Újabb négy évig folytatja munkáját a Díjugrató Szakbizottság

Dijugratokozgyules 2022 og

Maratoni hosszúságúra nyúlt, több mint öt órán át tartott a Díjugrató Szakág tisztújító közgyűlése, ahol 165 szavazásra jogosult tagegyesület képviselője jelent meg. A díjugratók aktivitása nem csak a tekintélyes létszámban, hanem a számos hozzászólásban is megmutatkozott, sőt, a Fogathajtó Szakág néhány képviselője is megjelent az eseményen.

A közgyűlés levezető elnöke ezúttal is dr. Bolla Krisztina ügyvéd volt. A közgyűlés első feladata a hivatalos személyek megszavazása volt:

  • Szavazatszámlálók: Bencsik József, Dénes Judit, Kapoli István
  • Jegyzőkönyvvezető: Kempelen Judit
  • Jegyzőkönyv hitelesítők: Bálint Gábor, Pataki Gergő

Még a szavazás előtt szólásra emelkedett Kádár Attila a meghatalmazásokkal kapcsolatos észrevétele miatt. Dr. Bolla Krisztina megerősítette, hogy a meghatalmazások kezelése szabályszerű, majd a megjelentek a tisztségviselőket egyhangúlag megszavazták. Dr. Bolla Krisztina ezt követően ismertette a napirendet, amit ismételten elfogadott a közgyűlés:

  1. Jegyzőkönyvvezetők, hitelesítők, levezető elnök, Szavazatszámláló Bizottság megválasztása
  2. A Szakbizottság 2021. évi szakmai beszámolója és annak elfogadása
  3. A Szakág 2021. évi pénzügyi tervének (költségvetés) végrehajtásáról szóló beszámoló és annak elfogadása
  4. Megemlékezések
  5. Díjátadások
  6. A szakág 2022. évi versenyszabályzatának ismertetése és annak elfogadása
  7. A szakág 2022. évi hazai versenynaptárának elfogadása
  8. Döntés az SZMSZ 13. § (3) bek. j.) és h.) pontja szerint: Díjugrató Szakág elnökének és szakbizottsági tagjainak megválasztása
  9. A szakág 2022. évi szakmai terve és annak elfogadása
  10. A 2022. évi pénzügyi terv (költségvetés) és annak elfogadása
  11. Egyebek

Egy járványokkal terhelt év után

Szotyori Nagy Kristóf a szakági weboldalon már korábban megjelentetett szakmai beszámolóját ismertette a megjelentekkel. A 2021-es évre a koronavírus mellett az első negyedévben az EHV járványkitörés miatt elrendelt korlátozások is rányomták bélyegüket. „Április második felétől azonban minden korábbi esztendőt felülmúló lendülettel dübörgött a magyarországi díjugrató sport. Év végéig 150 verseny, 337 versenynapon 53870 starttal vonult be a krónikákba, 1727 lovas-, 3059 ló- és 289 edzői licenszet váltottak ki." A versenyekkel kapcsolatban Szotyori Nagy Kristof kiemelte: „a 150 országos versenynap összes startjára biztosítva volt az online közvetítés, ami a nagy kijelzővel és professzionális időmérő rendszerrel és kifejlesztett start- és eredményközlő applikációkkal együtt Európában is példaértékű.”

2021-ben befejeződött az Nemzeti Lovassport és Sportlótenyésztési Fejlesztési Program előkészítése is, ami a felnőtt élsport számára teremti meg a lehetőséget az olimpiai szereplésre – a programról később Szebényi Dániel adott áttekintést.

„A Díjugrató Szakbizottság, ahogy a korábbi négy évben, a vírus miatt megkapott ötödik esztendőben is aktívan dolgozott, a személyes ülések mellett nagyon hatékonyan az online térben is.

Köszönöm munkatársaimnak, a teljes díjugrató társadalomnak, hogy ebben a nehéz időszakban is alkalmazkodtak a szabályokhoz, és lendületükkel elsöpörve a negatív jóslatokat, nagy fejlődést mutatva 2021-ben is járhattuk azt a fejlődő utat, amely a lovassportokat és annak legaktívabb részét, a díjugratást a magyar sportélet egyik legnépszerűbb egyéni sportágai közé fogja vezetni" – zárta sorait Szotyori Nagy Kristóf. A beszámolót követően újra megelevenedtek a 2021-es év legemlékezetesebb pillanatai:

A megjelentek közül szót kért Kádár Attila, amatőr díjugrató bajnok, illetve Bertók Viktor az Ameko Lovasklubtól. A felvetésekre Szotyori Nagy Kristóf és Juhász Tibor reagáltak. A szakmai beszámolót a közgyűlés 2 ellenszavazat és 7 tartózkodás mellett nagy többséggel elfogadta.

