A X. Lóverseny Gála díjazottjai

Kpgala og

Hazánk egyetlen lóversenypályája, a Kincsem Park az idei Lóverseny Gáláját február 17-én, szombaton tartotta. 260 meghívott és szakmabeli vendég jelenlétében kerültek kiosztásra a 2023. évi szezon legjobbjainak járó díjak.

Az eseményt Szotyori Nagy Ádám, a Kincsem Nemzeti Kft és a Magyar Lóversenyfogadást- szervező Kft ügyvezető igazgatója nyitotta meg és köszöntötte a vendégeket. Krebs András ügyvezető helyettes az est házigazdájaként a díjazottokat hívta színpadra.

Szakmai díjazottak

Év partnere, szakmai díj

  • Csilló Rita
  • Zámbó László
  • Benedek Attila
  • Vezér Emese és a legeredményesebb női hajtó
  • Dombóvári Imre
  • Száraz György

Média díj:

  • HM Sajtó Osztály
  • Év támogatója: Szerencsejáték Zrt.
Kpgala csillor

Életmű díjazottak

  • Büki Gábor: Közel 30 éves munkájának elismeréséért vehette át az Életmű Díjat. A 90-es évek kiemelkedő ügetőidomárja volt, akit szimpatikus, lóbarát és rendkívül eredményes hajtásai miatt kollégái és a fogadók is egyaránt kedveltek. Három egymást követő évben is megszerezte a segédhajtó champion címet (1975,1976,1977). Legrangosabb győzelmét 1994-ben Huszár László idomítottja, Up Star sulkyjában ülve aratta, a 80. Magyar Ügetőderby-ben haladtak át elsőként a célon. Négy alkalommal hajtó champion (1991, 1993, 1994, 1995), összesen 946 tréneri elsőséget és 583 hajtó diadalt tudhat magáénak.
  • Puskás József: Orosháza lovas múltjának számos meghatározó alakja volt, a lovak iránti alázatával és tiszteletével az orosházi lósport kiemelkedő egyéniségévé vált. Az utolsó magyar pardubicei győztes, kiváló ugrólovasként nemzetközi szinten is kiemelkedő karriert futott be. A Szikháti istálló trénere.
Eletmu

Galopp díjazottak

Trénerek:

  • Csontos Pál champion
  • Kovács Sándor
  • Maronka Gábor

Lovasok:

  • Stanislav Georgiev champion
  • Ifj. Kozma István
  • Suták Csenge – legeredményesebb női lovas
  • Kolumbán Örs champion
  • Májer Cintia champion
  • Ribárszki Sára – Németh Ferenc Kupa győztes
  • Hajdu Fanni – Pónibajnok

Ugró szakág

  • Zaláné Nyulasi Fruzsina champion
  • Kriskó Norbert champion

Futtatók

  • Mrs. Fitri Hay champion (legeredményesebb külföldi)
  • Intergaj istálló – magyar champion, legjobb hároméves ló
  • Bársony Erzsébet – Jazy Team, legjobb öreg ló, az Év Lova

Tenyésztők

  • Bábolna Nemzeti Ménesbirtok champion – Haál Gábor, Földes Luca, Földes Bence
  • Telivér Farm – Pálfi Gábor
  • Szenttamási Ménes – Horváth László
  • Tahi Stud Kft. – dr. Szilágyi Attila – legjobb kétéves ló, legjobb középtávú ló
  • Golden Sea istálló – legjobb sprinter, Nemzeti Galopp Liga
Galoppdihazottak

Ügető díjazottak

Trénerek

  • Goran Zolnaji champion
  • Csordás Emil
  • Balogh Bernadett

Hajtók

  • Fazekas Imre champion
  • Veljko Mazsity
  • Kolozsi László
  • Búrány Adrián champion
  • Gyolai Zoltán champion

Tenyésztők, futtatók

  • Kabala Ménes Kft. champion – dr. Török Erzsébet, dr. Török László
  • Pekker György
  • Prolongo istálló champion, Nemzeti Ügető Liga, legjobb kétéves, legjobb hároméves
  • Mount istálló – Nagy Ferenc II.
  • HICO istálló – Csákány Lajos
  • Fejszés Kitti – Segédhajtó Kupa győztes
  • Takács Eszter Cseperke – Amatőr Kupa győztes
  • Erdei Péter – Kincsem Park Kupa győztes
  • HICO Versenyistálló, Veljko Mazsity Bonaparte Boss – Év Ügetőlova, legjobb öreg ló
  • Pekker György, Csordás Emil – legjobb négyéves
Ugetodijazottak

Forrás és fotó: Kincsem Park

Kommentek