Bohák-Debreczeni Éva, Kiss Lizanna és ifj. Szuhai Gyula a ranglisták élén

Ifj Szuhai og

Elkezdődött az új év, ideje összesíteni a lovasok 2021-ben elért eredményeit!

A díjugrató utánpótlásban egyértelműen a lányok vannak többségben, de ennek ellenére a fiúké lett a 2021 évi gyermek ranglista képzeletbeli dobogója. A diósgyőri ifj. Szuhai Gyula, aki júliusban Portugáliában egyéni Európa-bajnoki címet szerzett és szinte minden startja ranglista pontot ért, jelentős fölénnyel lett első a 2021 évi gyermek ranglistán, megelőzve öccsét, Szuhai Rodrigót és válogatottbeli társát, Magyar Balázst.

PC ifj szuhai 2048x1449

Kiss Lizanna utcahosszal nyerte a 2021 évi ifjúsági ranglistát

A mórahalmi Kiss Lizanna 2020 után 2021-ben is jelentős fölénnyel, 127.299 ponttal nyerte meg az ifjúsági ranglistát. A második ifjúsági szezonját záró lovast kevesebb mint feleannyi ponttal követi második helyen Janik Anna, míg harmadik a jelenleg Franciaországban tanuló, a BL Armentum Lovasklub színeiben versenyző Tóth Balázs. 2021-ben 754 ifjúsági licensszel rendelkező lovas versenyzett.

PC kiss l 2048x1366

Bohák-Debreczeni Éva újra az élen

A hazai amatőr díjugrató sport legeredményesebb versenyzője, Bohák-Debreczeni Éva idén is az amatőr ranglista első helyén végzett. Göttler Vilmos tanítványa magabiztosan előzte meg a pécsi Nagy Júliát és a bellandoros Debreceni Fannit. Az idei év Országos amatőr bajnoka, Kádár Attila a kilencedik, az év Amatőr championja, Vajay Dóra pedig a huszonkettedik helyen végzett.

PC bohak2

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek