Felkészültek az idei év újdonságaira a hazai stewardok

A kaposvári Pannon Lovasakadémia adott otthont február első napján az FEI nemzetközi díjugrató steward továbbképzésnek az ír Charles Maudlin vezetésével. A képzésen 13 nemzetközi steward vett részt.
Az egynapos kurzuson főként a szabályváltozások kerültek fókuszba, amelyekkel az idei évtől már találkozhatnak a nemzetközi szinten versenyző magyar lovasok is.
A legnagyobb figyelmet az orrszíjak szorosságát ellenőrző új protokoll kapta, ami 2025. május elsejétől lép érvénybe minden szakágban. Az FEI által kialakított speciális mérőeszköznek a ló orrhátán egy felülről lefelé irányuló mozdulattal át kell férnie bármely típusú orrszíj és annak minden kiegészítője alatt. Az orrszíjakat a stewardok a verseny bármely időszakában és pontján ellenőrizhetik. A gyakorlatban leginkább a versenyszámot megelőző “Pre-Competition Tack Control” (korábbi nevén “Hind Boot Check”) során találkozhatnak a lovasok a procedúrával.

Az aktív FEI stewardok az eszközt díjmentesen kapják meg. A Nemzetközi Lovas Szövetség a jövő héten kezdi meg a csomagok postázását a nemzeti szövetségeknek. A későbbiek folyamán a tágabb lovas közösség számára is megvásárolható lesz majd az eszköz.
Fontos változás, hogy megújul a Pre és Post Competition Control protokollja. A chief steward döntése alapján lehetőség nyílik arra, hogy a teljes felszerelés és lábszenzitivitás vizsgálat a pályára lépés előtt történjen, biztonságosabb és nyugodtabb légkört teremtve ezzel a lovak teljeskörű vizsgálatára.
Az FEI által fejlesztett, 2023 óta elérhető Tack Appban mára számos felszerelésre vonatkozó útmutatás és vizuális formában megjelenített konfiguráció elérhető, segítve ezzel a lovasok, lóápolók és hivatalos személyek munkáját.
Forrás: Dénes Judit/Díjugrató Szakág, FEI
Borítókép: Dénes Judit/Díjugrató Szakág
Kommentek