Díjugrató Szakág: formálódik az új szabályzat

PC P1011772turisztika

Kihelyezett szabályalkotó ülést tartott a Díjugrató Szakág vezetése november 28-án a Kiskunhalas közelében található Pirtó Lovasfogadó egyik rendezvénytermében.

A hagyományos év végi szabálymódosító találkozón az elnökség megvitatta az év tapasztatait és a nemzetközi szabályokhoz igazodva hozta meg a szabálymódosítási elgondolását. A módosítások végleges verzióját terjesztik majd a jövő évben tartandó szakági közgyűlés elé, ahol a tagság hozza meg a végső döntést. A rendezvényen Szotyori Nagy Kristóf elnök és a szakági vezetés nemzetközi pályaépítő tagja, Karádi László nyilatkozott.

Szotyori Nagy Kristóf elnök a következőket nyilatkozta a kihelyezett elnökségi ülésről: „Lezajlott a szabadtéri szezon és készülünk 2024-re. Általában az október-november arról szól, hogy az új szabályzatot megalkossuk. Megnézzük a tapasztalatokat, megnézzük, mi volt jó és mi nem, mik az igények, hova tart a sportág és hová fejlődhet. Az utóbbi években Pirtón szoktunk találkozni, mert ez egy jó kivonulási lehetőség a napi forgatagból. Itt tudunk két-három napon keresztül arról beszélni, hogyan tudjuk a szakágat modernizálni, hogyan tudunk olyan szabályzatot összállítani lovasoknak, lovaknak, lótulajdonosoknak, ami jól szolgálja a szakág fejlődését. Most azon dolgozunk, hogy a 2024-es versenyszabályzat és a versenynaptár meglegyen. A cél az, hogy karácsonyra minden kész legyen, és hogy a 2024 áprilisától 2025. március 31-ig élő új szabályzat létrejöjjön.

Azt látjuk, hogy a versenyzési kedv stagnál, rengetegen vagyunk. Azt kell mondanom, hogy a frekventált nyári hétvégéken sok a verseny, sok nagylétszámú versennyel, amelyek reggeltől estig tartanak. Szerencsére van az országban 8-10 olyan helyszín, ami megfelelő infrastruktúrával rendelkezik. Ezek között a helyszínek között rendet és egy igazságos rendszert kell tartani. Az is fontos célunk, hogy az utánpótlás és felnőtt válogatottjaink tudjanak építkezni a nemzeti versenyekből és a nemzetközi szinten is helytálljanak. Szeretnénk koncentrálni az országos bajnokságra való minősülésekre. Kevesebb versenyt rendezni, magasabb pénzdíjakkal, jobban egybetartani a mezőnyöket. Nagyon nagy generális változást semmiképpen sem irány, hiszen jól működött a szabályzat. Több mint 50 ezer start volt, ahogy az előző években is nagyjából ennyi történt. Közel 300 sikeres rajtengedélyvizsgát regisztráltunk ebben az évben. Úgy gondoljuk, hogy az eddigi szabályzat, az eddigi rendszer megfelelő, hiszen elégedettséggel használják a lovasok és az edzők. Ezt kell továbbvinnünk, csak bevonjuk a tapasztalatokat, hogy a lehető legegyszerűbb legyen. A mi sportunk sajnos drága műfaj, próbálunk a magas árak mellett úgy építkezni, hogy a tagság költségei ne növekedjenek.”

Karádi László az alábbiakat fogalmazta meg az elnökségi megbeszélésekről: „Véleményem szerint sok változás nem lesz, hiszen a szabadtéri és a fedettpályás szezon is annyira komplex és kidolgozott magasságban, minőségben, hogy ezen nagyon sokat változtatni nem kell. Fontos a szabályok értelmezése, mert azok kicsit változnak a tapasztalatok miatt és nyilván meg kell felelni a kor kihívásainak. Nem akarok elárulni titkokat, de talán lesz egy új sorozat is a téli szezonban jövőre – természetesen az idei évadot nem érinti –, pályavezetési szempontból nem változik semmi. A helyszíneket ismerjük, már csak a versenyzőket várjuk hozzá.

Mindenképpen szükség van arra, hogy átnézzük az évben történt dolgainkat, nem csak a szabályokat, hanem azokat a hibákat is, amiket elkövettünk, akár szakmai, akár rendezői oldalról. Nyilván ezek összegzése alapján alakul ki, hogy mi mindent módosítsunk. Pályaépítői szemmel azokat a kritikákat tudom csak értékelni, amelyek személyesen nekünk jöttek, azokat a hibákat, amelyek a mi hibáinkból keletkeztek. Ezeket elemzem, elemezzük többen, és elvisszük majd a tavaszi továbbképzésekre és természetesen ezeket javítva dolgozunk tovább. Úgy érzem, hogy minimális hibaszázalékkal dolgozunk, és azt is gondolom, hogy a pályaépítés maga jól szolgálja a sportág fejlődését.

Egyet azonban be kell látnunk: Magyarországon az amatőr sport a legerősebb, a legtöbb résztvevő abból a szegmensből érkezik. A hobbilovasok kiszolgálása fontos kérdés, miközben az élsportot is szem előtt kell tartanuk. Hogy a fejlődést hogyan érjük el, az egy izgalmas kérdés. A jövő évben új szabályok születnek arra, hogy milyen versenyeket lehet rendezni. Úgy néz ki, az országos bajnokságra minősülésben más hangsúlyokat fektetünk le. Több versenyhelyszínen, megfelelően dotált, anyagilag támogatott versenyek kialakítására törekszünk, ahol lehet majd minősülni az országos bajnokságra. Ugye eddig rengeteg versenyhelyszínen lehetett különböző kategóriákban minősülni. Most csak a kijelölt helyeken lehet majd. Ez egy izgalmas helyzet lesz, hogy hogyan fog működni jövőre. Azt gondolom azonban, jobban szolgálja majd, hogy mindenki felkészülten érkezzen a döntőkre.

Kép-szöveg: Kovács Iván

Kapcsolódó cikk
Kommentek