Világhírű lovasok, akik nem lesznek ott az idei Olimpián

C Dujardin 2024 og

Az idei Olimpiát felkavaró események előzik meg. Három világhírű lovas is az utolsó pillanatban kellett, hogy visszalépjen az ötkarikás játékoktól.

Charlotte Dujardin

A legnagyobb visszhangot az angol Charlotte Dujardin visszalépése, illetve eltiltása váltotta ki. A díjlovas ellen egy egyes források szerint kettő, mások szerint négy éve készült, de csak most nyilvánosságra hozott videó miatt indított vizsgálatot a brit lovassport szövetség és a FEI. A 39 éves sportoló a második legsikeresebb brit női olimpikon, a 2012-es londoni, a 2016-os riói és a 2021-es tokiói olimpián összesen hat érmet, három aranyat, egy ezüstöt és két bronzot szerzett.

A sportoló nyilvános Facebook posztban kért bocsánatot viselkedéséért:

"Előkerült egy négy évvel ezelőtti videó, amelyen az látható, hogy egy edzésen hibát követtem el. A Nemzetközi Lovassport Szövetség (FEI) érthető módon vizsgálatot folytat, és úgy döntöttem, hogy az eljárás ideje alatt minden versenytől - beleértve a párizsi Olimpiát is - visszalépek.

Ami történt, az egyáltalán nem jellemző rám és nem tükrözi azt, ahogyan a lovaimat képezem, illetve tanítványaimat edzem, azonban nincs rá mentség. Mélységesen szégyellem magam, és abban a pillanatban jobb példát kellett volna mutatnom.

Őszintén sajnálom tettemet, és le vagyok sújtva, hogy mindenkit cserbenhagytam, beleértve Nagy-Britannia csapatát, a szurkolókat és a szponzorokat is.

A vizsgálatok során teljes mértékben együttműködök az FEI-vel, a Brit Lovas Szövetséggel és a British Dressage-zsal, és nem nyilatkozom, amíg az eljárás le nem zárul.”

A videót, amin az látható, hogy Dujardin egy futószárazó ostorral többször megüti tanítványa lovát, az FEI július 22-én kapta meg egy ügyvédtől.

Ingmar De Vos, a Nemzetközi Lovasszövetség elnöke is megszólalt az ügy kapcsán: „Mélységesen csalódottak vagyunk az eset miatt, különösen a közelgő 2024-es párizsi Olimpiai Játékok fényében. Azonban a mi felelősségünk és döntő fontosságú, hogy foglalkozzunk a visszaélésekkel, mivel a lovak jóléte nem kerülhet veszélybe. Charlotte őszinte megbánást tanúsított tette miatt. Elismerjük és nagyra értékeljük, hogy vállalja a felelősséget. A szerencsétlen időzítés ellenére úgy gondoljuk, hogy ez az intézkedés megerősíti az FEI elkötelezettségét a lovak jóléte és sportágunk integritása iránt.”

Ingrid Klimke

Ingrid Klimke igazi legenda a lovassportban. 2008-ban Pekingben és 2012-ben Londonban csapatban arany-, 2016-ban Rióban csapatban ezüstérmes, 2000-ben és 2004-ben pedig egyaránt a negyedik helyezett német lovastusa csapat tagja.

Párizsba azonban a díjlovas csapat tartalék lovasaként érkezett volna – Klimke karrierje során először szerzett olimpiai kvótát ebben a szakágban. Azonban lova, Franziskus sérülése miatt nem lehet ott az idei ötkarikás játékokon. Helyét Sönke Rothenberger veszi át Fendi nevű lovával.

Ingrid Klimke
Ingrid Klimke és Franziskus - Fotó: FEI/Liz Gregg

Sandra Auffarth

A németek egy másik erős párost is veszítettek, a lovastusázó Sandra Auffarth és Viamant du Matz olimpiai reményei is elszálltak. Bár a ló a Deauville-i edzőtáborban végig jól teljesített, az utolsó állategészségügyi ellenőrzésen nem volt teljesen fitt, így visszaléptették az olimpiai szerepléstől.

Ez egy újabb jelentős veszteség a német különítmény számára. Sandra Auffarth ugyanis a 2012-es londoni olimpián Opgun Louvo nyergében lovastusában egyéni bronzérmet szerzett, emellett az aranyérmes csapat tagja is volt. 2016-ban szintén az olimpiai lovastusa csapat tagjaként lett ezüstérmes. Viamant du Matz nyergében csapatvilágbajnok, csapatban Európa-bajnoki második, illetve bronzérmes.

53111889550 80e65c7e50 k
Sandra Auffarth és Viamant du Matz - Fotó: FEI/Libby Law Photography

Forrás: ReiterRevue
A borítóképen Charlotte Dujardin a riói olimpián. Fotó: FEI/Liz Gregg

Kapcsolódó cikkek
Kommentek