Négy versenyszám, négy magyar győzelem a Nemzeti Lovardában

Toth Laszlo Ching 3

Magyar lovasok sikereivel vette kezdetét a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny a Nemzeti Lovardában. Az első versenynap végén fény derült az Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny indulási sorrendjére is.

Ágoston Csenge első jelentős nemzetközi győzelme

Nem is indulhatott volna jobban a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny első napja, ugyanis az első, 130 centiméterre kiírt hibaidős versenyszámban kizárólag magyar lovasok végeztek a pontszerző helyeken.

A mindössze 21 éves Ágoston Csenge fantasztikus lovaglással utasította maga mögé a felnőtt mezőnyt tíz éves kancájával, Cassiona D.L.-el, ezzel megszerezve első jelentős nemzetközi győzelmét. Második helyen végzett Márki Zoltán H.CS.R. Centerrel, megelőzve a tavaly az év lovasának választott Krucsó Szabolcsot, aki ezúttal Chaccobot lovagolta.

1 Agoston Csenge

Ifj. Szabó Gábor ezúttal sem maradt hoppon

A második versenyszámban 140 centiméteres akadályokkal kellett megküzdeniük a versenyzőknek. A kánikula próbára tette a lovasokat és a lovakat is egyaránt, de ennek ellenére jól teljesítettek a magyar párosok.

Sok lovas taktikai okokból feladta a versenyt néhány ugrás után, hiszen az olimpiai kvalifikációban részt vevő versenyzők inkább nem kockáztattak, hanem frissen tartották lovaikat a pénteki megmérettetésre. Ebből is látszik, hogy mekkora a tétje a pénteki Olimpiai Kvalifikációnak, hiszen a 3000 eurós pénznyereményről mondtak le ezzel a párosok.

Szerencsére ifj. Szabó Gábor nem csak az Olimpiai Kvalifikációs versenyszámban indítani kívánt lovát hozta el a Nemzeti Lovardába, így ebben a számban Timpex Fényévvel tudott a győzelemért lovagolni, több mint két másodperccel megelőzve az addig élen álló Roberto Arioldit Olaszországból. A harmadik helyen szintén magyar versenyző, mégpedig ifj. Tóth László végzett Casino Royal Z nevű lovával.

1ifj Szabo G

Két magyar lovas a 150 centiméteres versenyszám dobogóján

Magyar himnusszal záródott a nap harmadik versenyszáma is, a 25.000 euro összdíjazású, Longines világranglista pontot adó, 150 centiméterre kiírt kiemelt versenyszám. A szám egyben minősítő is a vasárnapi nagydíjra, melyre a 30 legjobb lovas kvalifikálta magát, köztük 13 hazai versenyzővel. Erős nemzetközi mezőnyben álltak helyt a magyar lovasok.

Ifj. Tóth László nagy csatában fantasztikus időt lovagolva tudott győzedelmeskedni magyar tenyésztésű lovával, Rádiháza Echoval, a második helyre szorítva az ötszörös magyar bajnokot, Horváth Balázst fiatal kancájával, PM Chaccerával. Harmadik helyen a bolgárok nagyágyúja, a kétszeres olimpikon lovas, Rossen Raitchev végzett.

Toth Laszlo 4

Ifj. Tóth László Chinggel szerezte második győzelmét

A 125-130 centiméterre kiírt záró versenyszámban a fiatal lovak léptek pályára, és a másodiktól a kilencedik helyig 7 éves lovak szereztek helyezéseket. Ezért is nagy siker, hogy ifj. Tóth László saját tenyésztésű hatéves kancájával, Chinggel győzni tudott. Második helyen végzett a csehek fiatal tehetsége, Emma Augier De Moussac, megelőzve Zárug Annamáriát, aki szintén egy magyar tenyésztésű lovat, Candyt lovagolta.

Toth Laszlo Ching 2

Kiderült az Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny indulási sorrendje

Az Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny a 2020-as tokiói olimpia előtti utolsó kvalifikációs verseny, ezzel az utolsó és az egyik legnagyobb lehetőség, hogy lovasaink teljes csapattal kijuthassanak az ötkarikás játékokra.

Az előzetes nevezéssel ellentétben a tíz helyett csupán hat ország tudott csapatot kiállítani a péntek délután 15 órakor megrendezésre kerülő Olimpiai Kvalifikációs Csapatversenyre, ahonnan a győztes automatikusan csapat kvótát nyer a tokiói olimpiára.

A sorsolás igen szerencsésen alakult, hiszen csapatunk az utolsó helyről indulhat. A sorrend a következő:

  • Csehország
  • Görögország
  • Litvánia
  • Ukrajna
  • Bulgária
  • Magyarország

Németh István szövetségi kapitány a sorsolás eredményéről: “Szerencsések vagyunk, hogy az utolsó helyről indulhatunk, hiszen ez nagy taktikai előnyt jelent. A lovasainknak van lehetőségük más országok versenyzőit megnézni, hogy hogyan teljesítik a kérdéses vonalakat illetve fordulatokat, ezzel fontos információkat nyerve a pályára lépés előtt. Viszont a versenyszám kétfordulós, az első körben elért eredmény alapján fordított sorrendben fognak startolni az országok a második körben. Tehát a hatodik hely szerencsés, de reméljük, hogy meg tudjuk tartani ezt a pozíciót.

A csapatunk tagjainak indulási sorrendje már publikus: ifj. Kövy András fog kezdeni Heurékával, őt követi ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel, Horváth Balázs Zordonnal, majd Hugyecz Mariann zárja a sort Chacco Boy nyergében.

Legnagyobb ellenfelünk Ukrajna lesz ebben a versenyben, de hazai pályán már többször nyertünk Nemzetek Díját, így reméljük most sem alakul ez másként.”

Az Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny pénteken 15:00 órakor veszi kezdetét a Nemzeti Lovardában, ahova várunk mindenkit szeretettel, hogy együtt szurkolhassunk a magyar csapatnak! A számot élőben a Riderline, az M4sport.hu és a FEI TV közvetíti.

Forrás: CSIO Budapest
Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek