Plavecz Szabrina a füves pálya bajnoka

Plavecz Szabrina Joy og

A Grass Masters díjugrató sorozat harmadik, befejező napján nyolc versenyszámot rendeztek 131 starttal. A sorozat első fordulójának zárónapján a füves számokat összevetéssel tartották meg a különböző kategóriákban. A vasárnapi legnehezebb, 145 centiméteres akadályokkal nehezített számban Plavecz Szabrina Joy nevű lovával (Equitania LC) egyetlen hibátlanként győzött a Hirling József Lovaspark füves arénájában. A sorozat második fordulójára augusztus 20-án kerül sor.

Pünkösd vasárnap befejeződött a Grass Masters díjugrató sorozat első fordulója. A három nap során 414 alkalommal hangzott el a lovasok indulását jelző csengő a 25 versenyszámban. Szép pályák születtek mind a filces, mind a füves talajon – nyilatkozta Juhász Tibor, a versenybíróság tagja, aki a szakágban és a szövetségnél elnökségi tag. A házigazda Hirling Lovaspark részéről a Grass Massters sorozat elindítása úttörő munka – mondta Juhász Tibor. Szakmailag elégedettségnek adhatok hangot. A pályákat szakszerűen építette Karádi László pályaépítő és csapata. A lovasok felkészülten érkeztek, magas színvonalú versenyzést mutattak be. A rendezők szempontjából az indulók létszáma kevesebb volt a megszokottnál. Az újszerű, füves versenyrendszernek még komoly tartalékai vannak, de a világ fejlett lovaskultúrájában már egyre jobban erősödik a füves versenyek száma. Azt remélem, hogy ez idehaza is előbb-utóbb így lesz. Akkor pedig az Európában is kiválónak számító halasi füves verseny jó példája és motorja lehet a füves versenyek elterjedésének – zárta nyilatkozatát a szakember.

Juhasztibor
Juhász Tibor

A vasárnapi versenyszámok között Kiskunhalason a filces talajon egy felkészítő és két nyitott kört tartottak. A 105 centiméteres nyitott, ideális időre rendezett számban 17 induló startolt a helyezésekért. Az első helyet Arató Alma, Timpex Gála, Timpex Nyíregyháza LK, 0 hp, 77,65 mp, eltérés: 2,65 mp eredménnyel hozta. A 23 indulós 110 centiméteres nyitott, időre rendezett számot Szladek Máté (Debreceni LHSE) és Casallato Blue nevű lova nyerte (0 hp, 62,63 mp).

A lovasok délután a füves talajon döntötték el a helyezéseket összevetésekkel a különböző kategóriákban.

Eredmények (1-3 helyezettek):

115 cm, gyermek kategória, időre egyszeri összevetéssel (6 induló, 3 összevető)

  • 1. Forgács Nóra, COSMO, Debreceni LHSE, 0 hp, 70,14 mp, öv 0 hp, 39,83 mp
  • 2. Hegedűs Szofi, PM LAS VEGAS, B&H Lovas Klub, 0 hp, 71,53 öv 5 hp, 52,85 mp
  • 3. Levente Léna, CONCAS Z, Carlo Lovassport Egyesület, 0 hp, 71,34mp, öv 11 hp, 54,91 mp

115 cm, ifjúsági kategória, időre egyszeri összevetéssel (3 induló, 2 összevető)

  • 1. Őzse Hanna Lívia, CARESSILLA ROUGE, Debreceni LHSE, 0 hp, 68,49 mp, öv 0 hp, 34,53 mp
  • 2. Szabó-Botka Dorina, CRISTO'S CELESTINA, Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE, 0 hp, 74,59 mp, öv 4 hp, 39,24 mp
  • 3. Tóth Sára Eszter, TINKA'S GIRL, Hódmezővásárhelyi SLE, 8 hp, 75,63 mp

145 cm, Nagy kör, időre egyszeri összevetéssel (6 induló)

  • 1. Plavecz Szabrina, JOY, Equitania LC, 0 hp, 71,58 mp
  • 2. Fekete Antal, KAROLA, Fekete Antal Lovas SE, 4 hp, 74,21 mp
  • 3. Fekete Antal, LA BAULE, Fekete Antal Lovas SE, 4 hp, 83,09 mp

135 cm Közép kör, időre egyszeri összevetéssel (8 induló, 5 összevető)

  • 1. Réti Dávid, NICON, Equitania LC, 0 hp, 66,16 mp, öv 0 hp, 35,69 mp
  • 2. Ódor Enikő, JASON STATHAM, Equitania LC, 0 hp, 72,65 mp, öv 0 hp, 36,44 mp
  • 3. Plavecz Szabrina, AKTUS, Equitania LC, 0 hp, 74,85 mp, öv 0 hp, 37,01 mp

120 cm, Kis kör időre egyszeri összevetéssel (31 induló, 15 összevető)

  • 1. Burucs Borbála, MIA NIANA, Viktor-i Sportegyesület, 0 hp, 62,38 mp, öv 0 hp, 34,36 mp
  • 2. Szekeres Ágota, POMME-POMME, Equest-Sport LC 0 hp, 62,65 mp, öv 0 hp, 38,35 mp
  • 3. Dr. Nagy Henriett, KINCSEM ROYAL FLUSH, Kurca-Menti LE, 0 hp 58,66 mp, öv 0 hp, 39,34 mp

A Grass Masters díjugrató sorozat második fordulójára az augusztus 20-i hétvégén kerül sor Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban.

Szöveg: Kovács Iván
Fotó: Katusné Gudmon Kata

Kapcsolódó cikk
Kommentek