75 versenyző nevezett a Westernlovas OB második fordulójára

Western illusztracio 1200

Június 16-18. között Kiskunfélegyházán rendezték meg a Westernlovas Országos Bajnokság második fordulóját, ahol többféle versenyszámban és kategóriában több mint 75 versenyző mérte össze tudását. A megmérettetés kvalifikációs verseny is volt az Európa-bajnokságra, hiszen ranglista-pontokat szerezhettek a versenyzők.

Az országos bajnokság és a sportág királyszáma a cutting, amely során a lovasnak meghatározott idő alatt egy borjút kell leválasztania a csordáról és azt a továbbiakban távol tartani attól. A versenyzőnek két és fél perc áll rendelkezésére, hogy megmutassa, lova mennyire stílusosan tudja végrehajtani ezeket a feladatokat. Ebben a számban – akárcsak a nyitó fordulóban – Vizi Zoltán diadalmaskodott, egyetlen ponttal megelőzve Szalontai Zoltánt.

A programban egy emlékkupa keretében megemlékeztek Bámer Imréről is, akinek nagy szerepe volt a western lovaglás magyarországi meghonosításában.

Western emlekverseny
Grafika: Western Lovas Szövetség

A négy versenyhétvégéből álló országos bajnokság szeptemberben folytatódik, a helyszín akkor is a kiskunfélegyházi Fekete Lovastanya lesz.

Forrás: MTI
A borítókép illusztráció. Kép forrása: Pixabay

Kapcsolódó cikk
Kommentek