A Díjugrató Szakág elnökének, a szövetségi kapitányok és elnökségi tagok 2021. évi beszámolója megtekinthető a Szakág weboldalán »

Pénzügyileg is eredményes évet zárt a Szakág

A Szakág gazdálkodásáról Juhász Tibor adott áttekintést, aki kiemelte, a részletes pénzügyi beszámoló megtekinthető a Szakág weboldalán. Mint mondta, pénzügyileg is nehéz volt megtervezni a 2021-es évet. Nem teljesen 100 milliós bevétellel számoltak, de végül a bevételi oldalon is sikertörténet volt az elmúlt esztendő, köszönhetően többek között annak, hogy ennyi start még nem volt a Szakág történetében. A Szakág bevétele 137M Ft volt, a költségoldalon 110M Ft jelentkezett, így az évet 26M Ft pénzügyi eredménnyel zárta, tovább növelve a korábbi évről áthozott eredménytartalékot.

Bertók Béla, Biharvári Attila, Kádár Attila, Pataki-Csete Dorottya, Pataki Mihály és Susánszki Pál kért szót a beszámolóhoz kapcsolódva, a felvetésekre Stróbl Dorottya, Szotyori Nagy Kristóf és Juhász Tibor reagált. Szóba került többek között a kiemelt versenyek és a versenyhelyszínek támogatásának témája, valamint a tartalék felhasználása.

A pénzügyi beszámolót 14 nem és 10 tartózkodás ellenében a jelenlévők nagy többsége elfogadta.

A pénzügyi beszámoló megtekinthető a Díjugrató Szakág weboldalán »

Dijugratokozgyules 2022 5

Megemlékezések

2021-ben is pótolhatatlan szakemberektől kellett búcsúznunk:

  • Baranyai Antal, a hódmezővásárhelyi krónikás az Alföld és Magyarország sportját a tollán és hangján viselte az elmúlt négy évtizedben. A szeptember eleji Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon még a kezében volt a mikrofon, de tragikus hirtelenséggel novemberben elhunyt.
  • Dr. Csikós Csaba ügyvéd, a mendei Csikós Ménes tulajdonosa hosszú betegség után távozott közülünk. Az elmúlt három évtizedben az általa tenyésztett és tulajdonolt lovak a nemzeti és nemzetközi díjugrató élsport meghatározó és ismert szereplői voltak.
  • Dobrádi György díjugrató versenyző, versenyszervező, a Vas megyei lovas élet mindenese életének 65. évében, 2021. július 12.-én hunyt el.
  • Ferencz Tibor lovas szakember 62 éves volt. Szemere Csaba lovagló tanár és Szabados Gyula tanítványa volt. A klasszikus lókiképzés alapelveit követte egy életen át, csendben és feltűnést kerülve. Csak barátai voltak, ami a mai világban különleges dolog.
  • Molnár János, a Pest környéki díjugrató sport ismert személyisége tragikus hirtelenséggel, 71 évesen hunyt el. Lótenyésztőként, lótulajdonosként, lovardavezetőként az elmúlt évtizedekben a lovaknak és a díjugrató sportnak élt, lovas szellemiségét lányai viszik tovább.
  • Tóth Béla szobrászművész fiatal korában a Budapesti Lovas Klub tehetséges versenyzője volt, édesapja, Tóth Béla nevét a Pest megyei díjugrató régió is viseli.

A legeredményesebbek

A Szakág éves közgyűlésén a hagyományokhoz híven nem csak levetítették, de díjazták is 2021 legkiemelkedőbb díjugrató eredményeit.

Csapatbajnokok:

  • Champion csapat: Csongrád-Csanád megye I. csapata. Csapatvezető: Kezes Gabriella,tagok: Tóth Sára Eszter, Sarkadi Petra, Réti Dávid
  • Amatőr országos csapatbajnok: Tóth Béla régió. Csapatvezető: Göttler Vilmos, tagok: Bohák-Debreczeni Éva, Reisz Fanni, Bozsóky Zsófia, Sunyovszky Réka
  • Ifjúsági-fiatal lovas országos csapatbajnok: Pest-megye csapata. Csapatvezető: Janik Attila, tagok: Csetényi Lea, Janik Anna,Bognár Dóra, Mécs Emma
  • Felnőtt csapat: Máchánszky Gyula régió I. csapata. Csapatvezető: Füzér Gábor, tagok: Füzér Flóra, Hugyecz Mariann, Weinhardt Virág, Czékus Zoltán

Országos egyéni bajnokok:

  • Gyermek: Kiss Maja (Mórahalmi LSE), edzője Füzér Gábor
  • Amatőr: Kádár Attila (Pellet Hungary LSE), edzője Réti Dávid
  • Ifjúsági: ifj. Szuhai Gyula (Gyula Farm Miskolc), edző: Nagy András, Szuhai Gyula
  • Fiatal lovas: Bognár Dóra (Viktor-i Lovas Sportegyesület), edző: Kovács Dóra, Stelczer Viktor
  • Felnőtt: Czékus Zoltán (Kisteleki Lovas Egyesület)edző: Németh István

Championok:

  • Póni: Gubicza Dorottya (Varga Ménes GYLE), edzője Varga Zoltán
  • Gyermek: Bodnár Annabell (Némethy Bertalan Alapítvány), edzője Füzér Gábor
  • Serdülő B: Kim Yura Charlotte (Equipark LK), edzője Tenyei-Tóth Attila
  • Serdülő A: Kacsó Júlia Csenge (Taszári Vital LSC), edzője Kurnyák Ágnes
  • Utánpótlás: Nagy Júlia (Kalafarm SE), edzője Kurnyák Ágnes
  • Amatőr: Vajay Dóra (Varga Ménes GYLE), edzője Varga Zoltán
  • Felnőtt: Szotyori Nagy Kristóf (Prosper LK)

Ranglista helyezettek:

  • Legeredményesebb egyesület: Diósgyőri VTK
  • Legeredményesebb ló: Ricola
  • Gyermek ranglista:
    • ifj. Szuhai Gyula (Gyula Farm Miskolc) 49 095
    • Szuhai Rodrigo (Gyula Farm Miskolc) 45 912
    • Magyar Balázs (Sion Security Kft.) 51 830
  • Ifjúsági:
    • Kiss Lizanna (Mórahalmi LSE) 127 299
    • Janik Anna (Ludovika Sportegyesület) 51047
    • Tóth Balázs (BL Armentum LSE) 31 608
  • Fiatal lovas:
    • Szuhai Péter (Gyula Farm Miskolc) 195 778
    • Jármy Vince (Némethy Bertalan Alapítvány) 187 478
    • Alasztics Aliz (Pirik Farm) 156 532
  • Amatőr ranglista:
    • Bohák-Debreczeni Éva (Champions Team LKE) 42 173
    • Nagy Júlia (Kalafarm SE) 23 373
    • Debreceni Fanni (Bellandor LKE) 16 446
  • Felnőtt – abszolút ranglista:
    • Czékus Zoltán (Kisteleki Lovas Egyesület)
    • Krucsó Szabolcs (Krucsó Lovasklub) 227 586
    • ifj Szabó Gábor (Timpex Nyíregyháza LK 216 893

A ranglista helyezettek 50, 100, illetve 150.000 forintos Horze vásárlási utalványt kaptak.

Kimagasló versenyrendezésért:

  • CSIO3* EEF Series Semi Final Budapest - Nemzeti Lovarda, Tattersall SE
  • Szilvásvárad Masters CSI3* - Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság
  • Bábolnai világkupa CSI2* - W-Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok

Az Év Tenyésztője 2021:

  • Dr. Jármy Miklós és Jármy Katalin - JB Koronaőr

2021-ben kimagasló nemzetközi eredményt értek el Európa-bajnokságon, CSIO Nagydíjban és Nemzetek Díjában:

  • Gyermek korosztály – Gyermek válogatott csapat: ifj. Szuhai Gyula, Szuhai Rodrigo, Kiss Maja, Tavasi Eszter, Magyar Balázs, Pecsora Amira, csapatvezető Szabó-Máriás Sára
  • Fiatal lovas korosztály: Dömse Tamás, Alasztics Aliz, Jármy Vince, Szuhai Péter, Bognár Dóra, ifj. Kövy András
  • Felnőttek - Budapesti CSIO 3*-W Nemzetek Díja 6. hely: Jármy Vince, ifj. Kövy András, Czékus Zoltán, Szuhai Gyula, csapatvezető Németh István szövetségi kapitányA díjátadást Szebényi Dániel vezeti le. A díjat
  • 2021. évi legjobb díjugrató: Czékus Zoltán
  • Lovassportért elvégzett kiemelkedő munkájáért: Vajda Lászlóné Magdika
  • 2021. évi Gyermek Európa-bajnoki első helyezésért: ifj. Szuhai Gyula
  • Eredményes nevelőedzői munkájáért: Hevesy Barnabás
  • Eredményes edzői munkájáért: Nagy András, Szuhai Gyula

Különdíjak:

  • Senior bajnokságban első helyezéséért: Gömbös László
  • A díjugrató sportban eltöltött tevékenységéért:
    • 80. születésnapja alkalmából Janik József
    • 75. születésnapja alkalmából: dr. Szollár István, Hesz Mihály, Bencsik József
    • 70. születésnapja alkalmából: Petrik Béla, Göttler Vilmos, Krucsó Ferenc, Tóth Lajos
    • 60. születésnapja alkalmából: Szabó József, Bubán Zsolt, Paska Zsolt
Dijugratokozgyules 2022 4

Változások a versenyszabályzatban

A 2022-es versenyszabályzattal bevezetett legfontosabb változásokat Szotyori Nagy Kristóf ismertette. Elmondta, a hazai szabályozás a FEI által megadott irányvonalat követi. Komoly változás az alapidővel kapcsolatban, hogy a FEI szabályzata szerint januártól az alapidő túllépését követően minden másodpercért egy hibapont jár, eltérően a korábbi gyakorlattól, amikor minden megkezdett minden 4 másodperc jelentett egy hibapontot. Ezt már a hazai fedettpályás versenyeken is alkalmazni fogják.

Szintén fontos változás a melegítőpályán a rudak elhelyezése. A jármódot továbbra sem korlátozzák abban az esetben sem, amikor több lovas van a pályán.

A nevezési díjat regionális versenyek esetében megszabta a szakág, az országos versenyeken azonban a rendező határozza meg, a kiemelt versenyeken nem változik. A bokszdíj összegét maximálták.

A lovasokat minden olyan kategóriában, ahol van eredményhirdetés, de nincs pénzdíj, kötelező tárgyjutalomban részesíteni. A GP fordulókon az 5 és 6 éves lovak, illetve a felnőtt lovasok kategóriájában emelkedik a pénzdíj összege. Az U25 GP 135 centiméteres magasságon zajlik majd. A championátus póni kategóriája megmarad, emellett a pónik számára is lesz országos bajnokság.

A zablák és bokavédők körében pontosítások, pedig nem szigorítások történtek.

A koronavírus járvány hozta magával, hogy a REV elméleti része már online zajlik. Újdonság, hogy az amatőr nyilatkozatokat is egyszerűen és gyorsan feltölthetik a lovasok az online az ügyfélkapun keresztül.

Korábban már nagy port kavart a versenynadrág színének kérdése. A közgyűlésen emiatt szavazásra került a téma, a megjelentek nagy többséggel megszavazták, hogy kizárólag fehér versenynadrág az elfogadott.

A 2022-es versenyszabályzatot a közgyűlés nagy többséggel, egy ellenszavazat ellenében elfogadta.

Szotyori Nagy Kristóf ezt követően a 2022-es versenynaptárat is ismertette. A három GP fordulónak idén Bábolna, Kecskemét és a Nemzeti Lovarda ad otthont.

Nemzetközi versenyt április 30 - május 1. között Kiskunhalas, májusban és július elején a Nemzeti Lovarda (Széchenyi István Emlékverseny, CSIO), júniusban Bábolna, júliusban Hortobágy és Szilvásvárad rendez.

A championátus Kiskunhalason és Bábolnán, az Országos Bajnokság Szilvásváradon, a Tenyészverseny a Nemzeti Lovardában zajlik majd.

A 2022-es versenynaptárat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

A 2022. évi díjugrató szabályzat és versenynaptár tervezet megtekinthető a Szakág weboldalán »

Dijugratokozgyules 2022 6

Változatlan felállás a Szakág vezetőségében

A tisztújításon 174 szavazásra jogosult egyesület képviselője volt jelen. A tisztújítással kapcsolatos első döntés szerint a Szakbizottság létszáma változatlan marad: 1 fő elnök és 6 szakbizottsági tag végzi továbbra is a munkát.

