Lázár Vilmos: a magyar lovassport a második világháború óta nem volt ilyen jó állapotban

Lazar V og

"Az olimpián 1996 óta először lesz magyar induló. Sportvezetőként ez mérföldkő. Amikor 2009-ben átvettem a szövetség irányítását, az olimpiai kvóta utópiának tűnt, mert a fogathajtáson kívül minden szakágban fényévekre voltunk a világ élmezőnyétől. A magyar lovassport a második világháború óta ilyen jó állapotban nem volt. Ez egy olyan erős alap, amire bátran lehet építeni" - mondta az MTI-nek Lázár Vilmos arra utalva, hogy a lovastusázó Kaizinger Balázs megszerezte az olimpiai induláshoz szükséges kvótát.

A kettesfogathajtásban 12-szeres világbajnok Lázár Vilmos megjegyezte, a kvóta egy konkrét mércéje az eredményességnek. Úgy véli, utánpótlásban sikerült utolérni az élmezőnyt, de a felnőtteknél ez még távolabb van, ugyanakkor hangsúlyozta, a másik két olimpiai szakágban, azaz díjlovaglásban és díjugratásban is közel volt a kvótaszerzés, ráadásul ott csapatban, mert a kvalifikációs versenyen az utolsó versenyzőig versenyben voltak a magyarok.

"Idén a vezérfonal a Magyar Lovassport Szövetség megalakulásának centenáriumi évfordulója lesz, ami az egész évet meghatározza. Ennek nyitóprogramja február 28-án egy lovas gála lesz a Budai Várban, az esemény átnyúlik majd az éjfélen, mert 29-én lesz pontosan száz éve a megalakulásnak" - mondta Lázár Vilmos. "Ez a jeles jubileum egységes arculattal minden szakág fő versenyén megjelenik. A legrangosabb esemény pedig kétségtelenül a szeptemberben a szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokság lesz".

Lázár Vilmos kifejtette, ez a kerek évfordulók éve, ugyanis negyven esztendeje éppen a szilvásváradi világbajnokság hozta minden idők legnagyobb fogathajtó sikerét, amikor is az első öt helyen magyar hajtó végzett, így a Bárdos György, Fülöp Sándor és az egyéniben is első Juhász László összeállítású csapat is aranyérmes lett.

"Nekem és a testvéremnek ekkor dőlt el, hogy fogathajtók leszünk. Akkor már érdeklődtünk a lovak iránt, de ott választottuk ezt a szakágat. Tizenhét évesen segédhajtóként kerestem a példaképeimet" - mondta az 1984-es vb jelentőségéről Lázár Vilmos. "Ez a páratlan diadal érdekes módon visszavetette a magyar fogatsportot, mert nemzetközi szinten ezt a hegemóniát meg akarták törni, ami mostanra sikerrel járt. Annak ellenére, hogy a hazai vb hatalmas erőket mozgat meg, ki lehet mondani, hogy kettesfogathajtásban vagyunk jók, négyesben nem mi vagyunk az esélyesek".

Lázár Vilmos felidézte, hogy az utolsó magyar vb-arany négyesfogathajtásban szintén kerek, huszadik évfordulójához érkezett.

"Kecskeméti László, Dobrovitz József és Lázár Zoltán csapatban aranyérmes lett Kecskeméten. Az öcsém egyéniben második helyen zárt a pályán, de a német Michael Freund doppingesete miatt később aranyérmes lett. Ez a siker kettőnk pályafutásának megkoronázása, ugyanis kettőnk kettesfogataiból raktuk össze az ő négyesfogatát. Nagyon bátor próbálkozás volt, mert Zolinak első éve volt négyesben" - mondta Lázár Vilmos, aki hozzátette, testvére most is ott lesz a mezőnyben és ha valakinek van esélye a magyarok közül dobogó közeli helyre, az éppen ő.

A szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokságot szeptember 4-8. között rendezik.

Forrás: MTI
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek