A Magyar Lovassport Szövetség díjazottjai

Dijatadogala og

Idén is a Gróf Széchenyi István Emlékverseny szombati napján került sor a Magyar Lovassport Szövetség ünnepélyes díjátadójára. A rendezvény házigazdái Szladek Péter és Dénes Judit voltak, a díjazottakat a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke, prof.dr Sótonyi Péter köszöntötte.

Sportolói díjak

A Magyar Lovassport Szövetség ezzel a kitüntetéssel ismeri el és díjazza a lovasok és lovas szakemberek 2024. évi kiemelkedő teljesítményét. A díjazottaknak Szotyori Nagy Kristóf, a Szövetség alelnöke gratulált.

  • Jámbor Blanka: az FEI Ifjúsági Fogathajtó Európa-bajnokság egyéni és csapat ezüstérem eredmény elismeréseként
Jambor Blanka
  • Jármy Vince: az FEI Díjugrató Világkupa döntőjébe való bejutás és a Budapest CSIO Nagydíj győzelem elismeréseként
  • Komjáthy-Losonczy Anikó: az FEI Díjlovagló Világkupa döntőjébe való bejutás elismeréseként
Losonczy A
  • Saru Dániel: az FEI U25 Fogathajtó Európa-bajnokság egyéni bronz- és csapat ezüstérem eredmény elismeréseként
Saru Daniel

Év edzője: Habsburg-Lothringen Eilika

2024-ben kiemelkedő nemzeti és nemzetközi sikereket ért el junior csapatával (Szloszjár Nóra, Szász Janka, Radák Mira Luca, Hantos Orsolya, Farkas Kamilla, Gyombolai Szonja, Jakab Panna Laura) és egyéni (Szász Janka és Radák Mira Luca) versenyzőivel. A legfontosabb hazai eredmények a Budapest Bajnokság, a Szalajka Kupa és az Országos Bajnokság csapatgyőzelmei.

Legfontosabb nemzetközi csapat eredmények:

  • Budapesti CVI 1. helyezés
  • Stadl Paura CVI 2. helyezés
  • Frenstat CVI 1. helyezés
  • Radzionkow Lengyelország CVI 1. helyezés
  • FEI Európa-bajnokság csapat 6. helyezés

A kimagasló sportértékű eredmény mögött futószárazóként és edzőként Habsburg-Lothringen Eilika állt.

H Eilika

Év szövetségi kapitánya: Fülöp István

A magyar utánpótlás fogathajtó válogatott szövetségi kapitánya. Svédországban a magyar csapatot két egyéni érem mellett Európa-bajnoki ezüstéremhez vezette. Edzői, menedzseri munkássága nélkül nem valósulhatott volna meg ez a jelentős eredmény.

Fulop Istvan

Év tenyésztője: Jármy Katalin

Az általa tenyészett 14 éves, Keve apaságú JB Koronaőr a nemzetközi díjugrató sport legmagasabb szintjén kiválóan teljesített, ezzel a magyar sportlótenyésztés sikerét érte el. JB Koronaőr az Európai Lovas Szövetség Nemzetek Díja sorozat középdöntőjének budapesti világkupa nagydíját nyerte meg, négy hibátlan pályát teljesített felnőtt Nemzetek Díjába, és lovasát, Jármy Vincét segítette a világkupa döntőbe való kijutásban.

Jarmy Kata

Lovas családi díj: Burucs család

Egy ízig-vérig lovas család kapta 2025-ben a megtisztelő címet és elismerést a Magyar Lovas Szövetségtől. A család múltja a lovasélet területén legalább 100 évre visszavezethető.

Anyai Adamovich ágon a történet a Mezőhegyesi Ménes régmúltjába vezet. A nagyapa a múlt században ménesparancsnok helyetteseként teljesített szolgálatot az akkori idők egyik legelismertebb méneskari intézményben.

Burucs Balázs nagyon fiatalon kezdett lovagolni Nagyvázsonyban 1963-ban. 1966-ban indult először versenyen díjugratásban, majd a 70-es években a military versenyeken is bátran lovagolt András nevű lován. Gimnáziumi évei alatt minden szabadidejét Nagyvázsonyban töltötte a lovardában. A klub eredményes ifjúsági versenyzője volt. Az Állatorvos Tudományi Egyetem alatt is lovagot a BLK-ban, majd a végzés után munkát kapott az Országos Lótenyésztési Felügyelőségen.

Meghatározó tagja lett a Tattersall szakmai csapatának és egyben állatorvosa is az intézménynek. Hosszú ideig volt a magyar díjugrató válogatott szövetségi kapitánya és menedzsere. A Tattersallban ismerkedett meg Adamovich Andreával, lovastársával, akinek kedvenc lova Bója volt.

Házasságukból két gyermekük született 1993-ban és 1995-ben. Borbála és Barna a Nemzeti Lovardában nőttek fel és lettek kiváló válogatott díjugratók a különböző korosztályos versenyeken. Tehetségük és szorgalmuk révén nagyszerű eredményeket értek el Európa-bajnokságokon és a magyar kiemelt versenyeken egyaránt. Mind a mai napig a díjugrató sportban kamatoztatják tudásukat, sikeres lovasok és eredményes versenyzők. Borbála eredményes lótenyésztő is, Mamma Mia nevű kancájától ragyogó csikók születtek, amelyek egyre jobb eredményeket érnek el a nemzetközi díjugrató versenyeken.

Balázs több mint 60 éves lovas múltjával és lószerető családjával példát mutat a fiatal lovas generációnak. Gyakorlati, elméleti tapasztalatai és tudása, valamint szervezőképessége hosszú időn keresztül segítette a magyar lovaséletet és mind a mai napig támasza a Magyar Lovas Szövetség tevékenységének. Köszönet érte az egész családjának.

Az év edzője, az év szövetségi kapitánya, az év tenyésztője és a lovas család díjakat dr. Jármy Miklós adta át a kitüntetetteknek.

Burucs

Magyar Lovassportért Emlékérem

Ez a kitüntetés a közelmúltban elért kimagasló, nemzetközi szintű versenyeredményért, sportolók felkészítéséért, a lovassport érdekében kifejtett eredményes menedzselési-, szervezési-, támogatási-, oktatási-, nevelési-, tudományos- és médiatevékenységért, a fiatalokat, a diáksportot felkaroló munkásságért és a lovassportot népszerűsítő színvonalas média-tevékenységért adományozható.

Az Emlékérem alkotója Tóth Béla szobrászművész. A díjazottaknak dr. Budai Gyula, az Olimpiai felkészülést koordináló Bizottság elnöke gratulált.

  • Dr. Fonyódi Ildikó: Húsz év szünet után paraolimpiai kvótát szerzett Magyarországnak, paradíjlovaglásban Bojengel nevű lovával teljesítette Párizsban a 2024-es Paralimpiát.
Fonyodi I
  • Kaizinger Balázs: Huszonnyolc év után olimpiai kvótát szerzett a magyar lovassportnak. A párizsi Olimpián kiválóan teljesítve a középmezőnyben végzett és hiba nélkül lovagolta le a lovastusa tereppályáját a Versailles-i kastély kertjében. Versenypályafutásával a magyar lovastusa népszerűségének és ismertségének meghatározó személyisége.

Gróf Széchenyi István Emlékérm

E legmagasabb lovas kitüntetés a lovastársadalom érdekében hosszú távon kifejtett nemzetközi szintű lovas-teljesítményért, kimagasló oktatási-, nevelési-, tudományos-, gazdasági-, társadalmi munkásságért, a szakmai kultúra erősítéséért, a nemzetközi sportéletben, a társadalmi szervezetekben, a sport-köztestületekben kifejtett magas szintű munkásság elismeréseként adományozható.

Alapította 1987-ben a Magyar Lovas Szövetség Elnöksége. Az emlékérem alkotója Tóth Béla szobrászművész. A díjakat prof. dr Sótonyi Péter, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke adta át.

Szécsi Rezső

Okleveles mezőgazdasági mérnök, a Magyar Lovaregylet alelnöke, sportdiplomata. A Prágai Agrártudományi Egyetem elvégzése után dr. Fehér Dezső hívására 1982-ben került a lóversenysportba. Több, mint négy évtizede szolgálja a galopp és az ügető sportot, az angol telivér és az ügető tenyésztést. Szakmai tudásának, diplomáciai érzékének és magasfokú empatikus képességének köszönhetően fiatalon lett a Magyar Lóverseny Vállalat versenyeztetési osztályának vezetője: 1000 versenyló és 450 munkatárs közvetlen irányítása és felügyelete tartozott hozzá. Széleskörű nemzetközi kapcsolatokat ápol, Kelet-Közép Európá valamennyi lóversenypályáján elismert és tisztelt vendég. Elévülhetetlen érdemei vannak a hazai lóversenyzés és versenylótenyésztés szervezésében, háttéranyagok, tanulmányok készítésében és a szabályrendszerek kidolgozásában, aktualizálásban. A Lóversenyzést Felügyelő Bizottság tagja.

Sikeres versenylovak, tenyészkancák és fedezőmének behozatala, a Magyar Lovaregylet és az Ügető Tenyésztők Országos Egyesületének vezetése fűződik a nevéhez. Szécsi Rezső a lósportban betöltött munkásságáért a lovas élet legmagasabb szintű kitüntetésében a Gróf Széchenyi István díjban részesül.

Szecsi Rezso

Szűcs András

Közép-Kelet Magyarország meghatározó és népszerű lovas szakembere. Öttusában, lovastornában, díjlovaglásban, díjugratásban maradandót alkotott, ménest vezetett Balatonfenyvesen, Fábiánházán, Hajdúböszörményben, Akadémiát Debrecenben, vármegyéjében szövetséget.

Díjlovas edzőként és lovasként a nagydíj kategóriáig jutott, edzőként négy lovasa is korosztályos Európa-bajnokságon vett részt. Tanítványai a jelkor versenysportjának főszereplői. Egész életét a lovakért, a lovassportért élte.

Szucs Andras

Walleshauzen Gyula

1969-ben kezdett lovagolni Gödöllőn Szabados Gyulánál, majd Hársvölgyi Józsefnél, végül átkerült Tóth Istvánhoz. Díjugratásban és díjlovaglásban érmes és területi bajnok. Militaryban országos bajnoki érmes és helyezett. A sárvári évek után Németországba került és jelenleg is ott él. Az 1970-es évek elejétől szinte minden területi és országos bajnokságon jelen volt és fotózott. A ’70-es, ’80-as és ’90-es években hatalmas fotóanyag gyűlt össze, ezeket a 2000-es években lovas, lovak és eredményeik szerint csoportosította és publikálta. A Magyar Lovassport Szövetség megbízásából „A magyar lovassport története” negyedik kötetét dr. Burucs Balázzsal közösen lektorálták és összeállították, a kiadvány a közelmúltban jelent meg a 100 éves jubileum alkalmából.

Gróf Sándor Móric Díj

A díj névadója, Gróf Sándor Móric művelt, népszerű, jó kedélyű, bátor, egyenes jellemű, igazságszerető, a közügyeket támogató, igazi sportember, népszerű személyiség volt. Nem az elismerés, hanem a teljesítmény érdekelte. Több mint háromszáz egyedülálló lovas kalandját jegyezték fel. Átúsztatott a Dunán és lóháton járt fel palotájának emeletére – ahogy ezt a díj is jelképezi. Jelentősebb összeget hagyott a Magyar Tudományos Akadémia alapjára, a Nemzeti Múzeumra, az Országos Gazdasági Egyesület céljainak előmozdítására, a budai szegényápoldának, valamint a pesti gyermekkórháznak. Nagyvonalú adakozó volt, ahogy a díjazott is.

A díj alkotója Nacsa Richárd képzőművész.

Balkányi György

Az Emil Frey országos igazgatója, aki lehetővé tette, hogy a lovassport jubileumi 100. évében egy új személygépkocsit nyerhessen a felnőtt egyéni díjugrató magyar bajnok.

A díjat a Szövetség két alelnöke, prof dr. Sótonyi Pétert és Szotyori Nagy Kristóf adta át.

Balkanyi Gy

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikk
Kommentek