Pénteken a Versailles-i kastély parkjában kialakított pályán a csapatgyőzelemért küzdöttek a díjugratók.
Magyar Dorottya cikkei
Csütörtökön zajlott a díjugrató versenyek első fordulója az Olimpián, amelynek tétje a csapatdöntőbe való bekerülés volt. 20 nemzet állította ki három-három párost számláló csapatait. 10 nemzet juthatott csak be a döntőbe.
Kedden az Olimpia lovassport versenyei a díjlovaglással folytatódtak, a mezőny fele aznap, a másik fele szerdán mutatta be Nagydíj programját.
Egy utolsó állatorvosi ellenőrzéssel kezdődött a lovastusázók utolsó napja Versailles-ban, majd 11 órakor kezdetét vette a díjugratás első fordulója. A tét a csapatverseny végeredménye, valamint az egyéni fináléba való bekerülés volt.
A lovastusázók, szám szerint 27 ország 64 ló-lovas párosa pénteken a díjlovaglással kezdte meg olimpiai szereplését. Csapatot 16 nemzet állított ki.
Az első négylábú sportolók már megérkeztek Versailles-ba, ahol minden adott ahhoz, hogy a a legjobb teljesítményt nyújthassák.
Az idei Olimpiát felkavaró események előzik meg. Három világhírű lovas is az utolsó pillanatban kellett, hogy visszalépjen az ötkarikás játékoktól.
A Versailles-i kastély gazdag történelme új fejezettel bővül, amikor az idei Olimpiai és Paralimpiai Játékok lovassport versenyeinek ad otthont.
Tudod, hogy mi a közös a lovakban, galambokban és a kutyákban? Mindannyian sportoló állatok! És azt tudod, hogy milyen különleges tulajdonságokkal rendelkeznek a versenyző állatok?
Az uveitisz a lovak vakságának leggyakoribb okozója világszerte. Ahhoz azonban, hogy a lehető legtovább sikerüljön megtartani a látást, rendkívül fontos a korai diagnózis és megfelelő kezelés.