Világbajnok a magyar kettesfogathajtó csapat!
A franciaországi Haras du Pin-ben megrendezett kettesfogathajtó világbajnokságon 24 ország 91 fogathajtója indult. A magyar csapat tagjai Hölle Martin, Osztertág Kristóf és ifj. Fekete György voltak, ifj. Dobrovitz, Kákonyi Norbert, Penzer László és Tóth Andrea egyéniben volt érdekelt.
A magyar csapat azzal a céllal vágott neki a világbajnokságnak, hogy folytassa a 2013 óta tartó sikersorozatot. Az elmúlt öt vb-n ugyanis mind egyéniben, mind csapatban a magyar hajtóké lett az aranyérem: 2013-ban és 2015-ben Lázár Vilmos győzött, 2017-ben, 2019-ben és legutóbb, 2021-ben pedig Hölle Martin.
A díjhajtás után az élen
Hölle Martin 36,92 hibaponttal zárt a díjhajtásban, így már az első versenyszámban maga mögé utasította a mezőnyt. Osztertág Kristóf a harmadik helyről várta a folytatást több mint 11 hibapontos lemaradással, míg az ezúttal csak egyéniben érdekelt ifj. Dobrovitz József 39. lett. Ifj. Fekete György az 51. helyen zárta az első versenyszámot, míg az egyéniben érdekelt Penzer László, Kákonyi Norbert és Tóth Andrea a 61-62., illetve 68. lett.
A csapattagok közül mindhárom számban a két jobbik versenyző eredménye számít, így Hölle és Osztertág remek teljesítményének köszönhetően a címvédő magyar trió is tekintélyes előnnyel indította a vb-t.
Eredmények:
Egyéni:
- 1. Hölle Martin 36,92 hibapont
- 2. Franck Grimonprez (francia) 41,45
- 3. Osztertág Kristóf 48,46
- ...39. ifj. Dobrovitz József 61,16
- ...51. ifj. Fekete György 63,64
- ...61. Penzer László 66,63
- ...62. Kákonyi Norbert 66,85
- ...68. Tóth Andrea 67,80
Csapat:
- 1. Magyarország (Hölle, Osztertág, ifj. Fekete) 85,38 hibapont
- 2. Franciaország (Francois Dutilloy, Franck Grimonprez, Mathieu Ory Degomme) 93,04
- 3. Németország (Marco Freund, Anna Sandmann, Dennis Schneiders) 98,74
Embert és lovat próbáló maraton
Hölle Martin ugyan a harmadik helyen végzett a maratonhajtásban, de összetettben sikerült megőriznie vezető helyét, előnye pedig 18,29 hibapontra nőtt a második helyre feljövő francia Francois Dutilloy-val szemben. A versenyszámot a svájci Marcel Luder nyerte ifj. Fekete György előtt.
Csapatban a maratonon is a magyar hajtók bizonyultak a legjobbnak, így a címvédő trió 24,67 hibapontra növelte az előnyét.
Eredmények a maratonhajtás után
Egyéni:
- 1. Hölle Martin 137,95 hibapont
- 2. Francois Dutilloy (francia) 156,24
- 3. Tor van den Berge (holland) 157,17
- ...5. Osztertág Kristóf 158,59
- ...15. ifj. Fekete György 164,54
- ...22. ifj. Dobrovitz József 169,27
- ...37. Penzer László 177,96
- ...40. Kákonyi Norbert 178,39
- ...64. Tóth Andrea 189,23
Csapat:
- 1. Magyarország (Hölle Martin, Osztertág Kristóf, ifj. Fekete György) 287,31 hibapont
- 2. Franciaország (Francois Dutilloy, Franck Grimonprez, Mathieu Ory Degomme) 311,98
- 3. Németország (Marco Freund, Anna Sandmann, Dennis Schneiders) 312,29
2023. a sikersorozat újabb állomása
Noha Hölle Martinnak és a magyar csapatnak is tetemes előnye volt, mégsem lehetett biztosra venni a kettős sikert, mivel az akadályhajtás pályavezetése olyannyira nehéz volt, hogy végül egyetlen versenyző sem tudta verőhiba nélkül és limitidőn belül teljesíteni. Ifj. Fekete György 7,37 hibapontjával remekül hajtott, így a csapatarany szinte biztossá vált. Höllének is volt bőven hibázási lehetősége az egyéni sikerhez, tekintve, hogy a mögötte második francia Francois Dutilloy és a harmadik ausztrál Tor van den Berge is sokat rontott. Hölle Martin azt a taktikát választotta, hogy inkább lassabb tempóban hajtja lovait, de nem akar verőhibát véteni. Végül egy verőhiba és némi időtúllépés miatt 7,88 hibapontot kapott, így is magabiztosan végzett az élen.
A második helyen a maratonhajtás után az akadályhajtást is megnyerő svájci Marcel Luder, a harmadikon pedig a holland Erik Evers végzett.
Ifj. Fekete György a 12. helyre jött fel, míg az egyéni dobogó reményében kockáztató, emiatt az akadályhajtást kissé elrontó Osztertág a 19. pozícióba csúszott vissza. Az egyéni indulók közül az előző két vb-n a győztes csapatban szereplő ifj. Dobrovitz József szintén sokat rontott, így csak 44. lett összetettben, míg az akadályhajtást harmadik helyen záró Kákonyi Norbert összetettben a 22. helyre jött előre, Penzer László a 32., Tóth Andrea pedig az ötvenedik helyen zárta a világbajnokságot.
Csapatban a magyarok mögött a svájciak és a németek zártak dobogós pozícióban.
A végeredmény:
Egyéni:
- 1. Hölle Martin 145,83 hibapont
- 2. Marcel Luder (svájci) 158,77
- 3. Erik Evers (holland) 163,42
- ...12. ifj. Fekete György 171,91
- ...19. Osztertág Kristóf 179,65
- ...22. Kákonyi Norbert 181,34
- ...32. Penzer László 187,86
- ...44. ifj. Dobrovitz József 193,27
- ...50. Tóth Andrea 198,31
Csapat:
- 1. Magyarország (Hölle Martin, Osztertág Kristóf, ifj. Fekete György) 302,56 hibapont
- 2. Svájc (Marcel Luder, Stefan Ulrich, Werner Ulrich) 317,04
- 3. Németország (Marco Freund, Anna Sandmann, Dennis Schneiders) 322,72
Hölle Martin a kitartó munkában látja sikerei kulcsát: "Boldogságot, nagy boldogságot jelent ez a siker. A magyar csapat sorozatban hatszoros világbajnok, ez óriási élmény az egész országnak és nekünk is. Jó, hogy részese lehetek ennek a sikernek" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának. "A siker titka a nagyon sok munka. Nagyon nehéz évünk volt, amit nem volt egyszerű megélni." A hajtó azt is elmondta, hogy szerinte az újabb diadal által ismét nagy lesz rajtuk nyomás, hogy a következő vb-n is meg tudják ismételni ezt az eredményt.
Az egyéniben 12. helyen záró, a csapattal 2021 után ismét vb-győztes ifj. Fekete György is elégedetten értékelte a világbajnokságot: "Köszönöm, hogy ismét a magyar csapat tagja lehettem. Úgy gondolom, hogy az a két szám, amiben számítottak rám, sikerült. A mai napon történt egy kis technikai hiba, amiért nem tudtam a maximumot kihozni magamból és a lovaimból, de szerencsére ez is elég volt."
A csapat harmadik tagja, a magyar válogatottal 2019 után vb-első Osztertág Kristóf vasárnap az egyéni dobogós helyezés reményében kockáztatott, emiatt az akadályhajtást kissé elrontotta és az ötödikről a 19. helyre csúszott vissza. "A mai nap az idegek harca volt, és szerintem ez volt mindannyiunknak a legnehezebb" - jelentette ki Osztertág, aki azt is elárulta, mivel volt a legelégedettebb. "Amit előzetesen megbeszéltünk, hogy a díjhajtásban a lehető legjobban tudjam segíteni a csapatot, az sikerült, ez volt számomra a legjobb dolog a vb-n."
