7 lovarda, 120 ifjú lovas: az EEF is beszámolt az EYLE Lovas Apród Program indulásáról

Eyle 1

Magyarország hivatalosan is elindította a Equestrian Young Leaders Europe (EYLE) Programot, amelynek résztvevői mindhárom szinten elkezdték megszerezni az első jelvényeiket – számolt be az Európai Lovassport Szövetség (EEF).

Összesen 7 lovasközpont ad otthont az EYLE foglalkozásoknak, amelyek keretében körülbelül 120 fiatal különböző témákon és lovas készségeken keresztül nem csak a lovas ismereteit, hanem szociális készségeiket is erősítik. A program lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy együtt dolgozzanak, fejlesszék problémamegoldó, kommunikációs és egyéb kulcsfontosságú vezetői készségeiket, miközben a lovak iránti szenvedélyüknek hódolnak.

A program a résztvevők életkora és tapasztalata alapján négy szintre tagolódik, hogy a fiatalok megismerkedhessenek egy-egy ismeretkörrel, és a program során előrehaladva elmélyíthessék ismereteiket. Az 1-3. szinteknek a lovasiskolák adnak otthont, míg a 4. szintet központilag szervezik a résztvevő országok. A foglalkozásokat úgy szervezik, hogy a magasabb szintek résztvevői együtt dolgozzanak az alsóbb szintek csoportjaival és gyakorolják vezetői és kommunikációs készségeiket. A cél a közös tanulás és szórakozás.

A magyar programvezető, Kovács Eszter elmondta: "Nagyon izgalmas időszak előtt állunk, a program egyéves előkészítő szakasza után elérkeztünk az induláshoz, a gyakorlati megvalósítás kezdetéhez. Az EYLE programban résztvevő lovardák, lovasoktatók, edzők nyitottsága és együttműködése már egyfajta közösségi élményt jelent, ami a foglalkozások elindulásával és a gyerekek bevonásával tovább mélyülhet. Kíváncsian várjuk az elkövetkező hónapokat, rendkívül érdekes látni, hogyan bontakoznak ki a program elemei."

A programban résztvevő lovardák:

  • Csemete Lovaspark, Nyergesújfalu
  • Csilló Lovasiskola, Pilis
  • Fehér Patkó Lovasudvar, Székesfehérvár
  • Kincsem Sportlovarda, Sződliget
  • Nyírbátori Fedeles Lovarda
  • Szikszai Lovasiskola, Ravazd
  • Zsanai Lovas Sport Klub, Kiskunhalas
  • Forrás: European Equestrian Federation (EEF)

Az EYLE Lovas Apród Programról

A Program az Európai Unió Erasmus+ pályázatának támogatásával megvalósuló pilot projekt. Célja, hogy a Svédországban és Hollandiában több, mint 20 éve működő Young Leaders program elérhetővé váljon az Európai Lovas Szövetség (EEF) tagszövetségei számára. A hároméves program keretében első lépésként Bulgária, Norvégia és Magyarország vállalt kötelezettséget arra, hogy országonként minimum 5 lovarda, 15 oktató és 100 gyermek vegyen részt a programban.

Az Erasmus+ által támogatott program időtartama 2022. október-2025. szeptember.

A magyar EYLE Lovas Apród program megvalósítására 3 év alatt összesen 78,000 Euró támogatás hívható le a program tartalmi elemeinek időarányos megvalósításával.

A támogatás az alábbi célokra fordítható: oktatók és 4. szintű résztvevők képzése, tananyagok fordítása, e-learning felület létrehozása, tananyag nyomtatás, a tanfolyamok egyenruháinak és jelvényeinek gyártása, program koordinátor és a program coachok szerződés szerinti költségtérítése, díjazása.

Az Erasmus+ támogatásból a lovardák és az oktatók anyagi támogatása nem lehetséges.

Kedvező tapasztaltok esetén az EYLE Lovas Apród program az elkövetkező években várhatóan elérhetővé válik minden érdeklődő lovarda, lovasiskola számára.

Forrás: Európai Lovassport Szövetség (EEF), Magyar Lovassport Szövetség

Kapcsolódó cikkek
Kommentek