Már a jövő évre készül a Díjugrató Szakág

Dijugratas illusztracio pixa1200

Kétnapos szakmai megbeszélést tartott a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának elnöksége a Kiskunhalas közelében található Pirtó Lovasfogadóban. A szabadtéri szezon lezárultával évek óta összeül a szakági vezetés a szezon értékelésére és a további teendők, az új esztendő szakmai feladatainak meghatározására - ezúttal november közepén.

A Díjugrató Szakág elnöke, Szotyori Nagy Kristóf foglalta össze az értekezlet munkáját: "Megállapítottuk, hogy továbbra is a legnépszerűbb szakága a lovassportoknak a díjugratás. Ezt űzik a legtöbben és 2019-ben is dinamikusan fejlődött minden szinten a magyar díjugratás. Az értékelésünk kiterjedt a versenyrendszerünk minden szintjére, a rendezési helyszínekre, a különböző kategóriákra. Áttekintettük a versenyszabályzatot és előkészítettük a 2020-ra vonatkozó szabályváltozási elképzeléseinket. Ezek a szabályok az év végéig letisztulnak és elérhetővé tesszük a lovasok számára. A jövő évi versenynaptár előkészítése is megtörtént, mert a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) versenynaptára elkészült, ehhez igazítottuk nemzeti versenyeinket. Megegyezés született, hogy a díjugrató, a lovastusa és a szabadidős szakágaknak Kiskunhalason lesz a közgyűlése 2020. január 18-án, ekkor a hagyományoknak megfelelően az ünnepélyes éves díjkiosztásokra is sor kerül.

Dijugrato szakagi2019

A szakág elnöke az év értékelését a kevésbé jó hírrel kezdte. Amagyar díjugratóknak nem sikerült olimpiai kvótát szerezniük, így Tokióban nem lesz magyar díjugrató, de a cél, hogy a következő ötkarikás játékokon már magyar díjugratónak is drukkolhassunk.

Jó hír viszont és komoly sportdiplomáciai siker, hogy 2021-ben öt lovas szakág Európa-bajnokságának is helyszíne lesz hazánk. Nagy sikert értek el utánpótlás válogatott lovasaink, akik sok többek között bejutottak az FEI Nemzetek Díja világdöntőjébe és a Challange-Cup bronzérmes helyét szerezték meg. Felnőtt válogatottunk is jól teljesített, hiszen Lisszabonban és Athénban is jól szerepeltek lovasaink.

A hazai versenyekről is pozitív jelentést tehet az asztalra idén a szakági elnökség – mondta Szotyori Nagy Kristóf. Idehaza magas színvonalon sikerült megrendezni a legrangosabb versenyeket. A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságon 2019-ben már 155 centiméteres magasságon zajlott a felnőtt döntő. A sportolók díjazásában is évről évre előrelépés figyelhető meg, idén is ez történt. Nőttek a számok, több start volt, mint a megelőző években. A versenyhelyszínek száma nem, de a versenynapok száma szintén emelkedést mutatott. Bekapcsolódott a versenyrendezésbe a Szabadidőlovas Szakág is, ahol a lovasoknak nem céljuk az élsportban részt venni, de egy kezdeti fázisa lehet a sportágnak.

Közép-Kelet Európában meghatározó a magyar díjugrató sport és a Szakág vezetése azon dolgozik, hogy ezt a helyzetet tovább erősítse. Több olyan versenyhelyszín van, ahol a szakág modernkori színvonalának megfelelő infrastruktúra épült ki. Ugyanakkor az ország számos pontján rendeznek olyan egynapos regionális versenyeket, amelyek életben tartása a szakág hasznára válik. Ezeket a helyszíneket továbbra is ösztönözni kell a versenyrendezésre és erre komoly támogatási szisztémával rendelkezik a Szövetség.

„A magyar díjugratás egy tiszta, a közönség és a média számára is követhető és élvezhető sport. Mi azon dolgozunk, hogy a jövőben ez még népszerűbb legyen versenyzői, szakmai hátterét és közönségvonzását illetően” - zárta összefoglalóját Szotyori Nagy Kristóf.

A Halasmédia összefoglalója 8:55-től kezdődik:

Szöveg és fotó: Kovács Iván, Halasmédia
Borítókép: Pixabay

Kapcsolódó cikkek
Kommentek