Az akadályhajtásban a harmadik, összetettben 22. helyen záró Kákonyi Norbert így összegezte a vb eseményeit: „Nagyon nagyon büszke vagyok a lovaimra Somosra, Ficsúrra és a csapatomra. Verőhiba nélkül, minimális időtúllépéssel sikerült teljesítenünk az akadályhajtást, épp csak lecsúsztunk a második helyről. A pálya nehézségét mutatja, hogy gyakorlatilag senkinek sem sikerült hibátlanul teljesítenie. Nagyon szűk alapidejű, igazán technikás pályát kaptunk Fintha Gábortól, ezt csak jól képzett lovakkal lehetett megcsinálni, volt olyan része, ahol menni kellett, majd a végén egy kombináció fogadott, amiben volt szűkített elem is, oxer stb. Nagy kihívás volt. Ugyan így is sikerült több helyet feljönnünk a három nap folyamán, de igazán sajnálom, hogy a harmadik lovam otthon maradt, nagyon hiányzott a fogatba, főleg a díjhajtásnál. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy akiket elhoztam, jól teljesítettek első világbajnokságukon, a maratonnál például akadályonként csak 4-5 másodperccel vertek meg minket. Véleményem az, hogy 93 versenyzőből az összetettben a 22. helyre feljönni nagyon nagy dolog volt."
"A magyar fogathajtók ismét sporttörténelmet írtak, amihez gratulálok. Hölle sorozatban negyedik egyéni diadalával a szakág koronázatlan királya lett" - mondta az MTI-nek Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség tizenkétszeres világbajnok elnöke, aki egyéniben öt, csapatban pedig hét diadalt számlál. "A hat világbajnokság óta tartó veretlenségi sorozatot 2013-ban és 2015-ben még mi kezdtük el az öcsémmel, Zoltánnal, azóta pedig a generációváltás sikerrel meg tudott valósulni".
Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) Fogathajtó Szakbizottságának elnöke is sporttörténelminek nevezte Hölle Martin egyéni és a magyar csapat győzelmét. "Jó most magyarnak lenni itt Franciaországban" - jelentette ki az MTI-nek. "Komoly sporttörténelmi siker, hogy sorozatban hatodszor van magyar győztes egyéniben, ebből Hölle negyedik egymást követő diadalát aratta, a magyar csapat pedig ugyancsak hatodszor lett aranyérmes megszakítás nélkül. Jól látszik, hogy ebben a szakágban továbbra is meghatározó tényezők, sőt, élen járnak a magyar versenyzők. Reméljük, ez sokáig így is marad". A sportvezető arról is beszélt, hogy a világbajnokság mezőnye kiváló körülmények között mérte össze a tudását. "A XIV. Lajos által alapított ménesbirtokon 22. századi igényeket kielégítő lovas infrastruktúrát húztak fel a franciák" - mondta Fugli, aki kifejezetten lóbarátnak nevezte a rendezvényt. Véleménye szerint nagyon izgalmas és kiélezett küzdelem volt, amit jól mutat, hogy a vasárnapi akadályhajtás során nagyon sokat változott a sorrend az első két szám utáni álláshoz képest. Megjegyezte, ebben elévülhetetlen szerepe volt a vb magyar pályaépítőjének, a korábbi szövetségi kapitány Fintha Gábornak, aki embert és lovat próbáló maratonpályát tervezett, az akadályhajtás pályavezetéséről pedig az a legárulkodóbb, hogy senki nem tudta három hibapontot érő verőhiba nélkül és a 2:48 perces limitidőn belül teljesíteni. A nehéz pályából fakadó sok rontás és időtúllépés pedig magával hozta, hogy átrendeződött a versenyzők sorrendje.
Forrás: MTI, NLSF Driving
Borítókép: Krisztina Horváth/Hoefnet.com
Fotó: FEI/Mélanie Guillamot
Kommentek