A jelöltek listáját a jelölőbizottság elnöke, Bencsik József ismertette. Az elnöki tisztségért kizárólag Szotyori Nagy Kristóf indult. A szakbizottsági pozíciókért Bazsó Gergely, Juhász Tibor, Karádi László, Katona Linda, Márki Zoltán, Schlezák Melinda, Szebényi Dániel, Takács Péter és Zajzon András indultak.

Szotyori Nagy Kristóf elmondta “szívem és lelkem a díjugratás. A felkészítő versenyszámoktól a CSIO-ig mindenhol próbálok ott lenni.” Hozzátette, nagyon örül a magyar díjugratás utóbbi években elért sikereinek és fejlődésének. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a díjugrató sportot minél szélesebb közönség ismerje meg.

Mivel csak egy jelölt volt, lehetőség volt a nyílt szavazásra. Szotyori Nagy Kristóf a 175 szavazásra jogosult mindegyikétől megkapta a megerősítést a megkezdett munka folytatására.

A szakbizottsági tagságra pályázók lehetőséget kaptak egy rövid bemutatkozásra, majd titkos szavazás döntött az új Szakbizottság összetételéről. Bencsik József ismertette az eredményt, mely szerint a Szakbizottság a korábbi összetételben folytathatja a munkát: Schlezák Melinda, Bazsó Gergely, Juhász Tibor, Karádi László, Szebényi Dániel, Zajzon András.

A cél az olimpia

„Sok mindent elértünk közösen, az utánpótlás világszinten eredményes, de felnőtt szinten a régiós sikereken nehezen tudunk felülemelkedni. Régi vágy, hogy ismét szerepeljen az olimpián magyar lovas, eredményesen” – kezdte az új ciklusra vonatkozó tervek ismertetését Szotyori Nagy Kristóf, majd átadta a szót Szebényi Dánielnek, aki bemutatta a Nemzeti Lovassport és Sportlótenyésztési Fejlesztési Programot.

A program számára elkülönített forrás legnagyobb részét a díjugratás kapja. Az erre kiírt meghívásos pályázatot Paul Schockemöhle istállója nyerte, el, segítségükkel cél az olimpiai kvalifikáció megszerzése. Kilenc lovas fog kiutazni, többlépcsős kiválasztás után végül három lovas kaphatja meg az olimpiai részvétel lehetőségét, amennyiben sikerül kvalifikálódniuk. A program számára saját lovak is megvásárlásra kerültek, hogy „a fiatal lovasok, a következő generáció tudjon velük gazdálkodni”. A lovak között vannak olyan idősebb lovak, amelyeket lízingelnek, illetve amelyekhez sportjogokat vásároltak. Van köztük olyan, ami szerepelt Tokióban az olimpián, de mindegykük ugrott most Aachenben a 2021-es CHIO-n. A megvásárolt hat fiatal kanca embrióátültetés révén kerül tenyésztésbe. Megvásárlásra került két eredményesen versenyző fedezőmén és két fiatal herélt résztulajdona, amelyek már a korosztályuk elitjében versenyeznek. A program egyelőre a 2023-as kvalifikációig szól. Az olimpiai részvétel lehetősége mellett a program további hozadéka az a tudás, amit ezek a lovasok megszereznek és továbbadnak majd idehaza.

A program teljesen transzparens, működését és eredményeit végig publikálni fogják, mondta Szebényi Dániel.

A 2022-es év pénzügyi tervét Juhász Tibor mutatta be. Elmondta, 47M Ft startdíjjal, számolnak, emellett néhány százalékos növekedéssel a licenszek és a sportló-bejelentések esetében. Az ITM támogatásról egyelőre nem született döntés, így azzal a most bemutatott tervben nem számolhattak. A Szakág a kiadás oldalon 121M forinttal és az eredménytartalék némi csökkenésével számol, de a 2022-es évet is pozitív eredménnyel célja zárni.

A közgyűlés a 2022-es év szakmai és pénzügyi tervét is egyhangúlag megszavazta.

Szotyori Nagy Kristóf zárszavában megköszönte a neki megszavazott bizalmat és kiemelte, a Szakbizottság a díjugrató sport minden hazai résztvevője számára partner, hiszen a legfőbb céljuk, hogy fejlődjön a díjugratás.

A Közgyűlésen készült videófelvétel megtekinthető a Riderline Facebook oldalán »

Fotók: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek