sztárfutam is. Az Andrássy úton kialakított korzón a résztvevő települések mutatják be hagyományaikat, értékeiket.

Az M1 műsorában Szotyori Nagy Kristóf elmondta azt is, hogy a nemzetközi futamot 12 ország, köztük India, Nagy-Britannia, Törökország, Ausztria és a környező országok részvételével rendezik meg. A jótékonysági futamon – amelynek kedvezményezettje idén egy állatvédelemmel foglalkozó alapítvány lesz – Széchenyi Krisztián, Krajnik-Balogh Gábor, Bács Péter, Sipos Imre és Nagy Ervin száll nyeregbe.

Ez a rendezvény a kultúra és a sport ötvözete, olyan országimázs-fesztivál, amelynek a ló áll a középpontjában, határainkon belül és azon túl ívelő esemény, amely világszerte ismertté vált - hangsúlyozta a versenyigazgató.

Forrás: MTI
Fotó: Nemzeti Vágta

Kapcsolódó cikkek
Kommentek