Győzelemmel indult az év Zárug Gyula számára a Nemzeti Lovardában

Zarug Gy og

A Nemzeti Lovardában egy négynapos versennyel és harminc versenyszámmal vette kezdetét a 2023-as versenyszezon. Az év első versenyére 210 lovas több mint 300 lóval érkezett, hogy a téli szünet után ismét megmérethessék magukat Karádi László nemzetközi pályaépítő pályáin.

Csütörtök reggel az év első győzelmét 90 centiméteren a Kiskunhalasi Lovasbandérium párosa, Kovács Kornélia és Menta szerezte meg – ez bizonyára szerencsét hoz nekik egész évben.

Kovacs Kornelia Menta
Kovács Kornélia - Menta

100 centiméteren a nyitott kategória első helyét Kovács Dóra és Cannenta HB (Viktor-i Sportegyesület) szerezte meg, a kezdő lovasok legjobbja a Vaskó Csaba – Colibri páros (Gyömrői Tövesmajor LE) volt, az ötéves lovak mezőnyében pedig Hubai Istvánnak és Conthargos apaságú ménjének, K2-nek (Krucsó Lovasklub) szólt a taps.

110 centiméteres magasságon zárult az első versenynap, itt a nyitott mezőnyben debreceni győzelem született Borzáné Sári Enikőnek és Jangcének köszönhetően, míg Horváth Balázs és Acteon (tulajdonos: Szikriga Kft.) a hatéves lovak között diadalmaskodott 8,60 stílusponttal.

Horvath Balazs Acteon
Horváth Balázs - Acteon

Pénteken 100 centiméteren egy nyitott, ideális időre rendezett versenyszámmal indult a nap, itt Forgács Nóra és Ibyqua (Debreceni LA KH) vezette a tiszteletkört, az ötéves lovak mezőnyében pedig Holdampf Renáta és a Cassilano apaságú Prinz Von Cassilano zárt az első helyen 8,00 stílusponttal.

Holdampf Renata Prinz Von Cassilano
Holdampf Renáta - Prinz Von Cassilano

A hatéves lovak között újabb győzelmet könyvelhetett el Horváth Balázs és Acteon (8,30 pont), második lett a Fábiáncsics Horses párosa, Faluhelyi Ádám és a fekete Diasandro Blue, harmadik Biharvári Attila és Croco Deal PS.

110 centiméteren az ifjúsági lovasok legjobbja Vass Fanni és Galga (Hevesi SE) volt, teljesítményüket 8,50 ponttal jutalmazták a bírák. Második Nagy-Eszlári Stella és Casallo / GYO M, harmadik Nagy Nóra Jázmin és Carte Noire.

Vass Fanni Galga
Vass Fanni - Galga

A nyitott és amatőr versenyszámokban is a hölgyek hódították meg a dobogót. A nyitott kategória lovasai ideális időre versenyeztek, itt Szelke Borbála és Tilia de Ganad (Equinor Lovas Klub) halászták el a győzelmet a Nagy-Eszlári Stella – Casallo / GYO M, és Petrus Olívia – Venezia 70 párosok elől. Az amatőr lovasoknál Tóth-Bagi Dorka és Curtis nevű ménje (Carussel Lovas SE) teljesítette a leggyorsabban a pályát, második Vandlik Júlia és Kaline De Rosseignes, harmadik Nemes Dorka és El Coronita.

Tekintélyes mezőny gyűlt össze a nap végére, 72 lovas nevezett a 120 centiméteres versenyszámra. A leggyorsabb hibátlant Potocska Attilától és Kincsem Royal Flush nevű kancájától (Mezőhegyesi Ménes KH SE) láthatta a közönség, a további dobogós helyeket a Fekete György – Larsson és Borzáné Sári Enikő – Jangce párosok szerezték meg.

Potocska Attila Kincsem Royal Flush
Potocska Attila - Kincsem Royal Flush

Szintén 120 centiméteres magasságon versenyeztek a fiatal lovasok, itt az első helyet Técsy Attila tanítványa, Hermann Zsófia szerezte meg LNS Cassiana nyergében a teljes mezőny második legjobb idejével. Második H. Nagy Emma és Hopefully, harmadik Kámán Nóra és Hedda.

29 versenyző lovagolt a pályára a nap utolsó, 130 centiméteres versenyszámában, kilenc hibátlan lovaglás született. A leggyorsabb hibátlant Zárug Gyulának sikerült bemutatnia Cold Blue Boy nyergében, majd Lengyel Róbert – Cazera TSH és Técsy Attila – Levado Z lett a sorrend az élen.

Zarug Gyula Cold Blue Boy
Zárug Gyula - Cold Blue Boy
Lengyel Robert Cazera TSH
Lengyel Róbert - Cazera TSH
Tecsy Attila Levado Z
Técsy Attila - Levado Z

Fotó: Tokodi Tícia/Tic Photo

Kapcsolódó cikkek
Kommentek